5000!!

Sziasztok!

Történelmi pillanat következik:

+5000 LÁTOGATÓ!!

Köszönöm nektek, hogy ennyit néztétek szerény blogomat!

Xoxo, Dodó

Part 16

Sziasztok!

Elképesztően hálás beszédemet a rész végén olvashatjátok!

Xoxo, Dodó

Elérkezett a bál napja. Mondanom se kell Nick még nem jött vissza, így viszont nem volt semmi kedvem elmenni, de megígértem Rose-nak. Ha itt lett volna a párom, akkor minden bizonnyal örömteli és feldobott lennék. Mikor Rose bejött a szobámba és meglátta, hogy sehol sem tartok, egyből elkezdett sopánkodni, hogy biztos elkésünk. Ügyet sem vetve az aggódására, bedugtam a hajsütővasat, majd még az melegedett előkészítettem a ruhám, és a hozzá illő ékszereket. A cípőmet keresgéltem egy darabig, de amint meglett, átadtam a terepet a barátnőmet, aki nyomban hozzákezte göndöríteni a tincseimet. Mikor végzet egy kis fixálót rakott rá, majd rátért az alap sminkemre. Mire végeztünk eluntam az egész életemet, de megért, mert elég jól néztem ki, és ez nem nagyképűsködés!
- Nick még nem jött vissza? - annyit mondtam neki, hogy el kellett mennie családi okokból; az elkorcsododott vámpír témába nem mentem bele...
- Nem - sóhajtottam.
- Ne aggódj, ott lehetsz velünk és tapsolhatsz, mikor átveszem a bálkirálynő címet! - viccelődött. Ezen mindig jót nevettünk, mert szokott valami hülye műsort nézni a tévében, ahol egy rakás pénzt kidobnak az ablkaon, hogy kaphassanak egy koronát, pedig a pénzből többet is lehetne venni. Minden részt megnéz, majd dobálja a szereplőket popcornnal. Éljenek a normális gimisek!
- Na, gyere! Öltözz fel, addig én is magamra kapom az enyém. Jack mindjárt itt van értünk! - mosolygott.
Több sem kellett bementem a fürdőbe és ruhát cseréltem.
Próbáltam a dolgok jó oldalát látni, mint például azt, hogy ugyan nincs itt a párom, de attól még egy minimális szinten jól érezhetem magam. és a ruha is jól állt, és nem a semmiért adtam ki egy vagyont, el kell mennem!

Sarah

Jack már a hát előtt várt minket, és le esett az álla, ahogy meglátta a zöld ruhába öltözött kedvesét.
- Elképesztően gyönyörűek vagytok lányok! induljunk, ha hamarabb oda akarunk érni, mint a többiek! - erre az intézkedésre azért volt szükség, hogy lecsekkoljuk minden rendben van e. A bál előtt fél óra mindig idegörlő, de csodálatos. Azért megegyeztünk, hogy legközelebb, nem mi fogjuk szervezni.
A tornateremben minden egyszerűen gyönyörű volt. Minden illett egymáshoz: a jégszobor - ami remélem kibír pár óra hosszát -, a lufik és a színek. A zenekar tartózkodott még rajtunk kívül ott, de ők csak hangoltak, nem volt velük probléma.

Rose

Aztán ahogy kezdtünk többen lenni, a hangulat is javult. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákban pompáztak a lányok, a fiúk meg élvezték, hogy egy estére játszhatják az úriembert.
A buli nagyon beindult, mikor a tanárok bejelentették, hogy fél óra múlva kezdődik a koronázás. Ekkor mindenki izgatott lett, mert a hagyományoktól eltérően nem tudtunk, hogy kik vannak nevezve, hanem a tanárok választhattak, akit elég szépnek gondoltak.
Elkezdődött a susmogás és a találgatás, hogy kinek mennyi esélye van. Nekem ebből elegem lett így kimentem az udvarra. Telefont a szekrényembe raktam, hogy el ne vesszen, így az nem volt nálam, hogy felhívjam ŐT.
A levegő kellemesen meleg volt, amire senki nem számított, de nem is volt ellene kifogásunk.
Azon gondolkoztam, hogy vajon mit csinálhat most Nick, mikor a hátam mögött valaki megszólalt:
- Már vége is van a bulinak? - álmomban, ezer hang közül is felismerem ezt az egyet. Mint aki nem hisz a fülének, megfordultam, és lám, ott volt szmokingban, helyesen.
- Hát eljöttél - mosolyogtam.
- Nem hagytam volna ki - mondta, és odajött hozzám.
- Minden rendben van? - értettem a célzást az okra, amiért elment.
- Minden, kivéve, hogy mindjárt elájulok, olyan gyönyörű vagy! - mondta, mire totál vörös lett a fejem, és lehajtottam azt.
- Ne...szeretem mikor elpirulsz - a kezével az állam felemelte.
Gyönyörű kék szemei csak úgy csillogtak, és alig bírtam nem oda nézni.
- Figyelj, tudom, hogy eszméletlenül barom voltam az utóbbi hetekben, de szeretném ha tudnád, hogy én téged szeretlek, nem Elizabethet vagy bárki mást - megint csak lehajtottam a fejem, de nehezen felemeltem.
- Szeretsz? - elképedve néztem rá.
- Igen - mosolygott - mindennél jobban. Persze ha te nem, akkor nem szóltam, mert az vészesen lecsökkentené az egómat - meglöktem a vállát a poénkodását hallva.
- Én is szeretlek, te bolond! - mondtam, mire megcsókolt.

Na, én mondom nektek ez volt A CSÓK! Ajkaink ahogy találkoztak szikrák ezrei robbantak szét a levegőben. Magához húzott, én a testéhez simulva csókoltam őt a végtelenségig.
- Hé, srácok, jön az eredmény hirdetés! Jöttök? - bukkant elő Jack mosolyogva. Bólintottunk, majd utána mentünk.
Rose megkapta amit megérdemelt, a sok popcorn dobálózással, mert megnyerte a koronát, mire én hivatalosan is megfogadtam, hogy meg fogom dobálni.
- Sajnálom, hogy nem te nyerted - suttogta bele a fülembe Nick.
- Miért kellene nekem egy korona? - fordultam felé.
- Én barátnőm!  - mondta büszkén.
- Én ma mást nyertem, mint a koronát - mondtam csibészi mosollyal az arcomon.
- Tudod, ki vagyok én? - ölelt magához.
- Az én vámpírom - suttogtam.
- Nem rossz, de a világ legszerencsésebb embere díjra pályázok!




