Part 10

Sziasztok!
Hoztam jutalom képpen egy új részt, mert kaptam plusz feliratkozókat, és egy csomó oldalmegjelenítést, komit!
Komit még mindig bárki írhat, nem kell bejelentkezni, vagy írjátok le chatbe, hogy mit gondoltok! :) Pipálni is ér!
Remélem tetszik nektek ez a rész, bár egy kicsit kevésbé romantikus lett! :)
Ezer csók! :*
Xoxo, Dodó

Reggel felkelni borzalmas volt. Nemcsak az ébresztő óra csengett rettenetesen, hanem minden tagom fájt, pedig hozzájuk sem nyúltam. Mellettem Nick feküdt, kinek láttán rögtön mosolyra szaladt a szám. Fogalmam sincs, hogy hogyan került át a másik oldalamra, mert tudtommal engem ölelve aludtunk el. Nem foglalkoztam a fájdalmammal, felemeltem a bal kezét, és odafeküdtem mellé. A mellkhasához szorosan odabújtam, mintha menekülnék valami elől. Csodás illata volt, amit belélegezve szinte a fellegekben jártam.
- Jó reggel! - ölelt magához Nick. Éreztem, hogy megpuszilta a fejem. Erre a reakcióra melegség töltött el.
- Ugye tudod, hogy elfogunk késni? - kérdeztem, de nem hibáztattam, hogy ő is inkább aludna egész nap.
- Szerintem megéri! - suttogta a fülembe, nekem meg a szívem őrültem verni kezdett.
Öt perc lustálkodást még megengedtem magunknak, majd elkészültünk, elköszöntünk az ősöktől, akiket megint nem látunk pár napig és mindketten beültünk a saját autónkba. Reggelizni ugye nem volt idő, mert ha még annak is nekikezdünk, akkor jobb esetben is csak a harmadik órára érünk be..
Mindketten a saját autónkkal vágtunk neki az iskolához vezető útnak. Persze ő ment elöl, mert villognia kellett a szupermenő autójával. Rettentően elrontotta a kedvem a nagy készülődésben, mert egyszer sem csókolt, vagy ölelt meg. Mintha már nem is érdekelném. Úgy tett, hogy kérdőre kellett vonnom a saját agyamat, hogy tényleg megtörtént a tegnap este; vagy csak pusztán hülye vagyok. De mikor az ágyon ültem pizsamában és igyekeztem magamhoz térni a kómából, akkor leült elém a szőnyegre és minden sebemet aprólékosan ellátta, és bekötözte. Rettentő jól esett a törődése, és magam se tudom megmondani, hogy mikor történt, de szerelmes lettem. Rettentően.
Ezért kicsit furcsálltam a ma reggelt, de hát gondoltam biztos álmos.
Az iskolánál kiszálltunk az autóból, és elkezdtünk rohanni a lépcsőhöz vezető folyosón. Rajtunk kívül minden folyosó üres volt, így tényleg nagyon késésben lehettünk. A matek terem ajtaja még nyitva volt, így biztosak lehettünk benne, hogy nem tartózkodott tanár a tanterermben. Besiettünk és Nick leült az egyik haverja mellé, elém; én pedig Rose mellé estem be.
- Hé, haver! Csak nem volt egy kis ilyen-olyan az este és elaludtatok?! Becsajozol nélkülem? - kérdezte a nagypofájú gyerek mellette. Tuti biztos voltam benne, hogy a focizik a nyomorult.
Most, mi van? Hogy mondhat ilyeneket? Meg mi köze van neki a dologhoz?
- Nyugi, Nate. Semmi ilyen nem volt. Különben is randim van ma este. Emlékszel? - felelt rá Nick. Én meg mint egy sült varjú pislogtam mögötte. Randija? Mi van???? Komolyan emberek, ez jó vicc volt, de elég ebből! Vegyétek elő a kamerákat és közöljétek, hogy csak szivattok! Gyerünk!
