Part 4

Sziasztok!
Tudom, hogy azt mondtam, hogy még nem tudom hozni a részt, de kerítettem neki egy kis időt, mert megérdemlitek, hiszen nagyon sok visszajelzést kaptam! Köszönöm nektek! A csoportbéli tagoknak üzenem, hogy remélem, hogy tetszett nektek az ismertető!
Kellemes olvasást! A komikat azért nem monodm, mert úgysem kapok, nekem az is elég, ha alul pipáltok! :)

Odaértem Rose-hoz. Leparkoltam és rohantam be a házba.

Épp a nappaliba lapozgatta a magazinját, mikor rárontottam.

-          Uram Isten! Sarah, mi a baj! – pattant fel.

-          Beszélnünk kell! Most! – hadartam.

-          Rendben mond!

-          Itthon vannak a szüleid? – válaszul bólintott.

-          A szobádba elmondom! Nyomás! – felrohantunk a szobájába és leültettem az ágyra.

-          Rose. Mondanom kell valamit, de cserébe megkell, hogy ígérd, hogy nem mondod el senkinek! És, hogy nem változol meg! – látszólag megrémítette a mondókám, mert félve bólintott.

Kifújtam a levegőt és elkezdtem.

-          Nick nem az akinek gondolod! Nagyon nem az!

-          Tudom, valami nem stimmel a sráccal! Mikor első nap jött az iskolába olyan ideges lettél, azt hittem, hogy menten felrobbansz. – mondta, miközben libabőrös lettem.

-          Igen, mondhatjuk úgy is! Nick nem….evilági. Mondhatjuk úgy is, hogy természetfeletti. – nagyra nyitott szemmel nézett rám. Bolondnak tart, tudom, hiszen ismerem e nézését! – Jaj, tudom, hogy most nagyon hülyének nézel!

-          Nem, dehogy! De ha nem evilági, akkor mégis micsoda?  - próbálta úgy mondani, mintha elhinné, amit mond.

-          Vámpír. – mondtam ki hangosan a napok óta súlyos erővel bíró szót.

-          Vámpír? – kérdezte fennhangon.

-          Igen, az! Elkell mesélnem valamit! Mielőtt az iskolába jött volna, már találkoztunk. Egyik este épp mentem haza, mikor megtámadott. Fogait a nyakamba mélyesztette és szívta. Eszméletemet vesztettem mikor abbahagyta. Másnap reggel azt hittem, hogy csak álmodtam, de ez nem azt mutatta. – a nyakamon lévő sálat leoldottam, a kötést leszedtem, hogy látható legyen neki a két szúrást. Szája elé kapta a kezét, majd felállt az ágyról és odajött elém. Oldalra fordítottam a nyakam így megérinthette. – Mikor másnap az iskolába ért azt hittem, hogy megint bántani akar. De nem tette. Este megjelent a házunkba az apjával, miszerint odaköltöznek. Az apja nem vámpír, ebben biztos vagyok. Csak Nick. De féltem tőle a családomat, téged és mindenkit, mert ha megint korog a gyomra, valaki megint áldozat lesz. És ezt nem engedhetem.

-          Tehát, Nick vámpír és veled egy házban él?

-          Igen! De ne aggódj, nem fog téged bántani! Megígérem!

-          Sarah! Az utolsó dolog, ami érdekel, hogy bánt e vagy nem! A lényeg, hogy ne érjen hozzád! Tartsd magad távol tőle! Nagyon, nagyon távol!

-          Rose! Eddig is azt tettem!

-          Máshol is van rajtad sérülés? – megráztam a fejem. Megölelt, majd mondta, hogy tereljük el a gondolatainkat. Megkaptam a töltőmet, majd este haza mentem.

Anyáék már útra készen voltak este 8-kor. Két hétig lesznek Londonban, majd anya hazajön egy hétig, mikor Jensen, a cserediák Kanadából idejön 4 napra, de utána megint elhagyja az országot.

