Part 6

Sziasztok!
Itt egy jó hosszú rész!
Ezt a fejezetet két új, jó barátomnak ajánlom: Vikinek és Bellának!
Xoxo, -D.


Az éjjel sokat forgolódtam, ami Nick kijelentésének a hibája volt.
Hogy érthette azt, hogy nem ő az egyedüli vámpír? És mért kiabált velem, azt hittem próbálunk békében élni...
Belenéztem a tükörbe, és egy kétségbe esett, karikás szemű lányt láttam. Pont, mint a támadás után. Eléggé megviselt a tegnapi halott nő látványa, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem.
Lezuhanyoztam, nagyon minimális sminket felkentem, és felöltöztem. Mivel elég hideg az idő odakint; így egy farmert, egy hosszú pólót és egy meleg pulcsit vettem fel.
Mivel nem szerettem volna ma reggel is veszekedni, így siettem, nehogy összefussunk.
Sikeresen, találkozás nélkül kiértem a kocsihoz, amit hamar be is indítottam, hogy el ne késsek.
Szekrényemnél Bella várt. A szokásos nyugtalanság helyet boldogságról árulkodott az arca.
- Szia! - mondtam, majd a zárral kezdtem vacakolni.
- Jaj, Sarah! Olyan boldog vagyok, most, hogy mindenki tud rólam és Jack-ről, szabadon mehetünk mindenhova. Bár ez nem változtat azon, hogy furán néznek ránk, de nem érdekel. De mi van veled, mért vagy ennyire letörve, és mért nem aludtál normálisan? - nézett rám aggódva. Mosolyt erőltettem magamra.
- Velem ne foglalkozz! Jól vagyok! - mosolyogtam.
- Dehogy vagy jól! Gyere, beszéljünk! - húzott a női mosdó felé.
Mielőtt belekezdhettem volna a mesélésbe, Rose kiürítette a mosdót, pontosabban ordított a bent lévő népre, hogy ha nem hagyják el a helyiséget, megismerkedhetnek a jobb horogjával...
- Beszélj! Mér vagy olyan, mint a mosott szar? - förmedt rám.
- Tegnap Nick-el találtunk egy kiszívott női holttestet. Azután egy kicsit rám ordított. Nem volt nagy dolog, de rosszul esett. Hisz a múltkor megegyeztünk, hogy kedvesek leszünk egymáshoz, erre üvölt velem.
- Holttest? Mégis hol és mikor? - nézett rám kétségbe esetten
- Az erdőben, az avar alatt, éjjel.
- Mit kerestetek éjjel az erdőben? Tudod, milyen veszélyek leselkedhetnek rátok?
- Csak Nick elakart vinni valahova, de aztán végül csak az erdőig jutottunk el. És tudom, hogy milyen veszélyes... - szemem a lábamra szegeztem.
- Nick tette azt a nővel? - erre már felkaptam a fejem.
- Nem, nem ő volt. Szerinte egy másik vámpír van a városban.
- Hogy mi? Elég ide egy is!! - kiáltott.
- Nem hallgatnál el? - fogtam be a száját - mindig ordítanod kell neked is? Már zsong a fejem... - kilöktem az ajtót, és mentem órára.

Az órák nagy részében a másik vámpíron gondolkoztam. Mit keres pont itt? És mért jött? Mért ölte meg a nőt? Így mikor felszólítottak, hebegtem egy olyat, hogy lemaradtam, s utána már nem is foglalkoztak velem.
Bármennyire is ciki volt még magamnak is bevallani, de féltem a másik vámpírtól. Ugyanúgy, vagy talán még jobban, mint Nick-től a támadás estéjén. Pontosan nem tudom, hogy erősebb e vagy gyengébb, de abban biztos vagyok, hogy félnem kell tőle.
Hiába volt karó a szobámban, nem terveztem használni, sem Nick se más ellen. Nem terveztem senki megölését sem, és ez így volt jó.