Eljött a búcsú ideje.
Mint oly sok alkalommal, most is szeretnék nektek köszönetet mondani! hogy mért? Ezekért:
- 16 követő
- Több ezer oldalmegjelenítés
- 76 megjegyzés
- és az élmény, hogy írhattam nektek ezt.
 Sokszor akartam feladni a blogot, hogy nem csinálom tovább, de akkor is kaptam rengeteg visszajelzést és e-mailt, hogy folytassam.
Nyugodtan ki lehet mondani: Ti éltettetek engem!
Köszönöm, hogy végig izgultátok és olvastátok e 16 részes blogot.
Egyszer emlékszem, hogy feljöttem és megláttam, hogy egy részt 400-an néztétek meg, és akkor még nem volt fent egy napja sem. Ekkor tudtam, hogy végig jöttök velem, és nem számít, hogy mi lesz.
Nem tűnök el, feltétlen dobok egy bejegyzést, ha meglesz az 5000 látogató.
Addig is megtaláltok a többi blogomon, amit a nevemre kattintva érhettek el!
Öröm volt írni nektek!
Köszönöm mindent kedves olvasóim; mert értetek érdemes élni!
Xoxo, Dodó

Part 15

Hali!

Megérkezett az utolsó előtti rész! :( :)

Köszönök minden egyes oldalmegjelenítést!

Xoxo, Dodó

Egyből felültem az ágyon és a legközelebbi éles tárgyat magamhoz vettem.
Szemöldökét összehúzta, mintha nem értené a cselekedetem.
- Nyugi, nem bántani jöttelek - beljebb jött és meg ösztönösen hátrébb az ágyon.
- Akkor? - meresztettem rá a szemeim.
- Segítened kell! - Mi a francnak kell egy vámpírnak az én segítégem? Nem vagyok erős, de még gyors sem...
- Miben? Mert kétlem, hogy bármiben is a hasznodra legyek! - letettem az ollót a kezemből vissza az éjjeli szekrényre, ahonnan vettem.
- Emlékszel arra az ürgére aki megölte azt az embert? Nos, akármilyen meglepő nem én voltam. Nick megtalálta és elment megölni. Segítened kell megtalálni!
- Várj, mikor ment el? - a gondolat, hogy valami baja esik elképzelhetetlenül fájt.
- Pár órája. De azóta semmi hír róla. Kérlek segíts nekem! - bólintottam, majd felvettem a tornacipőm, és összekötöttem a hajam.
A házat nem zártuk be, hisz úgyse jön erre senki...
Elindultunk be az erdőbe, és imádkoztam, hogy ne történjen semmi rossz.

 Egy órája minimum sétálhattunk, de semmi nyomát nem láttuk annak, hogy valahol itt van a közelben.
- Figyeld, szeretnék bocsánatot kérni azért amit veled tettem - meglepődött arcom láttán magyarázkodni kezdett - Féltékeny voltam, pedig rá kellett volna jönnöm, hogy Nick már semmit nem érez irántam. Szóval tényleg sajnálom, és nem szeretném ha rosszba lennénk, mert Nick az egyik legjobb barátom, és te nagyon fontos vagy neki.
- Oké, bár az utolsó mondat második felét nem teljesen értem, de elfogadom a bocsánat kérésed. Dobjunk fátylat a dologra! - mondta a szám, még az agyam fel sem tudta fogni.
- Király! Pontosan mennyi ideig kell még mennünk? - egy követ kezdett el rugdosni én pedig felálltam egy magas szikla darabra, hogy tájékozódjak hol is vagyunk.
- Hát mivel kocsival voltunk, mikor találtuk a testet, úgy gondolom, hogy még egy kicsit. Egy lejtő szerűség volt ott. A közelében lehetnek.
Kicsit sietősebbre vettem a lépteimet, mert volt egy érzésem, hogy jobb ha sietünk.
Ahogy megtippeltem max. félóra múlva ott is voltunk.
- Hegyezd a füled, hátha hallassz valamit! - adtam az utasítasítást Elinek, miközben felmásztam egy fára. Mivel nincs semmi vámpírlátásom nem sokat láthattam.
- Hallok valamit! - mondta halkan, mire leszálltam a növényről.
Elindultunk halkan a hangok felé be a bozótos részbe.
- Maradj itt még nem szólok! - mondta, majd a parancsnak megfelelően megálltam. Általában nem vagyok oda ha parancsolgatnak, de mivel Nick életéről van szó, nem kockáztatok.
Elkezdtem a körmömet rágni idegességemben.
Nem örültem, hogy nem segíthettem neki, de ha ott lennék valaki meghalna...
Erős küzdelem zajait hallottam, és alig bírtam magam visszafogni, hogy oda ne rohanjak.
Ketten vannak egy ellen, csak sikerül...
Egy fa kidőlt, kiabálások hangja töltötte be az erdőt, és vele együtt a fülem is.
A harcnak egyszer csak vége lett. Valaki egy testet messzire eldobott. Nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet: Nick vagy a másik, így sebesen elindultam azon az úton, ahol Eli eltűnt. Végre megpillantottam egy göndör hajzuhatagot, mellette meg egy testet.
Nick. Az agyamban vészjelzőként megszólalt egy kis hang, és eszeveszett rohanásba kezdtem.
- Nick! - kiáltottam, majd odazuhantam mellé. Alig volt eszméleténél és vérzett a feje.
- Eli! Meggyógyul? - szemem könnyes volt.
- Vér kell neki sürgősen! A nélkül nem kezd el gyógyulni. El kell vinnünk, hogy kereshessek neki vért.
Visszanéztem arra a srácra aki lehet most meghal, és én még el sem mondtam neki, hogy mennyire szeretem...
- Nick, kérlek ne csukd le a szemed! - kék szemei megtalálták az én könnyeseimet. Lassan, elkezdte lecsukni.
- Elizabeth! - mondtam sírva és hisztérikusan.
- Nincs idő - mondta halkan. A szeme mutatta, hogy bármennyire is fájdalmas el kell engedni.
Aztán az eszembe jutott: én tudok adni neki vért.
Egy hegyes kővel végigkarcoltam a csuklóm. Soha nem gondoltam volna, hogy önként adok vért egy vámpírnak. Mióta megismertem, igyekeztem ezt a vért, mint étel számára elfelejteni, de nincs mit tenni. Én tejet iszok, ő vért.
- Mit csinálsz? - kérdezte a lány - Megőrültél? Bele is halhatsz! - dühöngött hangosan.
- Nem érdekel! - sírtam tovább, majd az immár vérző csuklóm Nick szájához tettem.
- Gyerünk, Nick! Igyál! Kérlek! Kérlek... - azt hittem, hogy végleg elvesztettem, mert se az ajka, se más test része nem mozdult. Mint egy hisztérikus kisgyerek sírtam, és az egész erdő tőlem zengett. Elizabeth dühében a fákat kezdte el ütni-rúgni, mire azok kidőltek.
Aztán megmozdult. Szívni kezdte a véremet, én pedig boldog voltam.
- Jól van, Nick. Szívd! - simogattam az arcát. Nem törődtem a fájdalommal, mert az volt a legkisebb bajon. Megkönnyebbültem, mikor a kezeivel megfogta a kezem és közelebb húzta, hogy több vérhez juthasson.
- Te totál megőrültél! - suttogta a fülembe az új barátnőm. Válasz helyett csak megrántottam a vállam.