De sajnos nem szivatás volt, mert utána elkezdték a ma estét tervezni, én meg közel álltam hozzá, hogy mindkettő vadbarmot megpofozzam. Hogy lehetett ekkora egy idióta? NEM! Én, hogy lehettem? Hogy azok után is vakon megbíztam benne,ami a megismerkedésünk előtt történt, miközben ő itt randizgat utánna meg velem alszik? Menjen a pokolba!
Rettentő nagyot csalódtam benne. És nem sok választott el attól, hogy bőgni kezdjek. Rose persze eszeveszettem rugdosott a térdével, hogy figyeljek rá. Lehetetlent kért. Most törte össze a szívemet egy vérszívő. Egy nagyon sexy vérszívó...
Óra után Rose őrült sebességgel rángatott be egy üres terembe, és eszeveszett módon kezdett el kérdezősködni.
- Mi volt este? Hogy hogy együtt érkeztetek? Mi volt az a beszólása? És neked az a nézésed? Tetszik ugye? Jaj mesélj m... - befogtam a száját a kezemmel, és élveztem a kis csendet.
- Ha választ akarsz kapni a kérdéseidre, akkor fordulj Nickhez, mert fogalmam sincs, hogy mi volt a beszólása főleg az este után! - levettem a kezem az arcáról, de meg is bántam, mert egyből nekem rontott.
- Tegnap este? Mi történt? Ne kelljen már kihúznom belőled! - nyafogott.
- Jól van, rendben! Elmondom. - mint kiderült egy biológia előadóban dumcsizunk, ugyanis észrevettem, hogy egy kitömött medve engem néz a sarokból - Szóval, tegnap este nagyon érdekes volt. Ugyanis totál azt hittem, hogy összejöttünk. Előző este veszekedtünk meg ilyenek, és megcsókolt. Aztán vele aludtam, aztán olyan kedves dolgokat mondott nekem, aztán szinte egész este csókoltuk egymást. Erre ma reggel ezt mondja, hogy randija van, meg ilyenek. Nagyon felidegesített, mert tényleg totál belezúgtam, és magam sem tudom hogy; de nem tehetek ellene. Vagy már egy hónapja megpróbál becserkészni, és most, hogy sikerült neki, elmegy egy másik csajjal randizni... - a dühkitörésemet folytattam volna, de a könnyektől nem láttam semmit, hangom is elcsuklott, majd Rose vállára hajtottam a fejem és mázlijára szétzokogtam a kedvenc pulcsiját.
- Most mit csináljak? - kérdeztem kétségbeesetten, még mindig könnyektől fuldokolva.
- Ne foglalkozz vele. Nem érdemel meg. - mondta miközben egy zsepit nyújtott át nekem - Jack és én elmegyünk egy jó kis bulizós helyre. Jössz velünk?
- Nem akarok zavarni - mondtam.
- Dehogy zavarsz. Sőt, nagyon örülnénk ha jönnél, mert mostanában olyan keveset lógunk így közösen hármasban. Hiányzol nekünk, Sarah.
- Nem, menjetek csak nyugodtan, úgyis pihennem kéne egy kicsit.
- Sarah, de kifogod bírni este Nick-kel. Mármint otthon lesztek mind ketten.
- Nem hiszem, mert randija lesz. Rémlik? Szóval szerintem nem kell sokáig a fejét néznem - mondtam félválltól. És elővettem a táskámból a mini tükröm, s próbáltam az arcom elfogadhatóvá tenni - meg kicsit rendet rakok otthon mert holnap már péntek és hétvégén jön Jensen.
- Ú, tényleg. A jövőhéten jön a szépfiú. Milyen bájos! - mosolygott. Tudtam, hogy Jensen Rose-zal és Jack-kel is nagyon jól el van, szóval valami közös programot kitalálunk majd - De ha mégis meggondolod magad a bulival kapcsolatban, akkor hívj és érted megyünk! - bólintottam és elindultunk ki a teremből. A szerencsétlen medve a sarokban biztos hiányolni fog minket.
