Part 8

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is!!
Kellemes olvasást, és ne feledjétek,hagyjatok nyomot magatok után!!
Xoxo, Dodó

Mikor becsuktam az ajtót a szívem ezerrel verni kezdett. Ezerrel átkoztam magam, mert Nick meglátta a térdemen lévő sebemet. Akaratlanul is a tükörbe néztem. Szemem karikás, arcom nyúzott, de sehol nem voltak lila foltok, amin magam is erősen meglepődtem. A lány pedig elég erősen szorongatta a nyakam, és még sincs sehol sem nyoma. A végtagjaim erősen sajogtak így a legfőbb vágyam az volt, hogy végleg lefeküdhessek és aludhassak. Vártam még pár percet a fürdőbe, majd a cuccaimat magamhoz szorítva elhagytam a helyiséget. A szobámba mindent ledobtam a hatalmas lila ágyra, majd az ablakhoz léptem, hogy az kocsi felhajtóról megállapítsam ki is tartózkodik a házba. Jane fekete járgánya Nick "kicsi" kocsija mellett állt, ami azt jelenti, hogy le kell, hogy menjek. Dühösen húztam el a függönyt, de ahogy a kezem végrehajtotta a mozdulatot pokolian fájni kezdett. Kezdett elegem lenni az állandó fájdalomból. Egy dolgot már előre elterveztem: amint felgyógyulok megkeresem azt a ringyót és ha az életem is fog rajta múlni; megölöm!
Leültem az ágyra majd bekötöztem a vérző sebeimet, majd rázúztam a nadrágot. Igyekeztem normálisan lemenni a lépcsőn, de a sebeim húzódtak  minden mozdulatnál találkoztak a ruhámmal. A karomra jól ráhúztam a kezemre, majd mintha soha jobban nem lennék mosolyogva mentek a konyhába.
- Szia Sarah! De rég láttalak! - mondta mosolyogva Jane. Mindig is csodáltam ezt a nőt, mert rengeteg problémája van a mindennapokban, mégis képes higgadt és kedves lenni.
- Szia! Hmmm jó illatok vannak! Mit főzöl? - ültem le elé és élvezettel szippantottam bele a levegőbe.
- Mivel kell a fehérje és nem akarok ma este nagy sütést-főzést levágni ezért halat rántottam és hozzá készítek egy kis salátát - Beleegyezően bólintottam és a karom a pultra raktam, de rá fél másodpercre le is vettem, mert izmaim tiltakozni kezdtek.
- Jól vagy? - nézett  rám. Ezek szerint elég feltűnő volt a kis akcióm...
- Persze! Mért? - néztem rá ártatlanul.
- Nem tudom! Tudod mit? Felejtsd el!! - legyintett egyet, majd a hűtőhöz ment és kipakolta a pultra a felszelni kívánt zöldséget.
- Segítesz? - nem igazán tartottam ezt jó ötletek, de megtettem. Felálltam a székről és mellé mentem és vártam az utasítást.
- Akkor mosd meg a zöldségeket, én pedig felszelem őket! - kaptam a parancsot. Minden zöldséget alaposan megmostam és ügyeltem arra, hogy ne essen baja a beavatkozás közben. Ám mikor mentem volna vissza a pulthoz észrevettem két piros pöttyöt a törlőruhán. Kétségbe esetten néztem körbe, hogy honnan származhat, de sehol nem lelhetem megoldást. Egyszer csak észrevettem, hogy a pulcsim ujja alól csurog egy vércsepp, majd landol az anyagon.Gondolkodás nélkül felkaptam az anyagot majd futottam fel az emeletre. Útközben még hallottam, hogy Jane még kiabál, hogy minden rendben van-e de nem figyeltem, mentem tovább. A szobába érve kulcsra zártam az ajtót majd levettem a felsőm. Az alkaromon az egyik sérülés gy döntött, hogy felszakad és néhány csepp vér indult, hogy felfedezze a kezem. A kendővel elkezdtem törölgetni, és addig hagytam a seben, még annak el nem állt a vérzése. Majd újra elővettem az elsősegély csomagot és kötszert vágtam a kezemre és leragasztottam. Sóhajtva ültem le az ágyra miután a szemétbe dobtam a kendőt és a kötszer maradékot. Előkerestem egy másik pulcsit és elindultam megint le. Most már lassabban szeltem a lépcsőfokokat. A konyhában nagy meglepetésemre Nick elfoglalta az én helyem, és jókedvűen segített Jane-nak.