Hazavittük, majd beraktam őt az ágyba. Furcsa volt a helyzet, mert legutóbb ő tette ezt velem, mikor megharapott, amiről fogadni mernék, hogy nem tudja, hogy emlékszem utólag.
Letöröltem a homlokáról a vért, és a seb a sok vérnek hála beforrt és meg sem látszott, hogy volt ott valami is...
Lementünk a földszintre Elivel.
- Ez bátor tett volt tőled - mondta, miközben leültem egy székre.
- Nem hagyhattam, hogy meghaljon - mondtam halkan.
- És akár meg is haltál volna érte? - összehúzta a szemöldökét, és úgy várt válaszra.
Aprót bólintottam, mire gyorsabban vette a levegőt, gondolom a sokktól.
Nick négy órakkor bejött a szobámba, pont mikor az ablakon néztem ki.
Meglepett, hogy már is felkelt, és elég jól nézett ki. Szemei álmosak voltak, de kutya baja sem volt már.
- Hol van Elizabeth? - az, hogy így nevezte, és nem Eli cicának, örömmel töltött el, de az a tudat nem, hogy mért felőle kérdez. hisz én mentettem meg!
- Lent, a nappaliban - bólintott, hogy vette az információt, de mégsem mozdult semerre sem.
- El kell mennem! - nem erre a mondatra vártam az biztos...
- Mért? - értetlenkedtem.
- Jelentenem kell a tanácsnak, hogy egy elfajzott vámpírral volt bajom.
- Mivel? - apró mosoly bújt a szája sarkába.
- Olyan vámpírral, aki vámpírokat öl. Megtaláltam a múltkori holtestet, és vámpír volt. Ezt kell jelentenem Elivel együtt.

- De visszajössz, ugye? - torkomban dobogott a szívem, és majdnem megint elbőgtem magam.
- Igen. Pár nap az egész! - mondta csendesen.
- Szerdára visszaérsz? - a földet kezdtem nézni, mert félő volt, hogy ha ránézek sírni kezdek.
- Igyekszem! Ne aggódj, minden rendben lesz! Vigyázz magadra! - majd megpuszilta a homlokom, és már nem is volt sehol.
A könnyeim nem bírtam tovább tartani, eleredtek...

Part 14

Sziasztok. Megjött az új.
El sem hiszem, hogy 16 feliratiozóm lett *-*
Nem sok rész lesz màr, de azokat igyekszem a héten megírni.
Xoxo, Dodó

Jensen péntek estig volt nálunk, mert Kanadában valami foci kitüntetés volt, amin ő is részt vett. Az eltöltött hat nap isteni volt. Életeben ne nevettem még ennyit...
Vasárnap kipakolt, majd sétáltunk egy nagyot, ahol minden második kérdése az volt, hogy mit akar nálam Nick barátnője. Gondolom jött megölni vagy valami ilyesmi..
Hétfőn szórakoztunk a vidámparkban, szerdán pedig túrázni voltunk.
Mivel a hétre igazgatói igazolásom van, nem kellett bemenni, de kedden benéztünk, hogy találkozzon Rosezal, aki egész héten a báli ruha vásárlással nyaggatott.
Csütörtökön összefogtak ellenem és elráncigáltak. Szerintük - meg szerintem is - megvettük az évszázad legszebb ruháit. Aha, ruha lesz csak partner nem; mert aligha jut még eszébe Nicknek, hogy elhívott; mikor egy topmodel van a közelében.
A hét rettentő gyorsan eltelt és őrültem, hogy legalább valami eltereli a figyelmem a turbékoló párról. Nem utolsó sorban jól éreztem magam és olyanok voltak a napjaim, mint a Nickkel való találkozásom előtt. Nyugodtak...
Egyik nap sem beszéltünk egymással, és valahogy ez így volt rendjén. Ahogy megpillantottam Eli cicát elment a kedvem az élettől is...
Logannal nem találkoztam, mert családi kiránduláson voltak az apja nélkül a hegyekben.
 Most szombat reggel az ágyamon ülve rendkívül unatkoztam. A bálig már csak pár nap volt, és minden elő volt már készítve. 