Sétáltunk a folyosón, és épp el voltunk ámulva, hogy már csak kettő hét van a bálig; mikor Jack tolatott mellénk és valami atom poénos dolgot mondott, de csak foszlányokat hallottam belőle, mert az agyam teljesen máshol járt.
Az iskolában töltött idő további része unalmas volt: Rose veszekedett a jégszobrásszal, mert neki teljesen más minta kell, mint amit e-mailben kaptunk, szóval még ők egymás szavába vágva magyaráztak én a banda számlistáját húzogattam át. Nem tudom, hogy a mai fiatalság mifelé vándorol, de a lista szerint már az sem egyértelmű, hogy egy bálon inkább lassú számok mennek, mit rock művek. Kaptam egy másfél oldalnyi dal címet, de sorra húzogattam ki a Bon Jovi vagy az AC/DC slágereket. Normális, bálra illő muzsika nem igen akadt. Mikor Rose befejezte a telefonálást, megegyeztünk, hogy a "zenekar" nem egész este játszik majd, így tudunk olyan zenéket is berakni, ami tényleg odaillő.
Ebédszünetben Jack próbált meggyőzni a buliról, aki már addigra mindent tudott a tegnap estéről, és nagyon igyekezett, hogy feldobjon. Folyton a telefonján mutatott fiúkat, akik ott lesznek a bulin, és, hogy tuti jól mulatnék.
Aztán mikor hazaértem szerencsémre senki nem volt otthon még, mondjuk csak Nick hiányzott, mert a többiek vagy "Üzleti úton vagyunk kicsim" vagy épp "Aludnom kell" kijelentéssel nem jöttek ma. Igen. Az utolsót, Jane mondta...
Lassan felmenetm a szobámba, felvittem az iskolatáskám, aztán levágtattam a konyhába enni valamit. Rá is találtam a kedvencemre: Csokidarabos csokis muffin. Szóval az egész készletet a kezembe fogtam, és bementem a szobámba. Az ajtót kilincsre zártam, nehogy Nick bejöjjön itt nekem, mert ezer százalék, hogy megütöm. Pechemre ez csak nekem fájna, neki nem...
Hallottam egy autó ajtajának a csukódását, szóval biztos voltam benne, hogy hazajött. A bejáratni ajtó is kattant, majd pár másodperc múlva az ő ajtaja is becsukódott, majd bezáródott.
Na de jó! Nehogy már ő legyen dühös! Lehet, hogy nem is az, csak a biztonság kedvéért becsukta zárra az ajtót, hogy senki ne zavarja a nagy készülődésben - igen, ez irónia volt -bár mivel vámpír hamarabb meghallja, hogy közeledsz, mint sejtenéd!
Épp a töri tankönyv oldalait firkálgattamunalmamban, mikor megszólalt a csengő. Egy pillanatra megszakítottam a rajzolást, és vártam, hogy Nick lemenjen ajtót nyitni. Mikor az illető már harmadjára nyomta azt a fránya gombot meg, felpattantam kinytottam az ajtót, lerohantam a lépcsőn - már amennyire tudtam - és a kukucskálón meg sem nézve, hogy ki az kinyitottam az ajtót. De bár ne tettem volna. Ugyanis az ajtó másik oldalán az ellenségem, a barna vámpír lady állt, akinek arcán lehettet látni a sunyi mosolyt, amit szivesen letöröltem volna...

Part 9

Sziasztok!
Íme az új rész! :) A részek folyamatosan jönni fognak, és remélem, hogy velem tartatok még!
Köszönöm! Sziasztok!
