Part 2

Sziasztok!
Itt a második rész! Remélem tetszeni fog!
Kicsit csalódott voltam, mert csak 2 megjegyzés jött, de azért elhoztam e részt nektek!
Ismét 3 komi után jön az új rész!
-D.

*Sarah szemszöge*

Erősen zihálva, verejték közt úszva keltem fel. Szörnyű rosszat álmodtam. Megharapott egy vámpír. A szívem erősen zakatolt. Felültem az ágyra. Magamra néztem. A tegnapi ruhám volt rajtam. Vajon mért nem öltöztem át, egyáltalán, hogy jutottam haza. Az álmom rendkívül megijesztett. A nyakam fájni kezdett. Odanyúltam. Piros folyadék került a kezemre. Az orromhoz emeltem és megszagultam. Vér. Jaj, ne! Gyorsan pattantam fel az ágyról, és siettem a fürdőbe. A tükörben lévő kép, majdnem szívinfarktust kapott a látványtól. A nyakamon piros vérfolt tündökölt. A számhoz kaptam a kezem! Jaj, kérlek, mondd, hogy ez nem az amire gondolok! Elkezdtem lemosni a nyakamon lévő vértócsát, s közben a könnyeimmel küszködtem. A tükörben közelről tisztán kitudtam venni a két szúrást. Előtört belőlem a sírás.

Nem lehet! Kizárt, hogy léteznek vámpírok és az egyik a vacsorájának tekintett! Emlékképek ugrottak elő az elmúlt estéről. A karomról is lemostam az elmúlt este óta csurgó vért. A falhoz ülve csak sírtam és sírtam. 6 órakor abbahagytam az emlékek felidézését. Visszamentem a fürdőbe és bekötöttem a nyakamon lévő sebet. Volt 1 órám az iskoláig. A szemem alatti karikákat eltakartam egy kicsi alapozóval és felöltöztem. Felvettem egy fekete farmert, egy fehér ujjatlan felsőt és mindezek mellé egy sálat, hogy senkinek se legyen feltűnő a bekötözött nyakam. A kezemre egy jókora sebtapaszt nyomtam. A konyhába mentem. Jane, a házvezetőnőnk, és aki nekem olyan, mint egy nagymama; már ott volt.

-          Jó reggelt, Sarah! - mondta.

-          Neked is!

-          Mit kérsz reggelire? – kérdezte a ház egyetlen lakóját rajta kívül. Testvérem nincs, a szüleim állandóan a kontinensek között utaznak, így jóformán csak ketten vagyunk itthon.

-          Nem hiszem, hogy eszek valamit, mert nem vagyok valami jól!. – válaszként odajött hozzám és megnézte, hogy nem meleg-e a homlokom. Persze, nem mondhattam el neki, hogy nem lázas vagyok, hanem a tegnap este óta kicsi szúrások vannak a testemen.  Hiába próbáltam elfelejteni a tegnap estét. Ahogy a szőkeség megindult felém és szívni kezdte a csuklómból, majd a nyakamból a vért. A hideg végig futott a testemen. Félni kezdtem. Mi van, ha az az elmebeteg megint megcsapol? Felkaptam a táskám, mintha csak úgy működne, hogy ha kilépek az otthonomból, törlöm az emlékeket. Ám nem így történt!

-          Sarah! Enned kell valamit! A reggeli a nap legfontosabb étkezése – de már nem voltam sehol. Siettem a legjobb barátnőm, Rose házához.

 Persze az ő házuk közel sem volt olyan ijesztő, mint a mienk. Normális amerikai, család otthon, ahol a fáradt pénteki napokon mindenki az asztalhoz ül és kezdetét veszi a társasjáték.

Rose szinte az ellentétem volt. Én nyugodt, ő állandóan izgatott és feszült. Mindig csodáltam, mert a gimnáziumi focicsapat kapitánya a pasija, de ezt rajtam kívül senki nem tudja; és soha nem féltékeny.

Rose már kint állt a házuk előtt. Általában külön közlekedünk, de ezen a napon az autója szervizbe van és így én furikázom.

-          Szia! Áhh, köszi, hogy elviszel! – mondta és lehuppant a mellettem lévő ülésre.

-          Szia! Tudod, hogy csak kérned kell! – és elindultam az iskola felé.

A négyemeletes, kőfalas építmény egyik parkolójába beálltunk. Itt-ott lehetett látni egy diákot, aki vagy a könyvét bújja vagy épp igyekszik utolérni a többi évfolyamtársát.

A portán megmutattuk a belépőkártyánkat és épp mentünk volna a magunk dolgára, mikor a portás megszólalt:

- Hölgyeim! Mrs. Jason megkért rá, hogy ha megérkeznek, üzenjem meg önöknek, hogy beszélni óhajt a hölgyekkel! Azt mondta az igazgatóasszony, hogy az irodájába legyenek szívesek menni. – bólintva indultunk az igazgatónőhöz. Nem érdekelt, hogy mért hivatott, hiszen nem lehet egy vámpírharapásnál rosszabb…

Kopogtunk, s mikor meghallottuk azt, hogy „Szabad” bementünk.

Az igazgató 50 év körüli nő, szív alakú arccal és a rajta ékeskedő fekete keretes szemüveggel.

Mosolyogva intette, hogy üljünk le vele szemben. Elfoglaltuk a helyünket a kényelmes bőr ülésekben.

-          Nos lányok, azért hívtam be önöket, mert szeretném ha ebben az évben a szervezési tehetségüket megmutatván, megrendeznék a Ősz búcsúztató bált! – a mondanivalója hallatán padlót fogtam.

