Part 8

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is!!
Kellemes olvasást, és ne feledjétek,hagyjatok nyomot magatok után!!
Xoxo, Dodó

Mikor becsuktam az ajtót a szívem ezerrel verni kezdett. Ezerrel átkoztam magam, mert Nick meglátta a térdemen lévő sebemet. Akaratlanul is a tükörbe néztem. Szemem karikás, arcom nyúzott, de sehol nem voltak lila foltok, amin magam is erősen meglepődtem. A lány pedig elég erősen szorongatta a nyakam, és még sincs sehol sem nyoma. A végtagjaim erősen sajogtak így a legfőbb vágyam az volt, hogy végleg lefeküdhessek és aludhassak. Vártam még pár percet a fürdőbe, majd a cuccaimat magamhoz szorítva elhagytam a helyiséget. A szobámba mindent ledobtam a hatalmas lila ágyra, majd az ablakhoz léptem, hogy az kocsi felhajtóról megállapítsam ki is tartózkodik a házba. Jane fekete járgánya Nick "kicsi" kocsija mellett állt, ami azt jelenti, hogy le kell, hogy menjek. Dühösen húztam el a függönyt, de ahogy a kezem végrehajtotta a mozdulatot pokolian fájni kezdett. Kezdett elegem lenni az állandó fájdalomból. Egy dolgot már előre elterveztem: amint felgyógyulok megkeresem azt a ringyót és ha az életem is fog rajta múlni; megölöm!
Leültem az ágyra majd bekötöztem a vérző sebeimet, majd rázúztam a nadrágot. Igyekeztem normálisan lemenni a lépcsőn, de a sebeim húzódtak  minden mozdulatnál találkoztak a ruhámmal. A karomra jól ráhúztam a kezemre, majd mintha soha jobban nem lennék mosolyogva mentek a konyhába.
- Szia Sarah! De rég láttalak! - mondta mosolyogva Jane. Mindig is csodáltam ezt a nőt, mert rengeteg problémája van a mindennapokban, mégis képes higgadt és kedves lenni.
- Szia! Hmmm jó illatok vannak! Mit főzöl? - ültem le elé és élvezettel szippantottam bele a levegőbe.
- Mivel kell a fehérje és nem akarok ma este nagy sütést-főzést levágni ezért halat rántottam és hozzá készítek egy kis salátát - Beleegyezően bólintottam és a karom a pultra raktam, de rá fél másodpercre le is vettem, mert izmaim tiltakozni kezdtek.
- Jól vagy? - nézett  rám. Ezek szerint elég feltűnő volt a kis akcióm...
- Persze! Mért? - néztem rá ártatlanul.
- Nem tudom! Tudod mit? Felejtsd el!! - legyintett egyet, majd a hűtőhöz ment és kipakolta a pultra a felszelni kívánt zöldséget.
- Segítesz? - nem igazán tartottam ezt jó ötletek, de megtettem. Felálltam a székről és mellé mentem és vártam az utasítást.
- Akkor mosd meg a zöldségeket, én pedig felszelem őket! - kaptam a parancsot. Minden zöldséget alaposan megmostam és ügyeltem arra, hogy ne essen baja a beavatkozás közben. Ám mikor mentem volna vissza a pulthoz észrevettem két piros pöttyöt a törlőruhán. Kétségbe esetten néztem körbe, hogy honnan származhat, de sehol nem lelhetem megoldást. Egyszer csak észrevettem, hogy a pulcsim ujja alól csurog egy vércsepp, majd landol az anyagon.Gondolkodás nélkül felkaptam az anyagot majd futottam fel az emeletre. Útközben még hallottam, hogy Jane még kiabál, hogy minden rendben van-e de nem figyeltem, mentem tovább. A szobába érve kulcsra zártam az ajtót majd levettem a felsőm. Az alkaromon az egyik sérülés gy döntött, hogy felszakad és néhány csepp vér indult, hogy felfedezze a kezem. A kendővel elkezdtem törölgetni, és addig hagytam a seben, még annak el nem állt a vérzése. Majd újra elővettem az elsősegély csomagot és kötszert vágtam a kezemre és leragasztottam. Sóhajtva ültem le az ágyra miután a szemétbe dobtam a kendőt és a kötszer maradékot. Előkerestem egy másik pulcsit és elindultam megint le. Most már lassabban szeltem a lépcsőfokokat. A konyhában nagy meglepetésemre Nick elfoglalta az én helyem, és jókedvűen segített Jane-nak.
- Minden rendben? - nézett rám Jane, és mikor bólintottam tovább beszélgetett a szőke vámpírral.
Leültem a Tv elé, de már az sem tudott lekötni, mikor folyton a vámpír kedveskedő hangját hallottam, és Jane-t aki teljességgel a felhők fölött volt.