Ui: Nagyon köszönöm az üziket, komikat; nagyon sokat jelentenek nekem! Mindegyik nagyon szívhezszóló volt! Imádlak titeket! :*

Mikor az éjszakabántott!n felébredtem, már az ágyban voltam, egyedül.  Körbenéztem, de Nick nem volt sehol. csend volt, semmi hang nem hallatszott a házból. Óvatosan felültem, nehogy felsértsem a sebeimet. Felkeltem és az ablakhoz mentem. Kezem a párkányra helyeztem, és nézni kezdtem a Holdat. Néhány felhő takarta el az eget, de ez cseppet sem zavart, mert így a kilátás még lélegzet elállítóbb volt, mint valaha.
- Mért nem alszol? - hallatszott a hátam mögül. Összerezzentem, majd mikor felismertem a hangját, mosolyogva megfordultam.
- Nem találtalak! - mondtam, miközben közelebb mentem. Rám nézett azokkal
- Megnéztem, hogy minden rendben van e a ház körül. Nem gondoltam, hogy felkelsz! - mondta, miközben megfogta a kezeim. Ránéztem azokra, és észrevettem, hogy mennyire is egymásba illenek. Szívem már őrült tempóban ugrált. Közelebb voltunk már, így alig volt köztünk pár centi. Felnéztem az arcára, amit azonnal meg is bánta, mert a szemével csinált valamit, akitől olyan érzésem volt, hogy a lelkemig lát; s ettől szörnyen zavarba lettem. Lehajtottam a fejem, mert nem bírtam rá nézni. Az bal kezét kihúzta az enyémből, majd az állam alá nyúlt és óvatosan felhúzta az állam. Szája sarkában mosoly bujkált, még én kérdőn néztem rá. Ekkor magam is megleptem. Szétszedtem az egymásba kapaszkodó kezünket és a nyakába raktam a másik kíséretében. Szorosan összekapcsoltam őket, még ő közelebb húzott magához. Az a pár centi ami eddig köztünk volt, pár milliméterre csökkent. A szájára néztem, amit már annyira kívántam, majd a szemébe, ami a vesémig látott. Nem bántam ezt. Már nem...
Ajkaink szorosan forrtak össze, és szinte szikrázott a levegő. Életemben nem voltam ilyen boldog, mint most. Mohón kaptunk egymás ajkai után, majd mikor már alig kaptunk levegőt, szétváltunk.
- Aludnod kellene! - mondta zihálva.
- Kétlem, hogy tudnék! - mondtam mosolyogva. Válaszomra csak forgatni kezdte a szemét.
- Akkor legalább pihenj.
- Rendben, de csak ha te is jössz! - fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem az ágy felé. Levette a cipőjét, és befeküdt mellém a takaró alá. Oldalra fordultunk, hogy mindketten egymás felé legyünk. Néztem az arcát, miközben próbáltam rájönni, hogyan történhetett... Hogyan lettem szerelmes belé? Hisz pár hete még teljes szívemből gyűlöltem, most pedig egyre jobban dobog tőle a szívem. Nem tudom, hogy történt, de őszintén nem is akarok rá magyarázatot találni. Csak örülök, hogy így van és kiélvezem. Azt sem tudnám megmondani, hogy mibe vagyok benne szerelmes, mert ez képtelenség. Egyszerűen fogalmazva: az egész lényébe, a lelkébe, a testébe és mindenbe ami ő...
Észrevehette, hogy hülye tinilányos "Úristen, szerelmes vagyok" arcot vághatok, mert miközben mosolygott összehúzta a szemöldökét.
- Mi az? - kérdeztem, mire abbahagytam a gondolkodást, és igyekeztem egy normális választ kinyögni.
- Hogyan történt mind ez? - abbahagyta a mosolyt és elkomolyodott a tekintete. A két kezem az övéibe rakta, és felnézett rám.
- Számít? - majd ajkait a kezemhez tartotta és lágyan megpuszilta azokat. Nemet intettem a fejemmel. Elengedte a kezem, majd fél pillanat alatt megszabadult a pulcsijától, még már csak egy fehér póló volt rajta. Akaratlanul is megharaptam a szám, mire egy olyan nézést kaptam, amire reagálva rögtön elpirultam.