Lábamat lógattam az ágyon, miután felöltöztem, és vártam, hogy teljen az idő. A gyomrom jelzett, hogy ennem kéne, így levágtattam a lépcsőn. Meglepődtem, mikor senki nem volt a kanapén, se a földszinten. Mivel a gonosz kígyó extra fullos autója már a ház előtt volt, tudtam akkor csak fent lehetnek. A gondolattól, hogy mi folyik ott a szívem hatszor megcsavarodott, a gyomrom meg egyre szűkebbnek bizonyult.
Nagyot sóhajtottam majd elővettem egy müzliszeletet, amit gyorsan magamba tömtem. Micsoda reggeli! Kidobtam a zacskóját a szemétbe, és a csörgő telefonomat meghallván felsiettem, hogy felvegyem. Nick szobája felől zajok jöttek, de közel sem olyanok, mint amire számítottam. Hangosan veszekedtek, és mindkettőjük elég ideges lehetett, mert valami tárgy erősen püffent a falon, és valószínű, hogy nem magától indult el oda...
Rose hívott, hogy nem mennék-e el hozzá ma estére aludni, mert olyan rég volt csajos esténk. Benne voltam az ötletben, így mikor letettem a mobilt, elővettem egy táskát, és belehajigáltam pár cuccot.
Mivel a szobám ajtajával szembe van a Nické; köszönve a nyitva maradt ajtómnak mindent hallottam, mikor az övé kicsapódott.
- Elmegyek, de maradj; nem sokáig leszek!
- Mért nem mehetek veled? - a nyávogós hangjától felállt a szőr a nyakamon.
- Már megbeszéltük. Ezt én csinálom! Küldjek egy lányt ellene? Nem gondolod, hogy nem lenne fair? - a lépcső tetejéhez ért és mikor elhaladt a szobám előtt egy pillanatra kaptam a pillantásából, ami elég dühös volt. Pont olyan, mint azon az estén, mikor megtámadott. Nem féltem már tőle, hisz ha akart  már megtámadhatott volna, de egy ujjal sem nyúlt erőszakosan hozzám.
Hallottam, hogy az ajtó csukódik, majd csend lett. Gondolom a ribanc addig elment máshova. Nem találtam a teló töltőm, így átugrottam a Jensen "szobájába". Valamelyik este olyan fáradt voltam, hogy elaludtam a kis vajszínű kanapén, és nem mozdultam onnan. Valószínű, hogy akkor hagyhattam ott. Bementem és feltúrtam az ágyat, hátha ott van. Nem rejtőzködött a kanapén, se az ágyban, de még a földön sem.
Hirtelen egy lökést éreztem, és a komód melletti falhoz szorított a szuka.
- Megint találkozunk - nyakamat fogta a kezeivel. Félelemnek, mint a múltkor nyoma sem volt, inkább boldogságnak. Ezek szerint nem kapta meg Nicktől amiért jött, és most megelégszik azzal, hogy megöl. Vártam, hogy megtegye, és megszabadítson ettől a világtól, meg a sok kíntól.
- Elizabeth, biztos szeded a gyógyszereidet, vagy gyakran vannak ilyen kirohanásaid? - szeme elsötétült.
- Azt hiszed, hogy nagyon vicces vagy igaz? - pimasz arcot vágtam és bólintottam. Szorosabban fogta a nyakam, én pedig az utolsó erőmmel a komódról egy ceruzát megfogtam és a hátához fogtam.
- Tudod, hogy egy másodperc és leszúrlak? - a levegő vészesen fogyott a tüdőmből, a nyakam meg szörnyen égett.
- Én ebben nem lennék biztos. Ugyan most itt nincsenek sziklák, se fa, de ha akarom bárhová odacsaplak, ahogy a múltkor tettem. Öröm volt nézni, hogy sziklától sziklának csapódsz. Szóval, utolsó mondat? - becsuktam a szemem, mert nyitva már nem tudtam tartani. A tüdőmben az oxigén hiány marni kezdett, és éreztem, hogy elengednek a tagjaim, a ceruza kiesik a kezemből és elgurul.
Egy pillanat alatt a nyomás abbamaradt, mard azt vettem észre, hogy lerogyok a földre, és szörnyű kiabálás van körülöttem.
- Te voltál! - ordította Nick. Soha nem örültem még ennyire a hangjának. Erőm elkezdett telítődni, szemem kinyitottam. Nick keze a nyaka körül volt, mint ahogy nekem. Az, hogy ezt ordibálta neki, ráébresztett, hogy még mindig emlékszik ara, hogy megtámadtak, és ráébredt, hogy az ellenség a házban van.
- Te most velem jössz! - majd a karjánál fogva elráncigálta a szobából, majd egyenesen a szomszédos erdőbe mentek. Fel sem fogtam, hogy mi történt. MEGMENTETT!
Nehézkesen felálltam, majd kissé dülöngélve, de a fürdőszobába értem. A nyakamon egy apró lila folt volt, de semmi különösebb. Felkaptam a táskám, és rohantam a házból, majd a kocsiba érve rögtön gázt adtam, és elindultam Rose-hoz.

***

Másnap reggel kipihenten értem haza. Igyekeztem elfelejteni minden természetfeletti hülyeséget, és reménykedtem, hogy ez még mindig csak egy álom, és nemsoká valami megcsíp, felkelek és jót nevetek majd rajta...
Az üres ház eléggé meglepett. Se Nick, se az idegbeteg...
Nem tudom, hogy mi folyik itt, de nem tetszik nekem, hogy az ÉN vámpírom, mert alig egy hete még az volt, egész este hívogatott, meg üzenetekkel bombázott, hogy hol vagyok, és mikor hazajövök, meg nincs itthon.
Az egyre melegebb időnek hála nem kellett a kabát levevéssel foglalkoznom, felsiettem a szobámba, ahol kipakoltam, majd befeküdtem a párnák halmába, és a tévét kezdtem el nézni, hátha akad valami jó műsor.
Kopogást hallottam, majd egy női bukkant elő.
Elizabeth.

Part 13

Sziasztok!

Köszönöm, hogy 14 feliratkozóm van és +4400 oldalmegjelenítésem.

Ez nagyon sokat jelent nekem!

És itt az új rész, remélem mindenkinek tetszeni fog!

Xoxo, Dodó

Igen, jól gondoltátok: elmentem a nem randira.
Reggel tízko már ott ültünk a Flashdance-ben. His kávézó féleség, ahová régebben szívesen jöttem a szüleimmel reggelizni. Ám azóta az idők változnak...
Logan elképesztően jól nézett ki. Igazi rosszfiúnak tűnt a totál fekete összeállításában, amihez egy fekete bőrdzsekit vett. Rajtam is volt bőrdzseki és fekete nadrág, de a pólóm szürke volt. Micsoda egy rossz kislány vagyok...
Esküszöm, hogy nem beszéltük meg, hogy úgy fogunk kinézni, mint egy motoros banda tagjai, így mikor megpillantottuk egymást nevetni kezdtünk.
A palacsintás étlapot néztük, mikor az asztalon lévő mobilom mutatni kezdte a bejövő hívást: Nick.
Mivel nem akartam, hogy végighallgassuk az egész csengőhangot, csak lejjebb nyomtam a hangszabályzót, mert biztos, hogy nem veszem fel.
Nem szóltam neki, hogy elmegyek, konkrétan azt sem tudtam, hogy otthon van-e, így csak eljöttem. Na, mármost a bébicsőszködésből nem kérek, nem kell tudni hol vagyok...
Továbbra is az étlapot néztem, de Logan összevont szemöldökkel néz.
- Mi az? - tettem le a kezemben lévő tárgyat.
- Mért nem veszed fel? - a telefonom újra és újra villogni kezdett.
- Mért venném? Nem érdekel - sóhajtottam, majd a bakancsom sarkával a szék lábát kezdtem el rugdosni.
- Ohh, ő az a srác? - fintort vágtam, majd bólintottam. Mosolyogva nézte tovább a kínálatot, egészen addig még nem jött a pincért.
- Mit adhatok? - a kezében a kis notesz és a toll.
- Én egy eprest kérek! - feleltem, majd visszaadtam neki az étlapot.
- Én pedig egy almásat - Logan is odaadta neki a kis könyvet, majd hátradőlve folyattuk a beszélgetést.
- És mondd, hol laksz?
- Tudod hol van a Wings Street? - kérdeztem tőle.
- Aha, nagyjából.
- Na ott, az egyik kastély félében - mondtam és lehetett hallani a hangomban, hogy nem vagyok azért oda, hogy inkább lehet kastélynak nevezni, mint otthonnak...
- Nem szeretsz ott lakni? - maga előtt keresztbe tette a kezét.
- Szeretek, csak nem értem, hogy miért egy ekkora házat kellett venni anno. Hat autó is be tud férni a garázsba, 8 vendégszoba van három emeleten. Nem sok értelme van. Ráadásul akkora minden helyiség, mintha egy kamion garázs lenne - ezen a megszólalásomon nevetni kezdett és nekem is mosolyra szaladt a szám - És te?
- A folyó másik végén. Apámék anno mielőtt anya Kanadába ment vettek egy hatalmas villát. Ami szintén túl nagy. Mondjuk mi egy kicsit többen vagyunk, mint ti, de akkor is üres a ház, mert rendszerint ha vagyunk otthon hárman. Apámat örülök, ha látom egy héten háromszor. Rengeteget dolgozik, már csak azt nem értem, hogy ha ő ennyit melózik, akkor vajon mennyit a polgálmester? - fél pillanatig mindketten elgondolkoztunk rajta, ám mikor a finom palacsintáink közeledtek, inkább azokra koncentráltunk.