- És fiatalok! Milyen volt ma a napotok? - nézett ránk Jane. Ránéztem azzal a "komolyan" nézésemmel, majd magamba megfogalmaztam a választ. Hogy milyen volt? Hát egyszerűen csodás! Kis híján kinyiffantott egy csaj, minden tagom fáj, ráadásul ez a nyál gép is itt van még! Válaszul csak dünnyögtem egyet, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Csak miután az autóhoz értem jutott eszembe, hogy nincs nálam a kulcs, így fintort vágva visszamentem a házba, próbáltam nem idegbetegnek tűnni, mikor felvettem a kulcsot az asztalról; miközben ők összehúzott szemmel néztek engem. Megint becsaptam az ajtót, ami sem a szegény fának se a karomnak nem volt egy álom. Beültem az autóba majd elindultam magam se tudom hova. Csak mentem és mentem. Voltam Rose-nál aki nem volt otthon, aztán végül a parkba indultam. A csendes környékre érve kiszálltam az autóból és elindultam az egyik pad felé. Lelöktem magam rá és csak néztem a füvet és a lábam, ami tapossa azt. Olyan rossz volt ez a mai nap, hogy az szavakban ki sem lehet fejezni. Óvatosan felhúztam a pulcsim ujjait, hogy megnézzem a sérüléseimet. Az egyik kezemnél jó néhány seb lelt otthonra, a másikon viszont tíz-tizenöt liláspiros folt és kisebb véraláfutások keletkeztek. Úgy gondoltam, hogy elég a nyafogásból, hiszen csak a két karom sérült, a térdeim, és a combomtól, felfele a karomig. Ki lehet bírni! Hírtelen azon vettem észre magam, hogy Nick-en gondolkodom. Valami nagyon megváltozott. Idegesített, hogy összevesztünk, idegesített, hogy mindenkivel kedves, hozzám meg nincs egy jó szava és idegesített, mert már nem is utálom...
Mikor az idő beborult úgy gondoltam, hogy ideje haza indulni, így beültem az autómba és haza száguldottam.
A lakásunkba beérve még jobb illatok kúsztak az orromba, mint délután. Mosolyogni kezdtem, majd a terített asztal felé néztem.
- Csakhogy megjöttél! Gyere, együnk még mielőtt kihűl! - mondta Jane miközben az asztal felé indult. Úgy helyezkedtem el, hogy épp közéjük kerültem; az asztalfőre. Mikor aztán nekiláttunk az isteni finom étel elfogyasztásának Jane és Nick jól elvoltak egymással nekem meg a szívem csavarodott meg. Örültem, hogy engem békénhagynak, de valahogy mégis irígy voltam...

Másnap reggel a legpuhább pulcsimat vettem fel, alatta ezernyi kötéssel, nadrágként egy sötét farmert választorram, majd nemsokat törődve a sminkeléssel lementem az előszobába, felvettem a kabátom és reggeli nélkül elindultam a suliba. A barátnőm persze látta rajtam, hogy totál hulla vagyok, így belém tömött három kávét; de mikor azok után is a halálomon voltam; feladta a harcot. Nem akartam neki megmutatni a sebeimet, mert az hiányzott volna, hogy elkezdjen aggódni, amit most is erőszeretettel csinál. Régen mindig ő volt az aki bajt hozott a fejemre; rá kellett figyelnem, hogy nehogy beleugordjon a minusz tíz fokos tó vízébe; ne hozzon el semmilyen állatot az állatkertből; de mostanában úgy tűnik, hogy helyet cseréltünk. Szerencsémre a testnevelés óráról elkért minket az igazgató, hogy konzultáljuk, így senki nem láthatott semmit. Az igazgatói irodában ültünk már vagy negyven perce, de az igazgatónő még mindig a másik szobába telefonált. Ezért eljöhetünk óráról! Rose vadul sms-ezgetett, gondolom Jack-kel, még én igyekeztem kényelmes üllést találni a széken; sikertelenül...
- Ne haragudjatok lányok, itt is vagyok! -jött ki az igazgató néhány percel később - Szóval nem sok időnk van a bálig, max két hét és még rendgeteg elintézni való van. BEszéltem a ruhakölcsönzővel akik jó árért adnák a terítőket meg a székhuzatot, és már csak oda kell menni, színt választani, és elhozni azokat. Gondolom ezt rátok bízhatom! - bólintottunk, még ő a naptárját nézegette - A zenéhez van valami ötlet?
- Khm..már az egyik tizenegyedikes srác jelzett, hogy ő tudna jönni zenélni a zenekarjával, így velük egyeztetem most a dallistát, és utánna ez is ki lesz pipálva - hadarta el Rose
- Nagyszerű! Van egy ismerősöm aki ért ezekhez a fényekhez, ő elválalta, hogy elhozza a kütyüit és felügyeli azok működését. Fények kipiplva! - magyarázott a nő - Az utolsó feladatom mára nektek, hogy rendezzétek be a tornatermet, ahogy a bálon lesz, hogy mindennek meglegyen a helye, és jól mutasson. A díszleteket meg mindent utánna vigyétek át a raktárba! - bólintottunk - Minden focista segítségét kérjétek, ha nem akartok megszakadni! Mutassátok fel ezt a tanárjuknál, és akár az utolsó órát ki is hagyhatjátok!- mosolygott ránk, a kezünkbe nyomott egy papírt; majd ismét a füléhez emelte a telefonját.
Sóhajtva léptem ki a folyosóra. Azt hittem, hogy ma pihenhetek, de ezek szerint megint estig dolgozunk...
Elbúcsúztam még kettő óra erejéig Rose-től, majd beültem történelem órára. Fülemnek jólesett a soha végen nem érő beszéd a második világháborúról, miközben a falnak döntöttem a fejem, és figyeltem az óra mozgó mutatóját.
Mikor elkezdődött a nyolcadik óra lassan lépkedtünk a folyosón; én, Rose és az a lány akitől mindenki retteg az iskolába, Monique. Monique igazából nagyon kedves lány, csak érteni kell a nyelvén. Így amikor mondtam neki, hogy lehet, hogy megverhet pár fiút rögtön jött,  már csak az a kérése volt, hogy hadd parancsolgathasson. Mi rábólintottunk, így jött velünk. Megkértük, hogy maradjon kint a folyosón, és csak szükség esetén jöjjön. A legtöbb fiú hamar belement abba, hogy kihagyja az utolsó órát; "Lyukas óra? Mért ne?"; "Hm ha Sarah is ott lesz, megyek én is!" beszólássokkal. Mondani sem kell, hogy az utolsótól a plafonra másztam. Ám a nagyfőnök Jacknél megizzadtunk. A tanár orra elé nyomta Rose a papírt, aki el is engedte a csapatkapitányt, egyedül ő nem akart jönni.
