Part 7

Sziasztok!
Meghoztam a 7. részt! Remélem lesz időtök ebben az iskola őrült időben olvasni az új részt, és ha már itt vagytok, hagyjatok nyomot magatok után!
Kellemes szünetet!
Xoxo, Dodó


Reggel hulla fáradtan és rosszkedvűen keltem. Az egész éjjelt végig sírtam, és az sem érdekelt, hogy Nick hallja...
A szemem bedagadt és az orrom olyan piros lett, hogy smink nélkül is kinéztem egy kezdő bohócnak.
Nem igazán tudtam, hogy mi volt as kiborulásom oka, de a könnycsatornáim nem zárták be falaikat. Lehet, hogy amiatt, hogy Nick megbántott; vagy túl sok volt nekem a tegnapi nap; esetleg mert elegem van mindenből?
Az ágyamon ülve csak a nadrágomat figyeltem. Az egyszerű térdnadrágon fekete háromszögek voltak, és képes lettem volna egész nap azt nézni, de sajnos ezernyi dolgom volt. Besétáltam a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Lassan megmostam az arcom, majd a fogam. Hajam kifésültem, majd hagytam, hogy a természetes hullámok szabadon vegyék brtokba a hátam. Az alváshiányt jelző gödröcskéket elfedtem, majd egy leheletnyi sminket magamra téve átballagtam a gardróbba. Felvettem egy narancssárgás pirosas nadrágot és egy fehét felsőt. Rendetraktam a szobába, és kilestem az ablakon, hátha nem lesz a felhajtón Nick autója. Pechemre ott volt.
Rosszkedvűbben siettem le a lépcsőn, de aztán rájöttem, hogy minek siesek, így lassítottam. Az utolsó lépcsőfokról is leléptem, mikor észrevettem, hogy Nick a konyha közepén telefonál. Épp csak, hogy rám nézett, el is rántotta a fejét. Mivel nekem nem is állt szándékomba köszönni, így nem reagáltam e cselekedetére. Felvettem az előre elkészített szendvicsem a pultról és elindultam ki a házból. Hogy a haragom kellő képpen egyértelmű legyen erősen becsaptam a bejárati ajtót. Kint ugyan fújt a szél, de még így is éreztem, hogy valami vagy valaki szélsebesen elhaladt el melettem. Éreztem, hogy nem Nick az, így az ereimben megfagyott az összes vér, majd mintha a hatodik érzékem bekapcsolt volna, tudtam, hogy valami van a hátam mögött. Villámgyorsan megforultam, de addigra csak egy elsuhanó fekete körvonalat láttam. Időm sem volt megállapítani, hogy az illető lány vagy fiú lehetett, ugyanis oly hamar köddé vált. Az autómhoz siettem, és igyekeztem magammal elhitetni, hogy csak képzeltem az egészet...
Az iskolához érve nem figyeltem semmire, csak arra, hogy minél hamarabb emberek között legyek, és ne kelljen semmire sem gondolnom. A barátnőm hamar megtalált, és hálát adtam az égieknek, mert végiglocsogta az órák közti szüneteket, és így csak rá kellett összepontosítanom. Az ebédszünetben a bált szerveztük és kb. minden 10-ik percben volt Rose-nak egy kirohanása, miszerint "ez nem igaz, semmi nem sikerül!", de aztán max. tíz perc múlva helyre jött... Egész nap csak élettelenül járkáltam, mert ez a dolog, hogy Nick-el összevesztünk, a földbe tiport. Magam sem értettem, hogy mért, hisz ki nem állhatom a csávót...vagyis régebben utáltam, de most...
Ah nem tudom, minden olyan zavaros! Mikor nem vagyok vele olyan üresnek érzem magam..Ezt én mondtam? Valaki menten szúrjon le!
Anyától kaptam egy üzenetet, hogy változott a terv! Hamarabb jönnek haza, és pár nap mulva már mennek is vissza! És, hogy holnap suli után találkozunk!