Persze evés közben kerültek elő a vicces poénok, és reménykedtem, hogy egyikünk sem fog megfulladni.
Megint csörgött a telefonom, rejtett szám hívott.
- Igen? - szóltam bele félig teli szájjal.
- Na, végre, hogy felvetted! - hallottam egy férfi hangot a vonal túlsó végéről.
- Mi bajod van? Hagyjál már! Mért hívtál? - kérdeztem és bennem volt a mozdulat, hogy letegyem.
- Nem tudod, hogy hol van Eli cica? - Ez most komoly? Ez idióta!
- Nézted már az ágyadban? - kérdeztem, közben pedig igyekeztem, hogy a hangomból ne süssön a düh. Gyakorlott mozdulattal letettem.
- Minden rendben? - nézett rám Logan.
- Jah, csak megint idióta... - magyaráztam.
- És mit kell keresnie az ágyában?
- A barátnőjét! - úgy elkezdett nevetni, hogy néhányan felénk kezdtek el nézelődni. Nem tudtam, hogy ez egy ilyen jó poén volt...

A palacsintázásnak nem sokkal később vége lett, mert haza kellett mennie. Nem érdekelte, hogy nem randi volt, ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizesse a tízórainkat, majd elbúcsúztunk és mindketten hazafelé vettük az irányt.
Kicsit szomorú voltam, mert ilyen hamar véget ért a kis találkozónk, de csak remélni tudtam, hogy lesz még folytatása.
Dühösen parkoltam be a ház elé, és meg sem lepődtem mikor bejutva a házba észrevettem a turbékoló párat a kanapén ülve.
Nem is figyeltem rájuk, leraktam a kabátomat és elindultam fel az emeletre. Ők sem nagyon erőltették meg magukat a köszönést illetően, így én sem...
A szobámba felérve lerúgtam a lábamról a  bakancsot és elterültem az ágyon. Kezembe vettem a telefonom és megnéztem, hogy nincs-e bejövő üzenetem. Én, mint aki nagyon fontos ember; persze, hogy nem kaptam egyetlen egy üzenetet sem, de azért nem adtam fel a reményt. Felugrottam Facebookra és ott nagy meglepetésemre üzim jött. Roset és Jacket kizártam a listából, mert ők még tuti alszanak, így tényleg fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Jensen írt már elég rég, hogy a gépe nem soká indul. Totál megfeledkeztem szegényről, és abban a másodpercben be is zsongtam. Annyira várom már ezt a következő hetet, hogy szavakba nem lehet önteni. Mikor találkozunk, mindig történik valami nagy baromság, amiket még egy jó ideig emlegetünk. Kéztörés, folyóba esés remélem most nem fog bekövetkezni, de ha jó a buli, egy kis sérülés sem árthat. Fülhallgatót a fülembe illesztettem, majd elindítottam egy Green Day albumot a telefonomon, és ledőltem az ágyra, pihenni.
Arra keltem fel, hogy anya az ágyamon ül, és rázza a vállam, hogy keljek fel. Hogy kerül ő ide?
- Szia Kincsem! - mondta mosolyogva.
- Szia. Neked most nem New Yorkba kéne lenned? - kihúztam a fülemből a csatlakozót, majd felültem az ágyba.
- Nincs semmi dolgom, ezért gondoltam haza jövök. Most egy hétig itthon leszek, majd elmegyek öt napra Torontóba, de a bálra haza jövök. Alig várom már! Veszünk neked egy gyönyörű ruhát... - anya totál elmerült a bál témában, én meg totál össze voltam zavarodva...
- Várj, anya! Apáék nincsenek itthon?- kérdeztem totál kómásan.
- Nem, nekik tárgyalásuk van holnap, de nem vették volna hasznomat, így leléptem. Mondd csak, ki az a lány a nappaliban? - összehúzott szemöldökéből, és furcsa nézéséből tudtam, nincs nagyon oda a lányért. Ezzel nincs egyedül...
- A barátnője - adtam a választ és reméltem, hogy minél hamarabb ejtjük a témát.
- Mikor jön Jensen? - fordult vissza az ajtóból.
- Már úton van, holnap hajnalban érkezik a gépe. Majd kimegyek én érte.
- Okés, akkor én megyek csinálok valami finomat vacsorára. Olyan régen főztem már... -  hagyva, hogy kiélje a séfes álmait; visszacsuktam az ajtót és írtam egy üzenetet Jensennek.

Part 12

Sziasztok!
Picit rövidebb lett, mint az előző, de kövi hosszabb lesz!

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

- Mesélj valamit magadról! - mondta.

- Okés. Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem.

- Hol laksz?

- Bendben. Te? - Bend egy Orego állambeli kis város, ahol életem unalmas napjai zajlanak. Csodás parkok, folyó, meztelen emberek a tél közepén, akik a világnak akarják megmutatni, hogy milyen bátrak bemenni a folyóba, ami mellesleg 2 fokos. Csodás hely!

- Szintén - vigyorgott.

- Akkor hogy lehet, hogy még nem találkoztunk? - néztem rá értetlenül.

- Magán tanuló vagyok, és csak ide járok el néha napján, szóval ezért nem futhattunk össze - kaptam a magyarázatot.

- Na ez mekkora szívás! Pedig tudom, hogy a suliban a lányok megvesznének utánnad. Ki vannak éhezve a normális srácokra. Ha eleged van abból, hogy magán tanuló legyél, akkor a sulikban van a helyed!

- Rendben, mindenképp megfontolom az ötletedet! - mosolygott - Azt mondtad, hogy azért jöttél, mert felejteni jöttél. Pontosan mit kell elfelejtetnem veled? - nézett a szemeimbe. Áttértünk egy másik utcára, de változás alig volt, minden házban már aludtak, csend volt.

- Ez egy nagyon bonyolult történet... - magyaráztam össze-vissza.

- Kérlek, mondd el. Igyekszem megérteni - váltotta komolyra a szót.