Elbúcsúztunk a szülőktől. Mikor elhagyták az utcát, rádöbbentem, hogy egyedül maradtam egy vérengző fenevaddal, aki bármelyik pillanatban véget vethet az életemnek…

Bementem a szobámba és nekiestem a tanulni valónak. Iszonyú ideges voltam Nick miatt. Mi van ha egyszer egy éjszaka beront és rám támad, és addig szívja a vérem, még már nem dobog a szívem?

Mielőtt elmentem volna zuhanyozni kiültem a második emeleten lévő ablakba, ahol van egy kisebb kanapé, afféle beépített. Ott ültem és gondolkoztam, amikor árnyékot láttam közeledni.

-          Ne félj, csak én vagyok! – mondta Nick.

-          Úgy csinálsz, mintha ez olyan megnyugtató lenne! – válaszomra eresztett egy fél mosolyt és leült elém.

-          Sarah, figyelj beszélnünk kell! Mióta itt vagyok nagyon nyugtalan vagy.

-          Csodálkozol? Megharaptál!

-          Igen, és sajnálom! Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, egyszerűen ha ideges vagyok, éhes, akkor ez megtörténik. Őszintén mondom, hogy életemben ez még csak 2-szer történt meg és nem is tervezem többé. Tudod, ha egy vámpír ideges, akkor abba az érzésre koncentrál csak. Olyankor nem irányítható az érzések nagy része, se a szánalom, se a fájdalom, és még sorolhatnám. A vámpírlét egyik különös dolga, hogy csak ennél az érzésnél van így. Ha egy vámpír szeret valakit, az ugyanúgy lehet bármi, de ha ideges, akkor csak ideges, néhány érzést kizárólag. A néhány kizárólagos érzés minden egyes vámpírnál más. Szóval szeretném, ha tudnád, hogy nem kell félned tőlem. Nem foglak bántani, és szeretném ha oldódna a hangulat köztünk. – bólintottam, mire egy fél mosolyt küldött felém. Hirtelen kezdtem megérteni a viselkedését. Így már nem is tűnt annyira hátborzongatónak. Csak egy kicsit.

-          Szóval, remélem, hogy bízol bennem egy aprócskát. És, hogy megbizonyosodj a bizalmamról felőled, ez a tied. –nyújtott felém egy fakarót. – Ha nem érzed magad biztonságban, vagy félsz tőlem, akkor csak szúrj le és minden gond eltűnik. Bár remélem, hogy nem használod ellenem, mert szeretném ha elkísérnél az iskolai bálra! – ennél a mondatnál köpni, nyelni nem tudtam.

-          Szóval lássuk csak, hogy jól értem! Karót adsz, hogy ha félek tőled, szúrjalak le, és ezek után elhívsz a bálba?

-          Pontosan így értettem. Feltéve, ha már elhívtak, márpedig Jack tuti, hogy elhívott.

-          Te miről beszélsz? Mért hívott volna el Jack? – kérdezte. Válaszomra összehúzta a szemöldökét.

-          Mert együtt jártok! – na e válasz hallatán elkezdtem nevetni. Nickre néztem aki nem igazán értette a helyzetet. – Nem járok Nick-el, ő Rose barátja nem az enyém! Azt hittem, hogy a nagyközönséggel szemben te tudod az igazat!

-          Mégis honnan kellett volna tudnom? – nézett rám kétségbeesetten.

-          Nincs semmi kép, semmi megjegyzés Jack-ről a házban. Hidd el, ha vele járnék lenne!

-          Akkor tehát nem hívtak még el a bálra?

-          Nem!

-          Akkor versenyben vagyok? – mosolygott rám.

-          Nem, Nick! Nem vagy versenybe, mert már megnyerted azt! – mosolyogtam.

-          Akkor velem jössz?- csillant fel a szeme.

-          Igen! De azért egy dologra kíváncsi vagyok! Mért pont én?

-          Azért te, Sarah, mert okos vagy, gyönyörű, és nagyon kedvellek!

-          Rendbeeen! – álltam fel óvatosan. - Most pedig megyek aludni, mert hosszú volt a nap.

Jó, éjt! Ezt ne hagyd itt! – tartotta felém a fakarót. Égnek emeltem a szemem, elvettem tőle, és a szobámba siettem…