Na végre valami jó hír! - gondoltam. Az igazgatónő az egész focicsapatott ráállította arra, hogy ha bármit is cipelni kell a bállal kapcsolatban, azt bízzuk csak a fiúkra! Hát mi meg nem ellenkeztünk. Így minden percben hol telefonálgattam, hol az egyik srácot állítottam le, mert kihalotta a telefonból, hogy a jégszobrász ellentmondott a feladatnak, miszerint az iskola címerét és sok más dolgot kifaragjon jégből. Tehát zűrös napom volt! A nyolcadik óra után a legtöbb diák kifáradva, lenyugodva vonult ki az iskola kapuján. egyedül én és Rose maradtunk, na meg a fakultációra járok.
Idegbetegen ütögettem le a betűket a laptopomon; így hamar felhívtam magamra Jack és Rose figyelmét. Csak néztem rám, majd összenéztek, és elkönyveltek idegbetegnek. Mivel a jégszobrász lemondta, sűrsősen kellett keríteni egyet. Nem nagyon értettem, hogy minek jég, hisz úgyis elolvad, de amolyan "alapkelléknek" számított a suli báljain.Felírtam egy cetlire pár telefonszámot, és kimentem az udvarra, hogy tárcsázzam is ezeket. Mivel bent nem igazán akartam zargatni egy diákot sem az órán vló koncentrációban; mert ugye az ebédlő úgy visszhangzik, hogy azt még a másodikon is hallani.
Kint felhívtam az első embert, akinek a telefonálás közben esett le, hogy miről is beszélek, így hamar abba maradt a beszélgetés. A focipálya mellett sétálva tárcsáztam második számot. A férfi a vonal másik végén rendkívül kedves volt, elérhetőséget cseréltünk, és megígérte, hogy készít egy próba jégszobro(ka)t és elküldi e-mailben, és ha rábólintok, akkor elkészíti a bálra is. Mire vége szakadt a hosszú csevelynek azt vettem észre, hogy a közeli erdő mellett vagyok, messze az iskola udvarától. Éppen indultam volna vissza, mikor hangokat hallottam a bokorból. Egyet hátra léptem, majd mikor csend lett egyet előre. A bokorban nem volt semmi, így beljebb mentem, hogy kiderítsem mi az. A zaj az erdő közepe felől jöhetett én pedig elindultam be, a végtelenbe. Egy ideje már barangolhattam bent, mikor eszembe jutott Rose, hogy biztos keres. Szeretsémre még volt térerő így írtam neki egy üzenetet, hogy vigye el hozzájuk a cuccom, majd érte megyek, most van egy kis dolgom. Miután elraktam a telefonom a hátsó zsebembe a hátam mögül hallottam meg egy különös hangot. Más volt, mint ami az erdő belsejéből jött...ez túl gonosz volt. Ösztönösen futásnak eredtem, de mikor már nem volt erőm, megálltam és körülnéztem. Semmi furcsa nem volt az erdőben. A fákról hullottak le a gyönyörű piros és narancssárga falevelek, a földet eltakarta az avar rendgeteg és minden növény készülni kezdtett a közelgő télre.
Egy váratlan pillanatban neszt hallottam meg mögöttem, de megfordulni már nem volt időm, mert egy erős kéz szorította meg a nyakam, és szögezett egy fához. Egy lány volt az. szemei vörösban izottam, gyönyörű hosszú haja begöndörítve, szeme feketével kihúzva. Féltem nagyon, de nem sikítottam... Felesleges lett volna. Szájából két szemfog bukott ki, ezzel a tudomásomra adva, hogy nem emberrel van dolgom. Talán van valamilyen különleges képességem, miszerint minden idegbeteg, kezelésre szoruló vámpír engem talál meg? A lány nem lehettet idősebb nállam, de szebb még annál inkább. Arcán a gyűlölet, éhség tükrözödött. Azt ártam volna, hogy a torkomnak ugordjon, és ne kegyelmezzen, de a szorítása egyre kisebb lett. végül hátralépet kettőt, és végigmért a szemével.Vágott egy fintort, majd körbejárta a fát, aminek még mindig dültem.
- Fogadnék nem tudod, hogy ki vagyok! - mondta. Igaza volt és ezzel ő is tisztában volt.
- Mit akarsz tőlem? - nyögtem ki. Ettől a nőtől jobban féltem, mint valaha Nick-től. Talán azért mert ebben a nőben nincs meg arra az esély, hogy kegyelmes legyen...