- Oké. Szóval van egy srác. És mielőtt megismertük volna egymást, fájdalmat okozott nekem. Testi fájdalmat. Na, mindegy... És aztán a mi sulinkba kezdett el járni, majd a szüleink üzletársak lettek, és beköltözött hozzánk az apjával. Azóta hallgatom, hogy tetszem neki meg minden és próbálkozott tényleg. És én is belezúgtam. Ez volt tegnap este, hogy nagyon jól elvoltunk és tényleg azt hittem, hogy összejöttünk. Ma meg a suliban hallom, hogy a fiúk kérdezték tőle, hogy összejöttünk, vagy miért jöttünk együtt, erre ő volt felháborodva, hogy velem? Aztán meg előttem kezdte el tervezni a randiját. Ha ez még nem lett volna elég, délután megérkezett a lány. És, hogy is mondjam.. vele már pár hete volt egy kis konflikusom, amiből nem én  kerültem ki győztesen, amit a karom is mutat. Viszont a srác csak annyit tud, hogy valakivel egymásnak mentünk, azt viszont nem, hogy a lánnyal. És ha megtudná nem tudom melyikünknek adna igazat, vagy melyikünket védelmezné; mert fogalmam sincs mi történt vele tegnap óta - mondtam ki. Olyan jól esett másnak is kiönteni a szívem, nem csak Rose-nak.
- Az a srác egy barom. Már bocsi... Egyszerűen nem értem én sem a változásának okát, de a srácok előtti beszólásait lehet annak venni, hogy fiú, és nem szereti a barátai előtt az érzéseit felválalni - vágott egy grimaszt.
- Arra talán magyarázat, de a többire nem... Tudod elegem van ebből az egész hülye évből. Csak szeretném ha lenne egy nyugodt napom - mivel egy kicsit zajos autó haladt el mellettünk, amiben nem biztos, hogy józan emberek ültek, abbahagytam.
- Most te jössz! - mondtam pár perc néma csend után.
- Miben? - kérdezte.
- Mesélj. Mondjuk a családodról! - adtam az utasításokat.
- A családom totál őrült. Kettő nővérem van és egy húgom. Apám a polgálmester helyettes a városban, anyám pedig egy befektetési cégnél dolgozik, valahol Kanadában. Mivel nőuralom van, kicsit többet tudok a lányokról, mint kellene - nevetni kezdtem - Az egyik nővérem már férjhez ment, így ő már nem él velünk, de a másik idén fejezi be a gimit. Mivel apámnak nincs ideje semmire sem, ezért úgy gondolta jó nekünk az ha magántanulók vagyunk, hisz akkor nem kell szölőire meg ilyenekre járnia.
- Pedig az jó dolog. Izgulni, hogy vajon minden baromságodat elmondják az ősöknek amit csináltál, vagy meghagynak élve - nevetni kezdett, majd folytatta a történetét:
- Igen, nagyon hiányzik. A húgom most 14 és meggyűlik az élettel a baja, én meg, mint szerető testvér, igyekszem neki még jobban megkeseríteni.
- Ezt valahogy nem  tudom rólad elképzelni - Logan, mint szemét tesó? SOHA!
- Ohh pedig megy nekem, nagyon is. Csak tudod mikor ilyen hölgyekkel vagyok, mint te, ezt az énem elrejtem a hódítás érdekében! - villantotttta a fogait és tudta ez hatással van mindenkire.
- Ohh Rómeó, nem hiszem, hogy olyan sokat hódítanál, de jó kis szöveg! - kacsintottam most én rá.

Mielőtt bármit is mondhatott volna megcsörrent a telefonom. Jack volt az, kerestek, meg kellett nekik a kulcs.
- Vissza kell mennem, indulunk és a kulcs nállam van! - mutattam az ujjamra húzott tárgyat.
- Visszakísérlek - jelentette ki, majd a derekamnál fogva vezetett vissza.
Út közben egyikünk sem szólt semmit, csak mentünk.
A bejáratnál azt hittem, hogy elválunk, de szorosan jött mögöttem, fel a ruhatárba.
- Itt vagyok, itt a kulcs! - dobtam oda Jack-nek.
- Király. Hol voltál? - kérdezte Rose.
- Öhmm kimentünk sétálni - mutattam Loganre - Srácok ő itt Logan, Logan ők itt Rose és Jack - üdvözölték egymást, és láttam Rose arcán, hogy boldog, hogy lát végre valakivel együtt.
Elindultunk ki az autókhoz, miután leadtuk a kulcsokat. Egészen a kocsiig kísért. A többiek beültek, nem akartak zavarni.
- Jó este volt, Sarah.
- Kétségtelenül. Meg kell majd ismételni! - mosolyogtam.
- Jó ét! - álölelt, majd kaptam az arcomra egy puszit, majd beültem az autóba. Intett mikor elmentünk és lelkesen viszonoztam.
- Ki ez a srác? - hallottam egyszerre tőlük.
- Ezt gyakoroljátok? - kérdeztem, miután levettem a csizmám, mert szétszedte a talpam - Jó fej gyerek. Normális.
- Nem tűnik veszettnek! - Hölgyeim és Uraim, ez Jacknél azt jelenti, hogy kedveli, vagyis nyert ügyem van a barátaimnál vele.
- Mert nem is az. Nagyon aranyos és... - nem tudtam befejezni a mondatomat, mert a mobilom csörögni kezdett. Nick. Haha, majd fel is veszem... Holnap... Kinyomtam a mobilt, majd a telóm csengett, új ismerős felkérésem akadt. Találhattok ki volt az!
A házunkhoz érve sietősen kimásztam az autóból, további jó estét kívántam nekik, majd elrobogtam az ajtóig, és lenyomtam a kilincset. A házba belépve világosság fogadott, ám ez nem nagyon érdekelt, mert Logan rám írt, így a visszaírással ügyködtem, miközben fülig érő szájjal valakinek neki mentem.
- Hol voltál? - hangja követelőző volt és én rá sem néztem, nem engedem, hogy tovább rontsa az estém.
Levettem a kabátom, még mindig nem válaszolva.
- Sarah! Válaszolj! - hangosan ordibált nekem.
- Nem kötöm az orrodra, szerintem nem igazán hiányoztam itthonról, se neked sem a vámpír csajodnak; úgyhogy menj az utamból! - majd meg sem várva, hogy teljesítse a kérésem a vállának nekimenve mentem a lépcsőhöz.
Na, nehogy már ő legyen megint felháborodva! Egyáltalán mért van itthon. Miért nem a kis nőcijével élvezkednek valahol? Vagy azon már túl is vannak?
A szobámba felérve észrevettem, hogy Logan újra írt: Lenne kedved holnap talákozni velem? Nem randi!