- Minden rendben? - nézett rám Jane, és mikor bólintottam tovább beszélgetett a szőke vámpírral.
Leültem a Tv elé, de már az sem tudott lekötni, mikor folyton a vámpír kedveskedő hangját hallottam, és Jane-t aki teljességgel a felhők fölött volt.
- És fiatalok! Milyen volt ma a napotok? - nézett ránk Jane. Ránéztem azzal a "komolyan" nézésemmel, majd magamba megfogalmaztam a választ. Hogy milyen volt? Hát egyszerűen csodás! Kis híján kinyiffantott egy csaj, minden tagom fáj, ráadásul ez a nyál gép is itt van még! Válaszul csak dünnyögtem egyet, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Csak miután az autóhoz értem jutott eszembe, hogy nincs nálam a kulcs, így fintort vágva visszamentem a házba, próbáltam nem idegbetegnek tűnni, mikor felvettem a kulcsot az asztalról; miközben ők összehúzott szemmel néztek engem. Megint becsaptam az ajtót, ami sem a szegény fának se a karomnak nem volt egy álom. Beültem az autóba majd elindultam magam se tudom hova. Csak mentem és mentem. Voltam Rose-nál aki nem volt otthon, aztán végül a parkba indultam. A csendes környékre érve kiszálltam az autóból és elindultam az egyik pad felé. Lelöktem magam rá és csak néztem a füvet és a lábam, ami tapossa azt. Olyan rossz volt ez a mai nap, hogy az szavakban ki sem lehet fejezni. Óvatosan felhúztam a pulcsim ujjait, hogy megnézzem a sérüléseimet. Az egyik kezemnél jó néhány seb lelt otthonra, a másikon viszont tíz-tizenöt liláspiros folt és kisebb véraláfutások keletkeztek. Úgy gondoltam, hogy elég a nyafogásból, hiszen csak a két karom sérült, a térdeim, és a combomtól, felfele a karomig. Ki lehet bírni! Hírtelen azon vettem észre magam, hogy Nick-en gondolkodom. Valami nagyon megváltozott. Idegesített, hogy összevesztünk, idegesített, hogy mindenkivel kedves, hozzám meg nincs egy jó szava és idegesített, mert már nem is utálom...
Mikor az idő beborult úgy gondoltam, hogy ideje haza indulni, így beültem az autómba és haza száguldottam.
A lakásunkba beérve még jobb illatok kúsztak az orromba, mint délután. Mosolyogni kezdtem, majd a terített asztal felé néztem.
- Csakhogy megjöttél! Gyere, együnk még mielőtt kihűl! - mondta Jane miközben az asztal felé indult. Úgy helyezkedtem el, hogy épp közéjük kerültem; az asztalfőre. Mikor aztán nekiláttunk az isteni finom étel elfogyasztásának Jane és Nick jól elvoltak egymással nekem meg a szívem csavarodott meg. Örültem, hogy engem békénhagynak, de valahogy mégis irígy voltam...

Másnap reggel a legpuhább pulcsimat vettem fel, alatta ezernyi kötéssel, nadrágként egy sötét farmert választorram, majd nemsokat törődve a sminkeléssel lementem az előszobába, felvettem a kabátom és reggeli nélkül elindultam a suliba. A barátnőm persze látta rajtam, hogy totál hulla vagyok, így belém tömött három kávét; de mikor azok után is a halálomon voltam; feladta a harcot. Nem akartam neki megmutatni a sebeimet, mert az hiányzott volna, hogy elkezdjen aggódni, amit most is erőszeretettel csinál. Régen mindig ő volt az aki bajt hozott a fejemre; rá kellett figyelnem, hogy nehogy beleugordjon a minusz tíz fokos tó vízébe; ne hozzon el semmilyen állatot az állatkertből; de mostanában úgy tűnik, hogy helyet cseréltünk. Szerencsémre a testnevelés óráról elkért minket az igazgató, hogy konzultáljuk, így senki nem láthatott semmit. Az igazgatói irodában ültünk már vagy negyven perce, de az igazgatónő még mindig a másik szobába telefonált. Ezért eljöhetünk óráról! Rose vadul sms-ezgetett, gondolom Jack-kel, még én igyekeztem kényelmes üllést találni a széken; sikertelenül...