Mikor kicsengettek az óráról, megkönnyebbülten mentem a folyosóra. Telefonom csöngeni kezdett, Jensen volt az, a csere diák és nagyon jó barátom.
- Szia! - vettem fel a telefont. Erősen kellett koncentrálnom, hogy halljam mit mond, mert a folyosó épp azon részé közlekedtem, ahol Nick körül nyávogtak a csajok. Kezdett már nagyon idegesíteni ez. Úgy csinálnak, mintha egy szuper sztárral találkoztak volna, pedig erről szó sincs...
- Szia, Mary! - erre nevetnem kellett. Csak ő nevez a másik nevemen, senki más - Nem zavarlak? Mi ez a sikítozás? - ekkor a szemem találkozott a csajokkal körülvett Nick-ével.
- Te soha nem zavarsz! Ez csak egy rajongó tábor. Keresek valami csendesebb helyet, mert így nem hallok semmit! - tisztába voltam azzal, hogy Nick mindent hall. Ha én szenvedek, szenvedje ő is.
Kimentem az udvarra, ahol már valamivel nyugodtabb volt a légkör. Leültem egy asztalra, és mosolyogva beszélgetni kezdtem.
- El sem hiszem, egy hét is itt vagy! - mondtam boldogan. A vonal túloldalán lévő barátom helyeselt. Hosszasan nosztalgiáztunk a múlt évről, olykor felnevettünk. Tavaly Kanadában voltam náluk, és mi ketten meg a barátnője, elbaromkodtuk a hetet. Minden őrültségben benne voltunk, és nem mindig jöttünk ki belőle épségben...
- Mizujság van Ninával? - érdeklődtem a barátnője után.
- Remekül megvagyunk, és ő nagyon boldog. Csak sajnálja, hogy nem te jössz hozzánk...
- Majd jövőre! - nevettünk - Mennem kell, mert mindjárt csengetnek! A jegyed megvan már? - kérdeztem.
- Igen, szombaton reggel indulok, és odaérek vasárnap hajnalban. Majd üzenek, ha felszálltam, hogy mikor érek kb. oda! Addig is vigyázz magadra, Mary! Szia! -nevem hallatán kacagnom kellett.
Leraktam a telefonom, majd a táskám a vállamra vettem és elindultam.
Órák után én és Rose az ebédlőben gyűltünk össze, hogy folytassuk a szervezést. A kölcségvetés nem volt nagy, de jó szervezés következtében mindent ki lehetett hozni belőle. Épp telefonon beszéltem a báli jegyeket nyomtató nyomdával, mikor Rose döhöse csapott az asztalra. Felvontam a szemöldökömet és úgy néztem rá, de csak legyintett így fojtattam a beszélgetést. Megbeszéltem a vezetővel, hogy ma este hatkor érte megyek a meghívókért. Kinyomtam a hívást és érdeklődve néztem a barátnőm fele.
- Nem hiszem el! Egy virág bolt sem vállalja el a báli virágok rendelését! Hogy lesz így díszlet? Virágok nélkül semmi nem ugyanaz! Most mit csináljunk? - megértettem a felháborodásának okát, így törni kezdtem a fejem. Mielőtt bármi okos ötlet az eszembe juthatott volna, a telefonom ismét csörögni kezdett.
- Sarah Moon! - raktam a fülemhez a készüléket.
- Üdvözlöm, én a bohóc boltból hívom. Kérte, hogy hívjam fel, ha megérkeznek a kívánt léggömbök. Nos szállítottak két doboz fehér szívecskés lufit, és hét doboz  sötét kéket! A hélium is megérkezett. Mikor tudnák átvenni a szállítmányt?
- Öhm ma szerintem menni fog! A héliumot még nem hoznám el, ha nem baj, de a léggömböket, mindenképp.
- Ahogy óhajtja hölgyem! Akkor a legközelebbi viszont látásra! -ezzel lerakta a telefont.