Part 11

Szissztok!
Visszatértem! Köszönöm a komikat, és az üzeneteket chatben. Nagyon sokat jelentett nekem, ezért ezt a részt nektek küldöm.
Feldobta a hangulatom a "Team Nick" név az egyik kedves olvasónak! :)
És ahogy olvastam a komikat elsírtam magam örömömben, olyan kedves dolgokat írtatok! Köszönöm, köszönöm és köszönöm! Nem tudom elégszer elmondani...
Köszönöm, hogy itt vagytok velem és olvastok.
És +4000 a látogatottság! Ezer csók nektek!
Van egy másik vámpíros történetem, és ha érdekel titeket, nézzetek be--> KATT!  
Vagy nézétek meg a többi blogomat, ott akkor is megtaláltok majd, ha ennek már vége lesz...
Xoxo, Dodó

- Szia! Elizabeth vagyok! - mondta nyálas hangon a nő - Nick itthon van? - nézett rám, és közben a szája sarkában megcsillogtatta a a szemfogait. Először gondolkoztam, hogy feleljek-e neki nemmel, de akkor valószínű. hogy kap az alkalmon és itt helyben öl meg; szóval maradtam az igennél.
- Nick itt a vámpír barátnőd! - kiáltottam fel az emeletre, majd vágtam egy grimaszt a csajnak, és felhúztam az emeletre. Nick persze alig egy másodperc alatt ott volt, és felkiáltotta, hogy " Hello Eli cica!" Ekkor besokalltam, bezártam az ajtómat, és sürgősen a telefonomhoz nyúltam.
- Rose? Mikor lesz a buli? - kérdeztem rögtön, ahogy felvette a telefont.
- Ez a beszéd csajszi! Kilencre érted megyünk! - kinyomtam, majd próbáltam kitalálni, mivel is töltsem el az addigi három órát.
Végül átmentem az egyik vendégszobába és előkészítettem Jensen látogatására. A hozzám legközelebb és Nicktől legmesszebb esőt választottam, így mellettem volt a szobája.
Az órám nyolcat mutatott, így visszatértem a saját birodalmamba. A gardróbhoz léptem és válogatni kezdtem, melyiket vegyem fel.
Mivel a fő célom az volt, hogy bepasizzak, még ha csak egy estére is tart. Nem! Nem vagyok kurva. Nem terveztem lefeküdni senkivel, csak egy kicsit szórakozni akartam, hogy elterelje valami a figyelmem Nickről meg a nőiről.
Egy lilás ruhára esett, minek a felső része félig átlátszó volt, amihez egy örök idő volt megtalálni a hozzáillő magassarkú, bokacsizmát. A hajam elkezdtem kivasalni, ami ennek következtében a derekamig ért. A szemem épp csak, hogy kisminkeltem: szemceruza és tus tökéletes összhatást keltett.
Púdert nem kentem magamra, mert úgy is leizzadom, meg nincs az arcomon semmi bőr hiba, amit el akarok tüntetni...
Felöltöztem, és a tükör elé álltam, de ekkor jutott eszembe az összes sebem. Felrángattam magamra egy fekete harisnyát, és bármilyen meglepő volt, ez sem rontotta el az összhatást. A könyökömet bekötöttem egy kis kötéssel. Mire végeztem, úgy néztem ki mint, aki most adott vért. Fehér, sápadt bőrömhöz az egész ruha a könyök hajlatomnál lévő kötéssel nagyon illett...
Áldottam a napot, hogy olt pántja a ruhának, és nem kellett egész este húzogatnom.
Egy kis fekete, flitteres táskába beledobáltam pár cuccot, majd felvettem a csörgő telefonomat.
Anya hívott, és mikor meghallotta a vonalon keresztül a dudálást, egyből elkezdett kérdezősködni, hogy hova megyünk.
- Csak pár haverral elugrunk bulizni - magyaráztam neki, miközben leértem a lépcsőn. A vámpírok tanácsa a nappaliba vihorászott, és mikor leértem minden szem engem nézett. A világért sem néztem oda, inkább mentem kinyitni az ajtót Roseéknak - Igen, beszéltem vele, holnap indul, aha, okés majd hívlak! - mondtam és letettem. A pultra tettem a táskám mellé, majd a kabátomhoz nyúltam.
- Halihó! - jött be Jack. El kellett mosolyodnom, mert úgy karolta Rose derekát, aki egy vérvörös ruhába feszített, mint aki fél, hogy elviszik.
- Hé haver! Mizujs? - nézett Nickre, és látszott az arcán a döbbenet, mikor észrevette a mellette ülő csajt.
- Minden rendben! - mosolygott Nick halál nyugodtan. Megölöm!
Felvettem a kabátom, majd a pultról is leszedtem a cuccom és irányítottam őket kifele.
- Védekezzetek! - mondta Jack búcsú szóra. A szívem akkorát facsarodott, mint még soha. Amint az ajtó becsukódott Rose fejbe húzta a barátját, és veszekedni kezdtek, még be nem ültünk az autóba. Beültem hátra, hadd legyenek a galambok ott elől.
- Most nem értem mi van!  - törte meg már kialakult csendet Jack.
- Mit nem értesz? - néztem rá fáradtam.
- Ki ez a csaj mellette? Azt hittem van köztetek valami - hallottam elölről egy férfi hangot.
- Eli cica - mondtam a lehető legnyávogósabb hangon.
- Ez most komoly? - kaptam a választ a visszapillantó tükörből.
- Elhiheted, hogy nem én hívom így... - elővettem egy csatot a táskából, és a hajam felső rétegét rögzítettem vele.
- Ajj pedig már azt hittem, hogy összejöttök! - mondta Rose. Nagyot sóhajtottam, majd szinte suttogtam a szavakat:
- Én is... - az ablakon kezdem el bámulni, hogy elhagyjuk a várost, és egy közelgő településre megyünk.
A klub előtt megállva leesett az állam. Elég jó környéket terült el, mindenhol gazdag villák, és a szórakozó hely is elég puccos volt.
Befizettük a belépőt, majd beljebb mentünk a zene hangjára. egy hosszú pult volt velünk szemben, bal oldalt néhány asztal székekkel, jobbra meg egy keverőpult, előtte pedig egy nagy tánctér. Hangulatos kis helyiség volt, nagyon szimpatikus lett. Kaptunk egy kulcsot a ruhatár egyik szekrényének számával, majd leraktuk a kabátokat, táskát és elindultunk táncolni. A ruhatár ötlete nagyon tetszett, mert így legalább nem kell azon stresszelni, hogy ne hogy elvigyék valamilyen cuccunkat. A kulcsot Jack elrejtette a zsebébe, majd a parkett közepére érve elkezdtük magunkat rázni Calvin Harris Summer című zenéjének a mixére.