- Jack gyere már, hallod! Ki nem örülne egy lyukasórának? Komolyan itt karsz ülni matekon? - mondta neki Rose, de aztán akárhogy rángatta a széken nem akart felkelni.
- Haver, menjél már, vagy én húzok el helyetted!  - szólt neki oda egy másik fiú a hátsó padsorból. Szemem véletlenül találkozott Nick-ével, de hamar elkaptam a szemem és a vitatkozó párosra figyeltem. Rose megunva a kérlelést, így szólt:
- Jack esküszöm megverlek, ha nem jössz! - tette a csípőjére a kezét a barátnőm. Az osztályban egy halk kuncogás hallatszott, amit én az ajtónak dőlve is tisztán hallottam.
-  Kicsim, te a barátnőm vagy és nem a verőemberem! Nem verhetsz meg! Amúgy is mindjárt érettségi, és tudni kellene ezt a tantárgyat legalább egy kettesre - nézett csibészen Jack Rose-ra. Erőssen felvontam a szemöldököm, majd ellöktem magam az ajtótól.
- Tudod lehet, hogy Rose nem verhet meg téged, de ő igen! - mondtam, majd kinyitottam az ajtót. Monique besétállt az ajtón, és már az öklét morzsolgatta. Tudtam, hogy nyert ügyünk van; mikor az osztályban megfagyott a levegő. Jack pillanatok alatt összeszedte a felszerelését és úton voltunk a tornaterem felé. A fiúkkal becipeltettük az összes festés előtt álló díszletet és Monique félelmetes tekintetének köszönhetően oda-és annyiszor rakosgathattuk velük, még meg nem találtuk a tökéletes helyszínt.
Négy órára már végeztünk is mindennel, visszakerült minden a szertárba és nem is kellett sokat emelgetnem.
Az autómba ülve jutott eszembe, hogy otthon már a szüleim várnak, így gyorsítottam a sebességen. A jókedvemnek vége szakadt mikor éreztem, hogy a ragasztó húzza a karom, pedig már kezdtem róla elfelejtkezni...
Beparkoltam a helyemre,  majd a táskát a vállamra dobtam, és megindultam be a házba. Az ajtón belépve rögtön a meleg és a jó illat csapott meg. Leraktam a táskám meg a kabátom, majd mindenkit anya és az ifjú vámpír kivételével megölelgettem.
- Anya hol van? - néztem körbe.
- Mindjárt jön, csak kint telefonál - magyarázta apu. Bólintottam majd  kérdezgetni kezdtem őket az utazásról. Elmesélték, hogy nagyon jól utaztak, meg, hogy sok a munka. Beszélgetésünket anya zavarta meg, aki a nevemet kiáltva jött felém. Mikor átölelt elég erős volt a szorítása így ciccegtem egyet, amjd látva Nick összehúzott szemöldökét, nem törődtem azzal, hogy fáj az oldalam...
- Jaj, de jó Kincsem, hogy újra látlak! De hideg vagy! Menj fel zuhanyozz le, nehogy megfázz! - utasított majd bólintva felmentem. Most közvetlenül a szobám melletti füdőbe mentem, lezuhanyoztam, megszabadultam a ragasztóktól, és felvettem egy melegítő együttest.  Hajam összekötöttem, majd lementem megnézni a társaságot. Nick-et sehol sem találtam, bár magam sem értem, hogy mért is kerestem.Csak a vacsora kezdetekor jött le, de elég szórakozottnak tűnt. Elém ült az asztalnál, de végig csak a tányért nézte...
Éppen A húst szeltem fel a tányéromba, mikor megszólalt Nick apja:
- Van valami különös oka, annak, hogy nem láttam még Sarah-ről egészen kiskori képet? - az evőeszközök megálltak a kezemben. Nagy levegőt vettem majd a húst mártogatni kezdtem a szószban.
- Hát az igazság az, hogy akkor még Sarah nem volt itt -  mondta apa.
- Hogy érted, hogy nem volt itt? - értetlenkedett.
- Sarah-t kettő éves kora után fogadtuk örökbe! - mondta ki egyszerűen anya. Nickelkezdett köhögni, mert félrement a falat, majd rémült pillantással nézett felém. Fejem még mindig lehajtva, az ételben turkáltam.
- Ne haragudjatok, nem tudtam! - szabadkozott.
- Semmi baj! Ez már régi sztori! - nyugtatták meg a szüleim, de Nick még mindig nem tért magához.

Este a szobámba járkáltam már pizsamába öltözve. Valahogy felzaklatott ez az egész vacsora.
Kopogtak az ajtón.
- Kicsim, én vagyok az apa! Bemehetek? - kérdezték az ajtó túloldalán. Gyorsan magamra rángattam a melegítőfelsőm, és befeküdtem az ágyba, hogy ne látszódjon a rövidnagrág alatt a sérüléseim.
- Gyere! - mondtam. az ajtó kinyílt és apa meglepődötten nézett rám.
- Máris takarodó? - kérdezte.
- Igen, hosszú volt ez a nap!                                                                                                                                                                                                                                                          
- Pihenj csak! Mi, felnőttek elmegyünk egy közeli bowling pályára, nem tudom mikor érünk haza, szóval vigyázzatok magatokra! - bólintásom után elhagyta a szobát, én pedig fellélegeztem. Mikor hallottam, hogy elmentek leoltottam a lámpát és elterültem az ágyon. Bár aludni nem tudtam, így dühöngve felültem a komódom tetejére, magamra terítettem egy takarót és nyomkodni kezdtem a telefonom.