- Ne haragudjatok lányok, itt is vagyok! -jött ki az igazgató néhány percel később - Szóval nem sok időnk van a bálig, max két hét és még rendgeteg elintézni való van. BEszéltem a ruhakölcsönzővel akik jó árért adnák a terítőket meg a székhuzatot, és már csak oda kell menni, színt választani, és elhozni azokat. Gondolom ezt rátok bízhatom! - bólintottunk, még ő a naptárját nézegette - A zenéhez van valami ötlet?
- Khm..már az egyik tizenegyedikes srác jelzett, hogy ő tudna jönni zenélni a zenekarjával, így velük egyeztetem most a dallistát, és utánna ez is ki lesz pipálva - hadarta el Rose
- Nagyszerű! Van egy ismerősöm aki ért ezekhez a fényekhez, ő elválalta, hogy elhozza a kütyüit és felügyeli azok működését. Fények kipiplva! - magyarázott a nő - Az utolsó feladatom mára nektek, hogy rendezzétek be a tornatermet, ahogy a bálon lesz, hogy mindennek meglegyen a helye, és jól mutasson. A díszleteket meg mindent utánna vigyétek át a raktárba! - bólintottunk - Minden focista segítségét kérjétek, ha nem akartok megszakadni! Mutassátok fel ezt a tanárjuknál, és akár az utolsó órát ki is hagyhatjátok!- mosolygott ránk, a kezünkbe nyomott egy papírt; majd ismét a füléhez emelte a telefonját.
Sóhajtva léptem ki a folyosóra. Azt hittem, hogy ma pihenhetek, de ezek szerint megint estig dolgozunk...
Elbúcsúztam még kettő óra erejéig Rose-től, majd beültem történelem órára. Fülemnek jólesett a soha végen nem érő beszéd a második világháborúról, miközben a falnak döntöttem a fejem, és figyeltem az óra mozgó mutatóját.
Mikor elkezdődött a nyolcadik óra lassan lépkedtünk a folyosón; én, Rose és az a lány akitől mindenki retteg az iskolába, Monique. Monique igazából nagyon kedves lány, csak érteni kell a nyelvén. Így amikor mondtam neki, hogy lehet, hogy megverhet pár fiút rögtön jött,  már csak az a kérése volt, hogy hadd parancsolgathasson. Mi rábólintottunk, így jött velünk. Megkértük, hogy maradjon kint a folyosón, és csak szükség esetén jöjjön. A legtöbb fiú hamar belement abba, hogy kihagyja az utolsó órát; "Lyukas óra? Mért ne?"; "Hm ha Sarah is ott lesz, megyek én is!" beszólássokkal. Mondani sem kell, hogy az utolsótól a plafonra másztam. Ám a nagyfőnök Jacknél megizzadtunk. A tanár orra elé nyomta Rose a papírt, aki el is engedte a csapatkapitányt, egyedül ő nem akart jönni.
- Jack gyere már, hallod! Ki nem örülne egy lyukasórának? Komolyan itt karsz ülni matekon? - mondta neki Rose, de aztán akárhogy rángatta a széken nem akart felkelni.
- Haver, menjél már, vagy én húzok el helyetted!  - szólt neki oda egy másik fiú a hátsó padsorból. Szemem véletlenül találkozott Nick-ével, de hamar elkaptam a szemem és a vitatkozó párosra figyeltem. Rose megunva a kérlelést, így szólt:
- Jack esküszöm megverlek, ha nem jössz! - tette a csípőjére a kezét a barátnőm. Az osztályban egy halk kuncogás hallatszott, amit én az ajtónak dőlve is tisztán hallottam.
-  Kicsim, te a barátnőm vagy és nem a verőemberem! Nem verhetsz meg! Amúgy is mindjárt érettségi, és tudni kellene ezt a tantárgyat legalább egy kettesre - nézett csibészen Jack Rose-ra. Erőssen felvontam a szemöldököm, majd ellöktem magam az ajtótól.