Már nagyon élveztük a táncolást, mikor Jack kimenekült, hogy hozzon nekünk inni, és erre a pillanatra várt Rose, egyből odaugrott hozzám.
- Valakinek nagyon bejön a mozgásod! - kuncogott és a hátam mögött lévő pult felé bökött. Hátrafordultam, és észrevettem egy fekete hajú sármos srácot. Igaza volt, engem nézett, és mikor észrevette, hogy figyelem, csak elmosolyodott. Visszafordultam, mert tudtam ez így még nagyobb kihívás neki, ha nem vetem rá magam. A mai este célpontja megvan. Készülj, Nick mert ha ezzel a sráccal állítok haza, igencsak meglepődsz!
Igen, most már lehet azt mondani rám, hogy egy bosszúálló ribanc vagyok...
Alig, hogy elkezdődött az újabb mix a srác már ott is volt.
- Logan vagyok! Nincs kedved táncolni velem? - ordította, mert a zenétől nem hallottunk semmit.
- Nagy örömmel! - kiabáltam, majd hagytam, hogy behúzzon a nagy tömegbe. A közben visszatérő Jack értetlenül pislogott, hogy ő megint lemaradt valamiről.
 A zene csak úgy döbögött én pedig kezdtem egyre jobban és jobban érezni magam. A srác nem volt kis pályás, úgy táncolt, mintha erre született volna.
Az első tánc után kézen fogott és és a bárhoz mentünk. Rendelt nekem egy alkoholmentes koktélt, majd magának is ugyanazt.
- Szóval, ifjú hölgy! Mi szél hozott szerény klubunkba? - mosolyogott. Jobban megnézve elég helyes volt. Ám ahogy belenéztem a kék szemébe egyből Nick jutott eszembe.
- Felejteni jöttem - sóhajtottam, majd megkaptuk az italunkat, és oda tartotta az én poharamhoz, és miután koccintottunk - és jól érezni magam! - mondtam mielőtt beleittam volna az isteni finom volt. Életemben nem ittam ennyire jót, ami felfrissített volna.

 - Az első részét nem pontosan értem, és ezzel kapcsolatba lesznek még kérdéseim, de azt le tudtam szűrni, hogy valaki már elnyerte a szíved, ám nem adom fel - mosolygott féloldalasan.
- Először én jövök a kérdések terén! Ha ugyanazt az italt kérted mindkettőnknek, akkor az enyém mért rózsaszín és a tied miért kék? - kérdeztem jogosan.
- Csajszikám, engem nem láthatnak meg rózsaszín itallal. Ezért nekem, mint hímnemű tagnak kék jár. De ne aggódj csak egy kis színezék van benne, de ugyanúgy epreset iszom. Nagyon pasis... - emelte a kezébe az italt és kezdte el nézegetni kívülről. Nevetnem kellett.
- Értem én. Túl nagy az egód a rózsaszínhez. Semmi baj! Megértem - húztam az agyát.
- Nagyszájú vagy. Ez tetszik. Mi a neved Szépségem?
- Mért mondanám el, mikor minden mondatodban hízelgő neveket igézel felém?! - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Ohh attól még nem kell ezektől megválnod. Szóval? - most ő húzta fel a szemöldökét. Piszkosul jól állt neki.
- Sarah - adtam meg magam.
- Gyönyörű név egy gyönyörű lánynak - mosolygott. Egyből elpirultam, amit egyből észre is vett.
- Mondd, te mindenkinek így udvarolsz?
- Ohh nem, csak a különlegeseknek! - olyan jól állt neki a lazasága és az, hogy ezeket mondja, hogy ha nem lennék másba szerelmes akkor örömmel elfogadtam volna azt, hogy vele legyek életem végéig. De más a helyzet...
Azért jöttem ide, mert bosszút akartam neki, bár az, hogy a csaja vagy a volt csaja - vagy mittudom' én kije - idejött nem biztos, hogy észrevette volna azt, hogy még létezem.
Nos, a bepasizásról lemondtam, mert egyáltalán nem vagyok olyan, mint ő, hogy fájdalmat okozzak annak akit állítólag szeretek.
Igen, bevallom. Szeretem.
És nem hiszem el, hogy ezt mondom, de ha azt a vámpírcsajt választja helyettem, akkor éljenek boldogan. Komolyan mondom. Belefáradtam a férfiakkal való csatáimba.
És nem fogok összeszedni senkit, hogy féltékennyé tegyem, mert nem ér annyit. Most már csak a saját boldogságom fog érdekelni, és szerintem most azt nézem.
Nem is értem őket. Ki érti? Epekednek egy lányért, mindent megtesznek, hogy az övéjük legyen, aztán ha már megkapták egy pillanatra eldobják, mint holmi szemetet. Női véleményem szerint ilyenkor pedig még jobban kéne hajtaniuk, hogy még véletlenül se veszítsék el, amiért küzdöttek.
Hölgyeim, sajnos olyan világot élünk, ahol ezek nem igazán valósulnak meg. Ma már nincs olyan, hogy egy srác romantikus legyen, mert az borzasztóan ciki a haverok előtt. Pedig nem is tudnák, hogy egy lány másra sem vágyik, mint, hogy a választottja egyszer meglepi valami eszméletlenül romantikus dologgal.
Ha mégis találkozunk ilyenekkel, azokat értékelni kell, és minden erőnkkel kapaszkodjunk beléjük, mert ilyen nincs sok a világban...
- Nem vagy hozzászokva a dicséretekhez, igaz? - nézett rám.
- Nem - mondtam halkan.
- Nos ezen változtatni kell! Lenne kedved sétálni egyet, elég nagy itt a hangzavar! - bólintottam, majd hagytam, hogy kivezessen.
Útközben Jacktől elvettem a kulcsot és kivettem a kabátom meg a mobilom a szekrényből. Logan végig jött velem, vigyázott el ne tűnjek. A szeme színétől eltérően más volt, mint Nick és ez tetszett. Helyes volt, és bejöttem neki: igazi főnyereményt kaparintottam meg.
A tavaszt már lehetett érezni a levegőben, de még hideg volt, ezért igencsak felfért a kabát. Az utcák fényesen világítottak, a sok lámpának köszönhetően. Loganbe karoltam és úgy haladtunk az utcán.
- Tudod, nem is kéne bíznom benned. Tuti valami emberrabló vagy, és most el akarsz adni! - mondtam és láttam, hogy mosolyra húzódik a szája.
- Lebuktam! - nevette el magát - De nem kell félned, én jó vagyok! És én csak az emberek szívét lopom el - kacsintott. Elnevettem magam és azon kaptam magam, hogy megnyugtat a közelsége, meg úgy az egész személy.