Pár perc múlva kopogást hallottam. Lezártam a telefonom, majd megpillantottam az ajtóban Nicket. Még a sötétben is nagyon jól nézett ki, a fekete nadrág, fehér póló összeállítás nálla halálos. Becsukta maga után az ajtót és három méterrel előttem megállt.
- Sarah! - sóhajtott egyet, majd belekezdett - Nagyon sajnálom az elmúlt hetet! Sajnálom azt, hogy összevesztünk és azokat a dolgokat amit rólad mondtam. Semmi valóság alapja nem volt a dolognak - közelebb jött egy lépéssel - Az ökrökbefogadási ügyről meg nem tudtam, ne haragudj! De én ezt már nem bírtam! Nem birok haragban lenni veled! Kérlek mondd, hogy megbocsájtassz? - megint közelebb jött és már alig volt pár centi köztünk.
Csak bólintottam, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott. Akaratlanul is mosolyogtam.
- Mi történt a lábaddal? - nézett rám. Homlokon összehúztam, ideges lettem. Tudtam ezt már nem úszom meg...
- Nincs semmi baja a lábamnak! - próbáltam hazudni.
- Tényleg? Akkor ezt nem baj, ha elveszem? - mutatott a takaróra. Összeszorítottam a szemem, mert tudtam, hogy ha elveszi, nem csak a térdemen lévő sebeket látja, hanem majdnem az összeset...
Óvatosan lehúzta a takarót.
- Mi a fen... - Nick hangja elhalt ahogy észrevette a sebhelyeimet. Csak szitkozódott és  nézte a sebeim.
- Van még? - nézett a szemembe. Ahogy a kék szembe néztem akaratlanul cselekedtem. Levettem a pulcsit, és hallottam, hogy káromkodik. Vártam egy fél percet, majd óvatosan felemeltem a pólom, hogy megnézhesse a többi sebet is. A szája elé tette a kezét, és rám nézett. Soha nem láttam még ennyire felzaklatottnak és ijedtnek.
- Sarah! Hogy szerzted ezeket? - szemem csillogni kezdett.
- Egy vámpír volt! - nyögtem ki. A levegő fagyossá lett.
- Micsoda? Vámpír? Sarah biztos vagy benne? - nézett rám. Egy könny a szemembe szökött, majd feleltem:
- Nick, fogai voltak és rámtámadt, majd nekilökött egy fának, és onnan egy sziklának csapódtam...- mondtam neki sírva és erősen magamhoz öleltem. Illata oly fantasztikus volt, hogy azt hittem elájulok, de helyette csak sírtam, ő pedig még mindig csitított. Ott ültem a komód tetején és még így is magasabb volt nállam, és testével mindent eltakart előlem, mintha csak megmentene a világ ellen...
- Kérlek nyugodj meg! Minden rendben lesz! - simogatta a hátam és éreztem az érintésén, hogy igyekszik úgy hozzám éri, hogy ne fájjon.
Mikor már kellően eláztattam a pólóját, hátradőltem a falnak. Arca oly közel volt az enyémnek, és az ujjaival letörölte a könnycseppeimet, majd közelebb mentem hozzá. Ajkaink között alig volt pár centi. Légzéseink egybeolvadtak, Nick beletúrt a hajamba, majd ajkaink összefortak. Tetszett Nick ajkainak íze, így mikor elváltunk mohón kaptam utánnuk. Nick halkan felnevetett, majd megint megcsókolt. Szívem vadul vert, és magam sem értettem magam, de nagyon tetszett ez a dolog.
- Nagyon fáj? - kérdezte, mikor az ölében ültem a karosszékbe, és ő még mindig a sebeimet nézte.
- Hát a lábamon lévők inkább csak húzzák a bőröm, de a többi eléggé fáj - ismertem be. A homlokomról elseperte a kósza hajtincseimet, amjd megpuszilta. Elég sötét volt a szobába, de egy csöppet sem zavart minket.
- Nick, kérdezhetek valamit? - néztem rá, miközben csibészen rám nézett.
- Persze! - mondta.
- Aludhatok így az öledben? - megint felkuncogott.
- Amikor csak akarsz! - úgy helyezkdtem el, hogy ne fájjon, majd mikor betakart elnyelt az álom...

Part 7

Sziasztok!
Meghoztam a 7. részt! Remélem lesz időtök ebben az iskola őrült időben olvasni az új részt, és ha már itt vagytok, hagyjatok nyomot magatok után!
Kellemes szünetet!
Xoxo, Dodó


Reggel hulla fáradtan és rosszkedvűen keltem. Az egész éjjelt végig sírtam, és az sem érdekelt, hogy Nick hallja...
A szemem bedagadt és az orrom olyan piros lett, hogy smink nélkül is kinéztem egy kezdő bohócnak.
Nem igazán tudtam, hogy mi volt as kiborulásom oka, de a könnycsatornáim nem zárták be falaikat. Lehet, hogy amiatt, hogy Nick megbántott; vagy túl sok volt nekem a tegnapi nap; esetleg mert elegem van mindenből?
Az ágyamon ülve csak a nadrágomat figyeltem. Az egyszerű térdnadrágon fekete háromszögek voltak, és képes lettem volna egész nap azt nézni, de sajnos ezernyi dolgom volt. Besétáltam a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Lassan megmostam az arcom, majd a fogam. Hajam kifésültem, majd hagytam, hogy a természetes hullámok szabadon vegyék brtokba a hátam. Az alváshiányt jelző gödröcskéket elfedtem, majd egy leheletnyi sminket magamra téve átballagtam a gardróbba. Felvettem egy narancssárgás pirosas nadrágot és egy fehét felsőt. Rendetraktam a szobába, és kilestem az ablakon, hátha nem lesz a felhajtón Nick autója. Pechemre ott volt.