- Ó szívem! Csak nem félsz? Mondjuk ezt jól teszed, de ha követed az utasításaimat nem lesz bajod...legalábbis annyira! - kicsit kuncogott a saját maga viccén, de utánna elém állt és folytatta a beszédét.
- Gondolom ismered Nick-et! - neve hallatán ugrott egyet a szívem - Már hogyne ismernéd! Hiszen együtt éltek! Ő az akibe titkon túl belevagy esve, de kicsikém van egy rossz hírem neked! Ő soha nem lesz a tied! - csak hallgattam amit mond, de semmi nem jutott el az agyamig.
- Nick az enyém! Tudod már hosszú idő óta! - egyre közelebb jött, és meg minél jobban a fához préselődtem - És kezdem unni a ti kis mindennapjaitokat nézni!
- Féltékeny vagy? - ugrott ki a számon a mondat. A lány a szemöldökét felhúzta, és egy gonosz mosoly következtében közelebb jött. Kezét megint a nyakamra rakta. - Tudod fél perc alatt kicsinálhatnálak és utánna soha nem is kéne rád gondoljak, de akor...
- Nick soha nem bocsájtana meg neked! - fejeztem be helyette  mondatot. Látszólag nem tetszett neki, hogy én is így gondolom.
- Azt hiszed, hogy nagyon okos vagy mi? - kezét egyre jobban kulcsolta össze a nyakam körül, s ahogy ezt tette, a levegőm is jobban fogyott.
- Jól figyelj rám! Ne merészeld Nick-et elcsábítani, barátkozni vele, de még a közelébe se menj, mert akkor megtalállak! - sziszegte a nyakamba.
- És akkor mi lesz? - fújtam ki az utolsó levegőmből.
A keze százszor jobban szoírtani kezdte a nyakam, majd egy fának hajított, és az egész oldalam a fának csapódott, a lábaim meg egy sziklának. Levegőt is alig tudtam venni annyira fájt mindenm. Csak feküdtem a földön és mindenem sajgott.
- Akkor ezt a fájdalmat fogod átélni de erősebben! - mondta majd elment.

Kellett egy fél óra, mire feltudtam állni és leporpltam magam. a nadrágom csupa vér volt, kezem alig tudtam mozgatni, de elindultam vissza a suliba. Az acromnak szerncsére nem volt baja, mert akkor nem tudtam volnafeltűnés nélkül kimenni a kapuk. Az autómba beülve a fájdalom kicsit lankadt, de mikor a kormányt megmarkoltam, minden csontom sajogni kezdtem. A házunkig könnyes szemmel vezettem, majd megkönnyebülten láttam, hogy csak egyedül vagyok itthon. Bebicegtem a házba, majd felhúztam magam a lépcsőn. Pokolian fájt mindenem, és úgy látszott, hogy ez még csak rosszabb lesz. A szobába elővettem egy térdnadrágot, és egy másik felsőt és elindultam zuhanyozni. Mikor minden ruha lekerült rólam, akkor is láttam csak, hogy milyenek a sérüléseim. A két térdemen egy kisebb seb volt. A combom végig piros foltokkal, amik holnapra már lilák lesznek; és véraláfutásommal. A combom felső részétől egészen a kezemig véraláfutás és apró vérző seb volt, és pár karcolás. A karom úszta meg a legkevésbé. Mindenhonnan vér csepegett. az erem mentén lila foltok, melyet rettenetes fájdalom kísér, a könyökömtől felfele vérző hegek...
Ahogy a meleg víz hozzáért a testemhez ösztönösen rándultam össze, majd a zuhanyzó falának dőltem fájdalmamba. Mikor véget ért a "kínzás" óvatosan megtörülköztem, majd lefertőtlenítettem minden sebet, és felöltöztem, a pulcsim magamra vettem, majd igyekeztem úgy húzni a nadrágom méretét, hogy a térdem kint legyen belőle, de a combom takarja. Kötszeres dobozzal együtt elindultam ki a fürdőből ám valami az ajtónál megállított. Nick volt az. Szemével végignézett rajtam, majd megállapodott a térdemnél. Tekintetéből kiszűrtem, hogy nem éhes volt, hanem dühös...