- Tudod lehet, hogy Rose nem verhet meg téged, de ő igen! - mondtam, majd kinyitottam az ajtót. Monique besétállt az ajtón, és már az öklét morzsolgatta. Tudtam, hogy nyert ügyünk van; mikor az osztályban megfagyott a levegő. Jack pillanatok alatt összeszedte a felszerelését és úton voltunk a tornaterem felé. A fiúkkal becipeltettük az összes festés előtt álló díszletet és Monique félelmetes tekintetének köszönhetően oda-és annyiszor rakosgathattuk velük, még meg nem találtuk a tökéletes helyszínt.
Négy órára már végeztünk is mindennel, visszakerült minden a szertárba és nem is kellett sokat emelgetnem.
Az autómba ülve jutott eszembe, hogy otthon már a szüleim várnak, így gyorsítottam a sebességen. A jókedvemnek vége szakadt mikor éreztem, hogy a ragasztó húzza a karom, pedig már kezdtem róla elfelejtkezni...
Beparkoltam a helyemre,  majd a táskát a vállamra dobtam, és megindultam be a házba. Az ajtón belépve rögtön a meleg és a jó illat csapott meg. Leraktam a táskám meg a kabátom, majd mindenkit anya és az ifjú vámpír kivételével megölelgettem.
- Anya hol van? - néztem körbe.
- Mindjárt jön, csak kint telefonál - magyarázta apu. Bólintottam majd  kérdezgetni kezdtem őket az utazásról. Elmesélték, hogy nagyon jól utaztak, meg, hogy sok a munka. Beszélgetésünket anya zavarta meg, aki a nevemet kiáltva jött felém. Mikor átölelt elég erős volt a szorítása így ciccegtem egyet, amjd látva Nick összehúzott szemöldökét, nem törődtem azzal, hogy fáj az oldalam...
- Jaj, de jó Kincsem, hogy újra látlak! De hideg vagy! Menj fel zuhanyozz le, nehogy megfázz! - utasított majd bólintva felmentem. Most közvetlenül a szobám melletti füdőbe mentem, lezuhanyoztam, megszabadultam a ragasztóktól, és felvettem egy melegítő együttest.  Hajam összekötöttem, majd lementem megnézni a társaságot. Nick-et sehol sem találtam, bár magam sem értem, hogy mért is kerestem.Csak a vacsora kezdetekor jött le, de elég szórakozottnak tűnt. Elém ült az asztalnál, de végig csak a tányért nézte...
Éppen A húst szeltem fel a tányéromba, mikor megszólalt Nick apja:
- Van valami különös oka, annak, hogy nem láttam még Sarah-ről egészen kiskori képet? - az evőeszközök megálltak a kezemben. Nagy levegőt vettem majd a húst mártogatni kezdtem a szószban.
- Hát az igazság az, hogy akkor még Sarah nem volt itt -  mondta apa.
- Hogy érted, hogy nem volt itt? - értetlenkedett.
- Sarah-t kettő éves kora után fogadtuk örökbe! - mondta ki egyszerűen anya. Nickelkezdett köhögni, mert félrement a falat, majd rémült pillantással nézett felém. Fejem még mindig lehajtva, az ételben turkáltam.
- Ne haragudjatok, nem tudtam! - szabadkozott.
- Semmi baj! Ez már régi sztori! - nyugtatták meg a szüleim, de Nick még mindig nem tért magához.

Este a szobámba járkáltam már pizsamába öltözve. Valahogy felzaklatott ez az egész vacsora.
Kopogtak az ajtón.
- Kicsim, én vagyok az apa! Bemehetek? - kérdezték az ajtó túloldalán. Gyorsan magamra rángattam a melegítőfelsőm, és befeküdtem az ágyba, hogy ne látszódjon a rövidnagrág alatt a sérüléseim.
- Gyere! - mondtam. az ajtó kinyílt és apa meglepődötten nézett rám.
- Máris takarodó? - kérdezte.
- Igen, hosszú volt ez a nap!                                                                                                                                                                                                                                                          
- Pihenj csak! Mi, felnőttek elmegyünk egy közeli bowling pályára, nem tudom mikor érünk haza, szóval vigyázzatok magatokra! - bólintásom után elhagyta a szobát, én pedig fellélegeztem. Mikor hallottam, hogy elmentek leoltottam a lámpát és elterültem az ágyon. Bár aludni nem tudtam, így dühöngve felültem a komódom tetejére, magamra terítettem egy takarót és nyomkodni kezdtem a telefonom.