Rosszkedvűbben siettem le a lépcsőn, de aztán rájöttem, hogy minek siesek, így lassítottam. Az utolsó lépcsőfokról is leléptem, mikor észrevettem, hogy Nick a konyha közepén telefonál. Épp csak, hogy rám nézett, el is rántotta a fejét. Mivel nekem nem is állt szándékomba köszönni, így nem reagáltam e cselekedetére. Felvettem az előre elkészített szendvicsem a pultról és elindultam ki a házból. Hogy a haragom kellő képpen egyértelmű legyen erősen becsaptam a bejárati ajtót. Kint ugyan fújt a szél, de még így is éreztem, hogy valami vagy valaki szélsebesen elhaladt el melettem. Éreztem, hogy nem Nick az, így az ereimben megfagyott az összes vér, majd mintha a hatodik érzékem bekapcsolt volna, tudtam, hogy valami van a hátam mögött. Villámgyorsan megforultam, de addigra csak egy elsuhanó fekete körvonalat láttam. Időm sem volt megállapítani, hogy az illető lány vagy fiú lehetett, ugyanis oly hamar köddé vált. Az autómhoz siettem, és igyekeztem magammal elhitetni, hogy csak képzeltem az egészet...
Az iskolához érve nem figyeltem semmire, csak arra, hogy minél hamarabb emberek között legyek, és ne kelljen semmire sem gondolnom. A barátnőm hamar megtalált, és hálát adtam az égieknek, mert végiglocsogta az órák közti szüneteket, és így csak rá kellett összepontosítanom. Az ebédszünetben a bált szerveztük és kb. minden 10-ik percben volt Rose-nak egy kirohanása, miszerint "ez nem igaz, semmi nem sikerül!", de aztán max. tíz perc múlva helyre jött... Egész nap csak élettelenül járkáltam, mert ez a dolog, hogy Nick-el összevesztünk, a földbe tiport. Magam sem értettem, hogy mért, hisz ki nem állhatom a csávót...vagyis régebben utáltam, de most...
Ah nem tudom, minden olyan zavaros! Mikor nem vagyok vele olyan üresnek érzem magam..Ezt én mondtam? Valaki menten szúrjon le!
Anyától kaptam egy üzenetet, hogy változott a terv! Hamarabb jönnek haza, és pár nap mulva már mennek is vissza! És, hogy holnap suli után találkozunk!
Na végre valami jó hír! - gondoltam. Az igazgatónő az egész focicsapatott ráállította arra, hogy ha bármit is cipelni kell a bállal kapcsolatban, azt bízzuk csak a fiúkra! Hát mi meg nem ellenkeztünk. Így minden percben hol telefonálgattam, hol az egyik srácot állítottam le, mert kihalotta a telefonból, hogy a jégszobrász ellentmondott a feladatnak, miszerint az iskola címerét és sok más dolgot kifaragjon jégből. Tehát zűrös napom volt! A nyolcadik óra után a legtöbb diák kifáradva, lenyugodva vonult ki az iskola kapuján. egyedül én és Rose maradtunk, na meg a fakultációra járok.
Idegbetegen ütögettem le a betűket a laptopomon; így hamar felhívtam magamra Jack és Rose figyelmét. Csak néztem rám, majd összenéztek, és elkönyveltek idegbetegnek. Mivel a jégszobrász lemondta, sűrsősen kellett keríteni egyet. Nem nagyon értettem, hogy minek jég, hisz úgyis elolvad, de amolyan "alapkelléknek" számított a suli báljain.Felírtam egy cetlire pár telefonszámot, és kimentem az udvarra, hogy tárcsázzam is ezeket. Mivel bent nem igazán akartam zargatni egy diákot sem az órán vló koncentrációban; mert ugye az ebédlő úgy visszhangzik, hogy azt még a másodikon is hallani.
Kint felhívtam az első embert, akinek a telefonálás közben esett le, hogy miről is beszélek, így hamar abba maradt a beszélgetés. A focipálya mellett sétálva tárcsáztam második számot. A férfi a vonal másik végén rendkívül kedves volt, elérhetőséget cseréltünk, és megígérte, hogy készít egy próba jégszobro(ka)t és elküldi e-mailben, és ha rábólintok, akkor elkészíti a bálra is. Mire vége szakadt a hosszú csevelynek azt vettem észre, hogy a közeli erdő mellett vagyok, messze az iskola udvarától. Éppen indultam volna vissza, mikor hangokat hallottam a bokorból. Egyet hátra léptem, majd mikor csend lett egyet előre. A bokorban nem volt semmi, így beljebb mentem, hogy kiderítsem mi az. A zaj az erdő közepe felől jöhetett én pedig elindultam be, a végtelenbe. Egy ideje már barangolhattam bent, mikor eszembe jutott Rose, hogy biztos keres. Szeretsémre még volt térerő így írtam neki egy üzenetet, hogy vigye el hozzájuk a cuccom, majd érte megyek, most van egy kis dolgom. Miután elraktam a telefonom a hátsó zsebembe a hátam mögül hallottam meg egy különös hangot. Más volt, mint ami az erdő belsejéből jött...ez túl gonosz volt. Ösztönösen futásnak eredtem, de mikor már nem volt erőm, megálltam és körülnéztem. Semmi furcsa nem volt az erdőben. A fákról hullottak le a gyönyörű piros és narancssárga falevelek, a földet eltakarta az avar rendgeteg és minden növény készülni kezdtett a közelgő télre.