- Imádom, mikor elpirulsz - mondta mellettem, mire, a fejem elé kaptam a kezem és igyekeztem takarni azt. Persze, hogy nem nézte tétlen: rám feküdt, és még az egyik kezére támaszkodott addig a másikkal lehúzta a kezem. Kezébe adtam az irányítást, és nem csak azért, mert tudtam nem érdemes vele erő-párbajt csinálni, mert tuti, hogy ő nyer; hanem mert ahogy a testünk még ruhán keresztül is összeért, egyszerűen lángra gyulladtam. Szerelem lángra. Egyáltalán létezik ilyesmi? Nem? Nem baj, most akkor is ez történt...
Csak néztünk egymás szemébe, én pedig a nyaka köré tekertem a kezem és magam felé húztam. Ajkaink összeértek de pár másodperc múlva kapcsolatnak végeszakadt, mikor Nick kiszedte a haj gumit a hajamból, majd újra megcsókolt, de ezúttal nem hagyta abba. Beletúrtam a hajába, mint ő nekem és szorosan összesimulva ízlelgettük egymás ajkait. Játékosan megharaptam az alsó ajkát, mire ő hangosan felmordult, és még jobban nekiesett a számnak. Nem bántam...
Néhány perce múlva a szülők kocsija a feljárón parkolt és mi azon másodpercben szétrebbentünk, majd Nick a cuccait a kezébe vette és elbújt. Alvást színlelve feküdtem az ágyon és a szivemet próbáltam kordába tartani; reménytelenül. Az ajtóm halkan kinyílt majd mikor meggyőződött a népség, hogy a gyerek itthon van, becsukódott.
Sóhajtva szedtem le magamról a takarót és ültem az ágyon. Fogalmam se volt, hogy hol van Nick ezért, halhan suttogtam a nevét, mert ő így is simán meghallja akár kilóméterekről.
- Nick. Nick, hol vagy? - kérdeztem bele a sötétségbe.
- A hátad mögött, Szépségem! - hangjától összerezzentem, bár magam sem tudom miért, hisz pont a válaszára vártam.
Hátrafordultam és Nick az ágyon feküdt, mint egy adonisz.
Szememet kezdtem forgatni, majd befészkeltem magam mellé.
- Megfogom ölni azt a barmot, amelyik bántott! - szólalt meg pár percnyi csend után.
- Nick, hagyd! Annyira nem éri meg... - éreztem, hogy a keze a karomon megmerevedik.
- Sarah, nézz rám! Kérlek! - felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni - Soha, senkinek nem engedem meg, hogy egy ujjal is hozzád merjen érni. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni! - suttogta. Azokban a tökéletesen csillogó, kék szemekben gyengédséget, és érzelmeket láttam. Tudtam, hogy belül, pontosan nem lehet meghatározni, de valahol méllyen harad és düh van, ami folyton csak fokozódik.
Szorosan megöleltem, s közben a sebeimre figyeltem. Váratlanul érhette, hogy megöleltem, mert mozdulatlanná dermedt egy másodpercig, majd ő is átkarolt.
- Nem fáj az oldalad? - kérdezte.
- De! - kezdtem el nevetni, ő is csatlakozott hozzám, majd átfordított a másik oldalamra, és szorosan magához húzott. Rettentő jól esett, hogy valakinek ennyit jelentek, hogy minden rossz után is tud ilyen szeretetteljesen ölelni... Elképesztő. Ez a srác elképesztett. Érzéseim egyik napról a másikra bontakoztak ki és változtak meg, de ezt cseppet sem bánt. Csak örülök annak, ami van. Mert ugye, minden rosszat jó követ. Soha nem hittem volna, hogy a sok szörnyű dolog után végre én is megkaphatom az  ÉN "JÓ"-MAT. Ahogy Nick hozzámbújt, és éreztem a teste melegét, rendkívüli érzésem támadt: otthon vagyok.