Part 9

Sziasztok!
Íme az új rész! :) A részek folyamatosan jönni fognak, és remélem, hogy velem tartatok még!
Köszönöm! Sziasztok!
Ui: Nagyon köszönöm az üziket, komikat; nagyon sokat jelentenek nekem! Mindegyik nagyon szívhezszóló volt! Imádlak titeket! :*

Mikor az éjszakabántott!n felébredtem, már az ágyban voltam, egyedül.  Körbenéztem, de Nick nem volt sehol. csend volt, semmi hang nem hallatszott a házból. Óvatosan felültem, nehogy felsértsem a sebeimet. Felkeltem és az ablakhoz mentem. Kezem a párkányra helyeztem, és nézni kezdtem a Holdat. Néhány felhő takarta el az eget, de ez cseppet sem zavart, mert így a kilátás még lélegzet elállítóbb volt, mint valaha.
- Mért nem alszol? - hallatszott a hátam mögül. Összerezzentem, majd mikor felismertem a hangját, mosolyogva megfordultam.
- Nem találtalak! - mondtam, miközben közelebb mentem. Rám nézett azokkal
- Megnéztem, hogy minden rendben van e a ház körül. Nem gondoltam, hogy felkelsz! - mondta, miközben megfogta a kezeim. Ránéztem azokra, és észrevettem, hogy mennyire is egymásba illenek. Szívem már őrült tempóban ugrált. Közelebb voltunk már, így alig volt köztünk pár centi. Felnéztem az arcára, amit azonnal meg is bánta, mert a szemével csinált valamit, akitől olyan érzésem volt, hogy a lelkemig lát; s ettől szörnyen zavarba lettem. Lehajtottam a fejem, mert nem bírtam rá nézni. Az bal kezét kihúzta az enyémből, majd az állam alá nyúlt és óvatosan felhúzta az állam. Szája sarkában mosoly bujkált, még én kérdőn néztem rá. Ekkor magam is megleptem. Szétszedtem az egymásba kapaszkodó kezünket és a nyakába raktam a másik kíséretében. Szorosan összekapcsoltam őket, még ő közelebb húzott magához. Az a pár centi ami eddig köztünk volt, pár milliméterre csökkent. A szájára néztem, amit már annyira kívántam, majd a szemébe, ami a vesémig látott. Nem bántam ezt. Már nem...
Ajkaink szorosan forrtak össze, és szinte szikrázott a levegő. Életemben nem voltam ilyen boldog, mint most. Mohón kaptunk egymás ajkai után, majd mikor már alig kaptunk levegőt, szétváltunk.
- Aludnod kellene! - mondta zihálva.
- Kétlem, hogy tudnék! - mondtam mosolyogva. Válaszomra csak forgatni kezdte a szemét.
- Akkor legalább pihenj.
- Rendben, de csak ha te is jössz! - fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem az ágy felé. Levette a cipőjét, és befeküdt mellém a takaró alá. Oldalra fordultunk, hogy mindketten egymás felé legyünk. Néztem az arcát, miközben próbáltam rájönni, hogyan történhetett... Hogyan lettem szerelmes belé? Hisz pár hete még teljes szívemből gyűlöltem, most pedig egyre jobban dobog tőle a szívem. Nem tudom, hogy történt, de őszintén nem is akarok rá magyarázatot találni. Csak örülök, hogy így van és kiélvezem. Azt sem tudnám megmondani, hogy mibe vagyok benne szerelmes, mert ez képtelenség. Egyszerűen fogalmazva: az egész lényébe, a lelkébe, a testébe és mindenbe ami ő...
Észrevehette, hogy hülye tinilányos "Úristen, szerelmes vagyok" arcot vághatok, mert miközben mosolygott összehúzta a szemöldökét.
- Mi az? - kérdeztem, mire abbahagytam a gondolkodást, és igyekeztem egy normális választ kinyögni.
- Hogyan történt mind ez? - abbahagyta a mosolyt és elkomolyodott a tekintete. A két kezem az övéibe rakta, és felnézett rám.