Egy váratlan pillanatban neszt hallottam meg mögöttem, de megfordulni már nem volt időm, mert egy erős kéz szorította meg a nyakam, és szögezett egy fához. Egy lány volt az. szemei vörösban izottam, gyönyörű hosszú haja begöndörítve, szeme feketével kihúzva. Féltem nagyon, de nem sikítottam... Felesleges lett volna. Szájából két szemfog bukott ki, ezzel a tudomásomra adva, hogy nem emberrel van dolgom. Talán van valamilyen különleges képességem, miszerint minden idegbeteg, kezelésre szoruló vámpír engem talál meg? A lány nem lehettet idősebb nállam, de szebb még annál inkább. Arcán a gyűlölet, éhség tükrözödött. Azt ártam volna, hogy a torkomnak ugordjon, és ne kegyelmezzen, de a szorítása egyre kisebb lett. végül hátralépet kettőt, és végigmért a szemével.Vágott egy fintort, majd körbejárta a fát, aminek még mindig dültem.
- Fogadnék nem tudod, hogy ki vagyok! - mondta. Igaza volt és ezzel ő is tisztában volt.
- Mit akarsz tőlem? - nyögtem ki. Ettől a nőtől jobban féltem, mint valaha Nick-től. Talán azért mert ebben a nőben nincs meg arra az esély, hogy kegyelmes legyen...
- Ó szívem! Csak nem félsz? Mondjuk ezt jól teszed, de ha követed az utasításaimat nem lesz bajod...legalábbis annyira! - kicsit kuncogott a saját maga viccén, de utánna elém állt és folytatta a beszédét.
- Gondolom ismered Nick-et! - neve hallatán ugrott egyet a szívem - Már hogyne ismernéd! Hiszen együtt éltek! Ő az akibe titkon túl belevagy esve, de kicsikém van egy rossz hírem neked! Ő soha nem lesz a tied! - csak hallgattam amit mond, de semmi nem jutott el az agyamig.
- Nick az enyém! Tudod már hosszú idő óta! - egyre közelebb jött, és meg minél jobban a fához préselődtem - És kezdem unni a ti kis mindennapjaitokat nézni!
- Féltékeny vagy? - ugrott ki a számon a mondat. A lány a szemöldökét felhúzta, és egy gonosz mosoly következtében közelebb jött. Kezét megint a nyakamra rakta. - Tudod fél perc alatt kicsinálhatnálak és utánna soha nem is kéne rád gondoljak, de akor...
- Nick soha nem bocsájtana meg neked! - fejeztem be helyette  mondatot. Látszólag nem tetszett neki, hogy én is így gondolom.
- Azt hiszed, hogy nagyon okos vagy mi? - kezét egyre jobban kulcsolta össze a nyakam körül, s ahogy ezt tette, a levegőm is jobban fogyott.
- Jól figyelj rám! Ne merészeld Nick-et elcsábítani, barátkozni vele, de még a közelébe se menj, mert akkor megtalállak! - sziszegte a nyakamba.
- És akkor mi lesz? - fújtam ki az utolsó levegőmből.
A keze százszor jobban szoírtani kezdte a nyakam, majd egy fának hajított, és az egész oldalam a fának csapódott, a lábaim meg egy sziklának. Levegőt is alig tudtam venni annyira fájt mindenm. Csak feküdtem a földön és mindenem sajgott.
- Akkor ezt a fájdalmat fogod átélni de erősebben! - mondta majd elment.

Kellett egy fél óra, mire feltudtam állni és leporpltam magam. a nadrágom csupa vér volt, kezem alig tudtam mozgatni, de elindultam vissza a suliba. Az acromnak szerncsére nem volt baja, mert akkor nem tudtam volnafeltűnés nélkül kimenni a kapuk. Az autómba beülve a fájdalom kicsit lankadt, de mikor a kormányt megmarkoltam, minden csontom sajogni kezdtem. A házunkig könnyes szemmel vezettem, majd megkönnyebülten láttam, hogy csak egyedül vagyok itthon. Bebicegtem a házba, majd felhúztam magam a lépcsőn. Pokolian fájt mindenem, és úgy látszott, hogy ez még csak rosszabb lesz. A szobába elővettem egy térdnadrágot, és egy másik felsőt és elindultam zuhanyozni. Mikor minden ruha lekerült rólam, akkor is láttam csak, hogy milyenek a sérüléseim. A két térdemen egy kisebb seb volt. A combom végig piros foltokkal, amik holnapra már lilák lesznek; és véraláfutásommal. A combom felső részétől egészen a kezemig véraláfutás és apró vérző seb volt, és pár karcolás. A karom úszta meg a legkevésbé. Mindenhonnan vér csepegett. az erem mentén lila foltok, melyet rettenetes fájdalom kísér, a könyökömtől felfele vérző hegek...
Ahogy a meleg víz hozzáért a testemhez ösztönösen rándultam össze, majd a zuhanyzó falának dőltem fájdalmamba. Mikor véget ért a "kínzás" óvatosan megtörülköztem, majd lefertőtlenítettem minden sebet, és felöltöztem, a pulcsim magamra vettem, majd igyekeztem úgy húzni a nadrágom méretét, hogy a térdem kint legyen belőle, de a combom takarja. Kötszeres dobozzal együtt elindultam ki a fürdőből ám valami az ajtónál megállított. Nick volt az. Szemével végignézett rajtam, majd megállapodott a térdemnél. Tekintetéből kiszűrtem, hogy nem éhes volt, hanem dühös...

Part 6

Sziasztok!