Ma már kettő fuvarom is lesz, még jó, hogy külön autóval jöttünk. Anya  jövő péntek este hazaérkezik, és itthon lesz egy hétig, de utána megy vissza. Tehát most még eljátszhatjuk, hogy betartjuk az "egy autóval megyünk, mert megkértetek rá" dolgot, de akkor kénytelenek leszünk úgy tenni.
Elkezdtem gondolkodni a virágos ügyön. Nem tudom, mért nem vállalja senki, hisz nem nagyok az igények, csak néhány fehér és fekete rózsa. Először fekete lufikra gondoltunk, de mivel nem temetés lesz, így inkább lepasszoltuk. Az igazgató nő viszont ragaszkodott a fekete rózsákhoz, de kombinálhattuk más színnel, és így jött össze ez. A piros vagy rózsaszín lufi nem jöhetett szóba, mert a fiúk kikötötték, hogy szó sem lehet róla; nem akarnak hányni...
Így valamit ki kell találni, hogy legyen virágunk! Ekkor a lámpa a fejemben, felgyúlt.
- Rose! - kiáltottam. Szegény ugrott egyet a székben - Tudod van az a néni az utcátokban, akinek gyönyörű kertje van ott hátul, s benne minden virággal. Szerinted rátudnád beszélni arra, hogy adakozzon belőle? - tettem fel a kérdést.
- Persze, megkérdezem! Viszek neki egy kis sütit, és szerintem biztos ad belőlük.
- Oki! Akkor te intézd ezt én meg a többit! Szia! - majd a cuccaimmal együtt siettem az autómhoz.
Az utcák üresek voltak, s kezdett sötétedni is. A nyár elmúlt, jön helyette a sötét, kedvetlen ősz...
Leparkoltam a házunk előtt majd kinyitottam a kocsi ajtót. A szél lassan fújt, de kezdett  hideg lenni, így elhatároztam, hogy mikor megyek a boltokba, kabátot veszek fel.
Lenyomtam a kilincset, és bementem a házba. Jane-nek nyoma sem volt, pedig azt mondta, hogy ma jön. Felcipeltem a táskám az emeletre, majd az ágyamra löktem. Elővettem a Nike oldaltáskám, belepakkoltam minden szükséges dolgot a vásárláshoz, majd lesiettem enni. Az ebédlőasztalon találtam egy cetlit: Sajnálom, de nem tudtam maradni, mert közbejött valami! Étel a tűzhelyen! Sarah, te különösen egyél, mert ahogy látom egyre soványabb vagy! Üdv: Jane
Ohh hát észre vette? De csak másfél kiló ment le! Nem lehet olyan feltűnő. Felvettem a fedőt, az edényről. A vacsora töltött hús volt, sült krumplival. Vettem a tányéromra mindkettőből, és épp a húst szeltem fel, mikor Nick kocogott le a lépcsőről.
- Csakhogy hazaértél! Jane már elment! -  közölte és elővett magának egy tányért.
- Tudok olvasni! - flegmáztam.
- Napról napra meglepsz! Nem is gondoltam volna! - vágott vissza. Válaszra sem méltattam, hanem leültem a tévé elé. Épp a Hart of Dixie ment, így azon az adón hagytam. Nick is csatlakozott, de mikor meglátta, hogy mi megy a tévében, elkapcsolta.
- Hé, nem zavar, hogy nézem? - háborodtam fel.
- Nyugi, Mary! Nem maradsz le semmi jóról! - ekkor bepöccentem. Senki nem hívhat Jensen-en kívül Mary-nek. Senki nem méltó rá. Nem tudja a történetem és nem tud semmit rólam. Honnan veszi a bátorságot, hogy így nevezzen?
- Ne merj így hívni! - csaptam le az asztalra a tányérom.
- Befejeznéd? Kurvául elegem van a nyavalygásodból! Hagyjál békén! Félek tőled! Ne nevezz így! - utánzott női hangon - Elegem van, érted! Mért kell mindig minden miatt nyöszögnöd? Hm? Elegem van abból is, hogy ti nők, akárhányszor csak nem kaptok meg mindent, vinnyogni kezdtek! Hidd el nincs mért! Mindened meg van, nem!? Szóval itt hisztinek nincs helye! - kiabált. Mindketten egymással szemben álltunk.