Pár perc múlva kopogást hallottam. Lezártam a telefonom, majd megpillantottam az ajtóban Nicket. Még a sötétben is nagyon jól nézett ki, a fekete nadrág, fehér póló összeállítás nálla halálos. Becsukta maga után az ajtót és három méterrel előttem megállt.
- Sarah! - sóhajtott egyet, majd belekezdett - Nagyon sajnálom az elmúlt hetet! Sajnálom azt, hogy összevesztünk és azokat a dolgokat amit rólad mondtam. Semmi valóság alapja nem volt a dolognak - közelebb jött egy lépéssel - Az ökrökbefogadási ügyről meg nem tudtam, ne haragudj! De én ezt már nem bírtam! Nem birok haragban lenni veled! Kérlek mondd, hogy megbocsájtassz? - megint közelebb jött és már alig volt pár centi köztünk.
Csak bólintottam, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott. Akaratlanul is mosolyogtam.
- Mi történt a lábaddal? - nézett rám. Homlokon összehúztam, ideges lettem. Tudtam ezt már nem úszom meg...
- Nincs semmi baja a lábamnak! - próbáltam hazudni.
- Tényleg? Akkor ezt nem baj, ha elveszem? - mutatott a takaróra. Összeszorítottam a szemem, mert tudtam, hogy ha elveszi, nem csak a térdemen lévő sebeket látja, hanem majdnem az összeset...
Óvatosan lehúzta a takarót.
- Mi a fen... - Nick hangja elhalt ahogy észrevette a sebhelyeimet. Csak szitkozódott és  nézte a sebeim.
- Van még? - nézett a szemembe. Ahogy a kék szembe néztem akaratlanul cselekedtem. Levettem a pulcsit, és hallottam, hogy káromkodik. Vártam egy fél percet, majd óvatosan felemeltem a pólom, hogy megnézhesse a többi sebet is. A szája elé tette a kezét, és rám nézett. Soha nem láttam még ennyire felzaklatottnak és ijedtnek.
- Sarah! Hogy szerzted ezeket? - szemem csillogni kezdett.
- Egy vámpír volt! - nyögtem ki. A levegő fagyossá lett.
- Micsoda? Vámpír? Sarah biztos vagy benne? - nézett rám. Egy könny a szemembe szökött, majd feleltem:
- Nick, fogai voltak és rámtámadt, majd nekilökött egy fának, és onnan egy sziklának csapódtam...- mondtam neki sírva és erősen magamhoz öleltem. Illata oly fantasztikus volt, hogy azt hittem elájulok, de helyette csak sírtam, ő pedig még mindig csitított. Ott ültem a komód tetején és még így is magasabb volt nállam, és testével mindent eltakart előlem, mintha csak megmentene a világ ellen...
- Kérlek nyugodj meg! Minden rendben lesz! - simogatta a hátam és éreztem az érintésén, hogy igyekszik úgy hozzám éri, hogy ne fájjon.
Mikor már kellően eláztattam a pólóját, hátradőltem a falnak. Arca oly közel volt az enyémnek, és az ujjaival letörölte a könnycseppeimet, majd közelebb mentem hozzá. Ajkaink között alig volt pár centi. Légzéseink egybeolvadtak, Nick beletúrt a hajamba, majd ajkaink összefortak. Tetszett Nick ajkainak íze, így mikor elváltunk mohón kaptam utánnuk. Nick halkan felnevetett, majd megint megcsókolt. Szívem vadul vert, és magam sem értettem magam, de nagyon tetszett ez a dolog.
- Nagyon fáj? - kérdezte, mikor az ölében ültem a karosszékbe, és ő még mindig a sebeimet nézte.
- Hát a lábamon lévők inkább csak húzzák a bőröm, de a többi eléggé fáj - ismertem be. A homlokomról elseperte a kósza hajtincseimet, amjd megpuszilta. Elég sötét volt a szobába, de egy csöppet sem zavart minket.
- Nick, kérdezhetek valamit? - néztem rá, miközben csibészen rám nézett.
- Persze! - mondta.
- Aludhatok így az öledben? - megint felkuncogott.
- Amikor csak akarsz! - úgy helyezkdtem el, hogy ne fájjon, majd mikor betakart elnyelt az álom...