Itt egy jó hosszú rész!
Ezt a fejezetet két új, jó barátomnak ajánlom: Vikinek és Bellának!
Xoxo, -D.


Az éjjel sokat forgolódtam, ami Nick kijelentésének a hibája volt.
Hogy érthette azt, hogy nem ő az egyedüli vámpír? És mért kiabált velem, azt hittem próbálunk békében élni...
Belenéztem a tükörbe, és egy kétségbe esett, karikás szemű lányt láttam. Pont, mint a támadás után. Eléggé megviselt a tegnapi halott nő látványa, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem.
Lezuhanyoztam, nagyon minimális sminket felkentem, és felöltöztem. Mivel elég hideg az idő odakint; így egy farmert, egy hosszú pólót és egy meleg pulcsit vettem fel.
Mivel nem szerettem volna ma reggel is veszekedni, így siettem, nehogy összefussunk.
Sikeresen, találkozás nélkül kiértem a kocsihoz, amit hamar be is indítottam, hogy el ne késsek.
Szekrényemnél Bella várt. A szokásos nyugtalanság helyet boldogságról árulkodott az arca.
- Szia! - mondtam, majd a zárral kezdtem vacakolni.
- Jaj, Sarah! Olyan boldog vagyok, most, hogy mindenki tud rólam és Jack-ről, szabadon mehetünk mindenhova. Bár ez nem változtat azon, hogy furán néznek ránk, de nem érdekel. De mi van veled, mért vagy ennyire letörve, és mért nem aludtál normálisan? - nézett rám aggódva. Mosolyt erőltettem magamra.
- Velem ne foglalkozz! Jól vagyok! - mosolyogtam.
- Dehogy vagy jól! Gyere, beszéljünk! - húzott a női mosdó felé.
Mielőtt belekezdhettem volna a mesélésbe, Rose kiürítette a mosdót, pontosabban ordított a bent lévő népre, hogy ha nem hagyják el a helyiséget, megismerkedhetnek a jobb horogjával...
- Beszélj! Mér vagy olyan, mint a mosott szar? - förmedt rám.
- Tegnap Nick-el találtunk egy kiszívott női holttestet. Azután egy kicsit rám ordított. Nem volt nagy dolog, de rosszul esett. Hisz a múltkor megegyeztünk, hogy kedvesek leszünk egymáshoz, erre üvölt velem.
- Holttest? Mégis hol és mikor? - nézett rám kétségbe esetten
- Az erdőben, az avar alatt, éjjel.
- Mit kerestetek éjjel az erdőben? Tudod, milyen veszélyek leselkedhetnek rátok?
- Csak Nick elakart vinni valahova, de aztán végül csak az erdőig jutottunk el. És tudom, hogy milyen veszélyes... - szemem a lábamra szegeztem.
- Nick tette azt a nővel? - erre már felkaptam a fejem.
- Nem, nem ő volt. Szerinte egy másik vámpír van a városban.
- Hogy mi? Elég ide egy is!! - kiáltott.
- Nem hallgatnál el? - fogtam be a száját - mindig ordítanod kell neked is? Már zsong a fejem... - kilöktem az ajtót, és mentem órára.

Az órák nagy részében a másik vámpíron gondolkoztam. Mit keres pont itt? És mért jött? Mért ölte meg a nőt? Így mikor felszólítottak, hebegtem egy olyat, hogy lemaradtam, s utána már nem is foglalkoztak velem.
Bármennyire is ciki volt még magamnak is bevallani, de féltem a másik vámpírtól. Ugyanúgy, vagy talán még jobban, mint Nick-től a támadás estéjén. Pontosan nem tudom, hogy erősebb e vagy gyengébb, de abban biztos vagyok, hogy félnem kell tőle.
Hiába volt karó a szobámban, nem terveztem használni, sem Nick se más ellen. Nem terveztem senki megölését sem, és ez így volt jó.
Mikor kicsengettek az óráról, megkönnyebbülten mentem a folyosóra. Telefonom csöngeni kezdett, Jensen volt az, a csere diák és nagyon jó barátom.
- Szia! - vettem fel a telefont. Erősen kellett koncentrálnom, hogy halljam mit mond, mert a folyosó épp azon részé közlekedtem, ahol Nick körül nyávogtak a csajok. Kezdett már nagyon idegesíteni ez. Úgy csinálnak, mintha egy szuper sztárral találkoztak volna, pedig erről szó sincs...
- Szia, Mary! - erre nevetnem kellett. Csak ő nevez a másik nevemen, senki más - Nem zavarlak? Mi ez a sikítozás? - ekkor a szemem találkozott a csajokkal körülvett Nick-ével.
- Te soha nem zavarsz! Ez csak egy rajongó tábor. Keresek valami csendesebb helyet, mert így nem hallok semmit! - tisztába voltam azzal, hogy Nick mindent hall. Ha én szenvedek, szenvedje ő is.
Kimentem az udvarra, ahol már valamivel nyugodtabb volt a légkör. Leültem egy asztalra, és mosolyogva beszélgetni kezdtem.
- El sem hiszem, egy hét is itt vagy! - mondtam boldogan. A vonal túloldalán lévő barátom helyeselt. Hosszasan nosztalgiáztunk a múlt évről, olykor felnevettünk. Tavaly Kanadában voltam náluk, és mi ketten meg a barátnője, elbaromkodtuk a hetet. Minden őrültségben benne voltunk, és nem mindig jöttünk ki belőle épségben...
- Mizujság van Ninával? - érdeklődtem a barátnője után.
- Remekül megvagyunk, és ő nagyon boldog. Csak sajnálja, hogy nem te jössz hozzánk...