- Hogy jössz te ahhoz, hogy itt magyarázz? Nem tudom ki vinnyog állandóan! Jack már úgyis elhívott! Van egy másik vámpír is! Ébresztő, te nyavalyogsz állandóan. És már nehogy neked legyen eleged! Amióta csak betetted a lábad ebbe a házba, azóta úgy jársz, s kelsz, mintha te lennél a király! Mindenbe beleütöd az orrod, olyan dolgokba is, amihez tényleg semmi közöd! - ordítottam.Ekkor már a tv műsor volt a legkisebb gondunk.
- Mondj egy példát, amihez nem volt semmi közöm! - kiáltott vissza.
- Ott volt az úszó meccs. Hahó, lehallgattad a mobilom, majd volt pofád odajönni. Senki nem hívott! - dühödtem.
- Már bocsánat, hogy hoztam némi közönséget, a szánalmas versenyre! - a ház már tőlünk zengett...
- Ohh el is felejettem, hogy Mr. Vámpírvagyokmegharaplakdeettőlmégragadnakrámacsajok hozott egy kis közönséget! De mivel ott voltál senkit nem érdekelt, hogy ki nyeri a versenyt, mert mindenki veled volt elfoglalva! Az iskola egy idióta rajongó tábor lett mióta feltűntél, és ez nagyon idegesítő. Ha leszállnál a földre, észrevennéd, hogy milyenek is az emberek valójában, így nem kellene magadnak gyártani az infókat!
- Most meg mi bajod van? Persze a féltékenységen kívül? Hm? az, hogy Marynek neveztelek?
- Igen! Pontosan ez a bajom! Ne nevezz így, érted! És nem vagyok féltékeny!- forgatni kezdte a szemét.
- Persze, a kis csere haverod bezzeg hívhat így! - háborodott fel. Szemem megtelt könnyel, de még sikerült két mondatot kipréselnem magamból, és teljes düh-vel előadni.
- Nem tudsz te semmi, se rólam, se Jensen-ről! És én lennék a legboldogabb ember a földön, ha végre békén hagynál, és nem szólnál hozzám, de nekem az is elég, ha eltakarodsz az életemből! - kiabáltam. Szememből folyt a könny, mikor a táskámmal a kezemben, dzsekiben egy szál kulccsal elindulam.
Dühösen csaptam be magam után a kocsi ajtót. Beindítottam a motort, kikanyarodtam a felhajtóról és elindultam.
Rádiót nem kapcsoltam be, a sírásom úgyis elnyomta volna.
Az elmúlt hetek sérelmeit most kisírtam. Sírtam, mert Nick megbántott. Sírtam, mert egyedül voltam, és egyedül vagyok mindig. Sírtam, mert előtörtek belőlem a régen elásott sérelmek. Örökbefogadás. Sírtam, mert most sem kellek senkinek, csakúgy mint sok éve.
Mai napig fájó pontom volt az, hogy a szüleim, nem is a szüleim. Három éves voltam, mikor örökbefogattak. Elég nagy titok volt ez, így csak a nagyon közeli emberek tudtak róla.  Nem hoztuk fel a témát, mert mindenkit kényesen érintett. A biológiai anyukám a Mary nevet adta nekem, és a mostani szüleim úgy gondolták, hogy jobb lesz megtartani. agy lettem Sarah Mary Moon.
Csak azért hívhatott Jensen így, mert ő tudja miről beszélek. Szintén árva volt, mikor szülőket kapott.
Ő volt az egyetlen aki megértett. Mikor elsős voltam gimiben, egy barátom se volt, de mikor a kanadai barátom eljött hozzánk és javított az önbizalmamon. Így barátkoztam ösze Rose-zal is.
Annyire elvoltam kalandozva, hogy észre sem vettem, hogy elém lépett valaki. Mire az információ eljutott az agyamig, már pukkanást halottam.