- Számít? - majd ajkait a kezemhez tartotta és lágyan megpuszilta azokat. Nemet intettem a fejemmel. Elengedte a kezem, majd fél pillanat alatt megszabadult a pulcsijától, még már csak egy fehér póló volt rajta. Akaratlanul is megharaptam a szám, mire egy olyan nézést kaptam, amire reagálva rögtön elpirultam.
- Imádom, mikor elpirulsz - mondta mellettem, mire, a fejem elé kaptam a kezem és igyekeztem takarni azt. Persze, hogy nem nézte tétlen: rám feküdt, és még az egyik kezére támaszkodott addig a másikkal lehúzta a kezem. Kezébe adtam az irányítást, és nem csak azért, mert tudtam nem érdemes vele erő-párbajt csinálni, mert tuti, hogy ő nyer; hanem mert ahogy a testünk még ruhán keresztül is összeért, egyszerűen lángra gyulladtam. Szerelem lángra. Egyáltalán létezik ilyesmi? Nem? Nem baj, most akkor is ez történt...
Csak néztünk egymás szemébe, én pedig a nyaka köré tekertem a kezem és magam felé húztam. Ajkaink összeértek de pár másodperc múlva kapcsolatnak végeszakadt, mikor Nick kiszedte a haj gumit a hajamból, majd újra megcsókolt, de ezúttal nem hagyta abba. Beletúrtam a hajába, mint ő nekem és szorosan összesimulva ízlelgettük egymás ajkait. Játékosan megharaptam az alsó ajkát, mire ő hangosan felmordult, és még jobban nekiesett a számnak. Nem bántam...
Néhány perce múlva a szülők kocsija a feljárón parkolt és mi azon másodpercben szétrebbentünk, majd Nick a cuccait a kezébe vette és elbújt. Alvást színlelve feküdtem az ágyon és a szivemet próbáltam kordába tartani; reménytelenül. Az ajtóm halkan kinyílt majd mikor meggyőződött a népség, hogy a gyerek itthon van, becsukódott.
Sóhajtva szedtem le magamról a takarót és ültem az ágyon. Fogalmam se volt, hogy hol van Nick ezért, halhan suttogtam a nevét, mert ő így is simán meghallja akár kilóméterekről.
- Nick. Nick, hol vagy? - kérdeztem bele a sötétségbe.
- A hátad mögött, Szépségem! - hangjától összerezzentem, bár magam sem tudom miért, hisz pont a válaszára vártam.
Hátrafordultam és Nick az ágyon feküdt, mint egy adonisz.
Szememet kezdtem forgatni, majd befészkeltem magam mellé.
- Megfogom ölni azt a barmot, amelyik bántott! - szólalt meg pár percnyi csend után.
- Nick, hagyd! Annyira nem éri meg... - éreztem, hogy a keze a karomon megmerevedik.
- Sarah, nézz rám! Kérlek! - felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni - Soha, senkinek nem engedem meg, hogy egy ujjal is hozzád merjen érni. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni! - suttogta. Azokban a tökéletesen csillogó, kék szemekben gyengédséget, és érzelmeket láttam. Tudtam, hogy belül, pontosan nem lehet meghatározni, de valahol méllyen harad és düh van, ami folyton csak fokozódik.
Szorosan megöleltem, s közben a sebeimre figyeltem. Váratlanul érhette, hogy megöleltem, mert mozdulatlanná dermedt egy másodpercig, majd ő is átkarolt.
- Nem fáj az oldalad? - kérdezte.
- De! - kezdtem el nevetni, ő is csatlakozott hozzám, majd átfordított a másik oldalamra, és szorosan magához húzott. Rettentő jól esett, hogy valakinek ennyit jelentek, hogy minden rossz után is tud ilyen szeretetteljesen ölelni... Elképesztő. Ez a srác elképesztett. Érzéseim egyik napról a másikra bontakoztak ki és változtak meg, de ezt cseppet sem bánt. Csak örülök annak, ami van. Mert ugye, minden rosszat jó követ. Soha nem hittem volna, hogy a sok szörnyű dolog után végre én is megkaphatom az  ÉN "JÓ"-MAT. Ahogy Nick hozzámbújt, és éreztem a teste melegét, rendkívüli érzésem támadt: otthon vagyok.