-          Szóval azt kéri, hogy rendezzünk 520 gyermek számára bált? Mért pont mi? – szakadtak ki belőlem a kérdések. Rose a jobbomon, csúnyán nézett rám, mintha azt akarná velem tudatni, hogy ne szúrjam el élete lehetőségét.

-          A múlt évben önök szervezték meg Halloweeni bulit és mindenki odavolt érte. Ezért gondoltam, hogy megbirkóznának a feladattal – mosolygott Mrs. Jason.

-          Persze, megcsináljuk! – ugrott fel a székről Rose. Majd észrevette a meglepődött arcunkat és leült.

-          Rendben! Itt a lista azokról a programokról és időpontokról, amik idén lesznek. Keressenek egy időpontot, amikor megtudnánk rendezni. Ha lehet essen bele a novemberbe! S ha ezzel megvannak szóljanak nekem!

Az első 6 órának vége volt és indultunk Rosezal az ebédlőbe. Még a sorban álltunk jobban belegondoltam ebbe a bál dologba. Nem volt ellene kifogásom, legalább valami leköti a figyelmemet. Gyorsan vettem egy palackozott vizet és indulta egy üres asztal felkutatására. Pont középen volt egy, így lepakoltuk a cuccunk és nekiestünk a munkának.

-          Mit szólnál a szeptember  23-hoz? – kérdezte.

-          Rose, szeptember 26 van! Ez sehogy sem fog működni! – mondtam neki mosolyogva. Rose mostanában eléggé szétszórt, szóval én már azon is meglepődök, hogy hétvégén nem jön be iskolába.

-          Már is? Gyorsan telik az idő! – fordult vissza a papírhoz.

-          És mi lenne, ha a bál október 25-én, pénteken lenne? – fordultam hozzá. Megbizonyosodván, hogy nincs akkor semmi ünnepség, se iskolaszünet; bólintott.

-          Nézd! Ott van Jack! – suttogott! Odakaptam a fejem. Rose barátja, személyesen. Felénk tartott és szokásból felálltam, tudván, hogy engem fog előbb megölelni, nehogy valaki gyanakodni kezdjen. Úgy is lett. Elém lépett, s mosolyogva megölelt.

-          Hogy vannak a hölgyek? – s kibontakoztam az öleléséből, hogy a barátnőjét is köszönteni tudja. Megölelte, majd szembe állt mindkettőnkkel.

-          Jól! – monda Rose.

-          Sarah, mi történt a kezeddel? – kérdezte, majd felemelte a csuklóm.

-          Áhh, csak elestem! – s próbáltam ártatlan arcot vágni, míg mielőtt bele kéne avatni valakit a szöszi vámpíros ügybe…

Jack Rosezal társalgott, így körbe pásztáztam az ebédlőt. Szemem megakadt egy sarokba ácsorgó szőke srácon. Arcát kicsit feljebb emelvén tisztán kivehető volt az egész ember.

Rögtön felismertem. Ő volt az. S engem nézett. A félelem elfogott és igyekeztem hátrálni egy lépést, ám ott volt az asztal. Rose és Jack felkapták a tekintetüket.

-          Sarah, minden rendben?

-          Igen, persze! Megyek leadom a papírokat – felkaptam a listát és igyekeztem minél gyorsabban elhagyni az ebédlőt. Rohantam fel a lépcsőn az irodába. A szokásos várakozás és udvariasság után leadtam az időpontot és siettem a 7. órára.

Egy órával később épségben megérkeztem haza. A kocsifelhajtón ott állt apa kocsija, ami azt jelenti, hogy itthon vannak a szüleim. Megfeledkezve az elmúlt nap sérelmeiről rohantam be a lakásba.

Szüleim a konyhába ülve kávét ittak, körülöttük szanaszét bőröndök.

-          Kicsim! Hát haza jöttél! – mondta anya és megöleltek.

-          Igen! De ti, hogy kerültetek ide? Azt hittem, hogy csak két hét múlva jöttök! – leültem egy székre.

-          Úgy volt, de aztán felvettem a helyettesemet a cégnél és mint kiderült ők is a mi kis városunkban szeretnének lakni. Ezért neki és a fiának állandó szállást adtam a házunkban. Remélem nem baj! – magyarázta apu.

-          Nem, dehogy. De mért fognak a mi házunkba lakni?

-          Mivel mindig úton vagyunk és te amúgy is unatkozol egyedül, gondoltam örülnél neki. A fia kb. ugyanannyi idős lehet, mint te. Ő is megunta, hogy oda megy, ahova az apja, ezért nálunk fog lakni.

-          Oké. – mondtam és felmentem a szobámba. Ledobtam a táskám az ágyamra, majd ennivaló után néztem.  A tányéromban lévő rostonsültből és salátából falatoztam mikor megjelent anya.

-          Mondd csak, mikor fognak ideköltözni?- kérdeztem két falat között.

-          Ma este átjönnek vacsorázni, de költözni csak holnap iskolaidőben fognak – azt hittem rögvest megfulladok. Hogy átjönnek, ma este?

-          Pontosan mikorra várjuk a vacsora vendégeinket?

-          Öt órára itt lesznek! – mondta és elhagyta a konyhát. Ránéztem a faliórára és ismét csak a fulladás környékén voltam. Háromnegyed négy volt. Elraktam az ételt és siettem fel átöltözni és rendbe rakni magam. Látván, hogy apa öltönybe jött elő; lecseréltem a farmer-póló összeállítást egy szoknya-ing kombinációra.

Anya és apa felkiáltottak, hogy megérkeztek a vendégeink. Lesiettem a lépcsőn, de mikor az utolsó lépcsőfokon voltam, nyílt az ajtó.

Adrenalin szintem az egekbe szökött mikor megláttam a szőke vámpírt…