Őrült tempóba szálltam ki a kocsiból, és mentem a hang irányába. Az autó előtt nem volt semmi, de a motorháztető elején lévő karcolás arról árulkodott, hogy nem csak kitaláltm az egészet. többször is körbejártam az íutót, mire rájöttem, hogy senki nem sérült meg.
Elfogott a dejavu érzés. Este, kihalt utcán, egyedül. Legalább is reméltem...
A szél erőssen fújt, és a vékony kabátom kevésnek véltem. A szemben lévő fák közül mozgológás jött. Előre lépkedtem, de pár lépés múlva vissza is fordultam. Villámgyorsan beültem a kocsiba és elhajtotttam. Szinte biztos voltam benne, hogy a másik vámpír volt az. Éreztem. Bekapcsolt a vészjelzőm, ami Nick támadásának estéjén is kattogott.
Végre a nyomdához értem. Kiszálltam, bezártam az ajtót, majd bementem az üzletbe.
Megismertem a férfit, akivel már néhányszor találkoztam. Köszöntünk egymásnak, majd előhúzta a meghívókat. Világoskék papír volt az egész, rajta sötétlila betűkkel, és kiválló díszítéssel. Ámultam néztem a jegyeket.  Mikor felpillantottam a férfi egyenesen a reakciómat leste. egy szó volt, amit ki tudtam nyögni.
- Tökéletes! - mosolyogatm. Hirtelen, ebben a pillanatban, elfelejtkeztem az elmúlt órák történéseiről, és elfogott a báli láz.
A férfi elégedetten mosolygott.
Elrendeztük a költségeket, majd beraktam a szatyornyi jegyet a csomagtartóba. Elköszöntem a férfitől, és mégeyszer hangsúlyoztam, hogy mily tökéletes munkát végzett, amjd elindultam az utolsó célpontomhoz.
A bohócbolt már az utca elejéről látszott. A bohócokkal kivilágított épület kirakata tele minden hasznos és kevésbé hasznos kllékkel.
Mosolyogva léptem be az épületbe. Mindenfelől lufik, bohócok, arcfestékek, jelmezek, sípok lógtak. Odamentem a pulthoz, ahol egy apró, szemüveges nő ült.
- Jó estét! A rendelésemért jöttem! - a nő felnézett rám, majd a monitorra szegezte a tekintetét.
- Neve?
- Sarah Moon.
- Léggömbök. Sok léggömb! - nézett rám, bólintottam, majd néztem, ahogy elhagyja a helyiséget. Két  férfivel tért vissza, azok közül egyet már ismertem. Mindanyian dobozokat hoztak. Letették a pultra, majd hagyták, hogy szemügyre vegyek a rendelésemet. Mikor megvoltam elégedve a látvánnyal, visszacsuktam a doboz fedelét, majd a számlát kértem. A fiúk kihordták mind a négy dobozt az autóba, majd elégedettem csuktuk le a tetőt.
- Nagyon ksözönöm a segítséget! A héliumokért jövőhéten jövök! További szép hetet! - majd elmentem. A vezetésre most sokkal jobban odafigyeltem. Nem hiányzik még egy ilyen kaland.
Éppen és egészségesen értem be a garázsba. Úgy döntöttem, hogy az autóba hagyom a felszereléseket, hizs anak, hogy most bepakkolom, holnap meg ki, nincs semmi értelme...
Bezárkáltam, majd nagy levegővétel után besétáltam az otthonomnak vélt helyre. a házban sötét volt, de tudtam, hogy Nick itthon van, máskülönben zárva lenne az ajtó. Lámpaoltás nélkül sétáltam fel a hosszú lépcsőn. A nagy kastély szerű házak hátránya a sok lépcső. Nem is értem mért nincs lift...
A szobámba érve felkapcsoltam az olvasólámpám, majd előszedtem a tanulnivalókat. Dobtam egy üzenetet Rose-nak, hogy minden megvan. Majd nekikezdtem az éjjelen át tartó tanulásnak...