- Majd jövőre! - nevettünk - Mennem kell, mert mindjárt csengetnek! A jegyed megvan már? - kérdeztem.
- Igen, szombaton reggel indulok, és odaérek vasárnap hajnalban. Majd üzenek, ha felszálltam, hogy mikor érek kb. oda! Addig is vigyázz magadra, Mary! Szia! -nevem hallatán kacagnom kellett.
Leraktam a telefonom, majd a táskám a vállamra vettem és elindultam.
Órák után én és Rose az ebédlőben gyűltünk össze, hogy folytassuk a szervezést. A kölcségvetés nem volt nagy, de jó szervezés következtében mindent ki lehetett hozni belőle. Épp telefonon beszéltem a báli jegyeket nyomtató nyomdával, mikor Rose döhöse csapott az asztalra. Felvontam a szemöldökömet és úgy néztem rá, de csak legyintett így fojtattam a beszélgetést. Megbeszéltem a vezetővel, hogy ma este hatkor érte megyek a meghívókért. Kinyomtam a hívást és érdeklődve néztem a barátnőm fele.
- Nem hiszem el! Egy virág bolt sem vállalja el a báli virágok rendelését! Hogy lesz így díszlet? Virágok nélkül semmi nem ugyanaz! Most mit csináljunk? - megértettem a felháborodásának okát, így törni kezdtem a fejem. Mielőtt bármi okos ötlet az eszembe juthatott volna, a telefonom ismét csörögni kezdett.
- Sarah Moon! - raktam a fülemhez a készüléket.
- Üdvözlöm, én a bohóc boltból hívom. Kérte, hogy hívjam fel, ha megérkeznek a kívánt léggömbök. Nos szállítottak két doboz fehér szívecskés lufit, és hét doboz  sötét kéket! A hélium is megérkezett. Mikor tudnák átvenni a szállítmányt?
- Öhm ma szerintem menni fog! A héliumot még nem hoznám el, ha nem baj, de a léggömböket, mindenképp.
- Ahogy óhajtja hölgyem! Akkor a legközelebbi viszont látásra! -ezzel lerakta a telefont.
Ma már kettő fuvarom is lesz, még jó, hogy külön autóval jöttünk. Anya  jövő péntek este hazaérkezik, és itthon lesz egy hétig, de utána megy vissza. Tehát most még eljátszhatjuk, hogy betartjuk az "egy autóval megyünk, mert megkértetek rá" dolgot, de akkor kénytelenek leszünk úgy tenni.
Elkezdtem gondolkodni a virágos ügyön. Nem tudom, mért nem vállalja senki, hisz nem nagyok az igények, csak néhány fehér és fekete rózsa. Először fekete lufikra gondoltunk, de mivel nem temetés lesz, így inkább lepasszoltuk. Az igazgató nő viszont ragaszkodott a fekete rózsákhoz, de kombinálhattuk más színnel, és így jött össze ez. A piros vagy rózsaszín lufi nem jöhetett szóba, mert a fiúk kikötötték, hogy szó sem lehet róla; nem akarnak hányni...
Így valamit ki kell találni, hogy legyen virágunk! Ekkor a lámpa a fejemben, felgyúlt.
- Rose! - kiáltottam. Szegény ugrott egyet a székben - Tudod van az a néni az utcátokban, akinek gyönyörű kertje van ott hátul, s benne minden virággal. Szerinted rátudnád beszélni arra, hogy adakozzon belőle? - tettem fel a kérdést.
- Persze, megkérdezem! Viszek neki egy kis sütit, és szerintem biztos ad belőlük.
- Oki! Akkor te intézd ezt én meg a többit! Szia! - majd a cuccaimmal együtt siettem az autómhoz.
Az utcák üresek voltak, s kezdett sötétedni is. A nyár elmúlt, jön helyette a sötét, kedvetlen ősz...
Leparkoltam a házunk előtt majd kinyitottam a kocsi ajtót. A szél lassan fújt, de kezdett  hideg lenni, így elhatároztam, hogy mikor megyek a boltokba, kabátot veszek fel.
Lenyomtam a kilincset, és bementem a házba. Jane-nek nyoma sem volt, pedig azt mondta, hogy ma jön. Felcipeltem a táskám az emeletre, majd az ágyamra löktem. Elővettem a Nike oldaltáskám, belepakkoltam minden szükséges dolgot a vásárláshoz, majd lesiettem enni. Az ebédlőasztalon találtam egy cetlit: Sajnálom, de nem tudtam maradni, mert közbejött valami! Étel a tűzhelyen! Sarah, te különösen egyél, mert ahogy látom egyre soványabb vagy! Üdv: Jane
Ohh hát észre vette? De csak másfél kiló ment le! Nem lehet olyan feltűnő. Felvettem a fedőt, az edényről. A vacsora töltött hús volt, sült krumplival. Vettem a tányéromra mindkettőből, és épp a húst szeltem fel, mikor Nick kocogott le a lépcsőről.
- Csakhogy hazaértél! Jane már elment! -  közölte és elővett magának egy tányért.
- Tudok olvasni! - flegmáztam.
- Napról napra meglepsz! Nem is gondoltam volna! - vágott vissza. Válaszra sem méltattam, hanem leültem a tévé elé. Épp a Hart of Dixie ment, így azon az adón hagytam. Nick is csatlakozott, de mikor meglátta, hogy mi megy a tévében, elkapcsolta.
- Hé, nem zavar, hogy nézem? - háborodtam fel.
- Nyugi, Mary! Nem maradsz le semmi jóról! - ekkor bepöccentem. Senki nem hívhat Jensen-en kívül Mary-nek. Senki nem méltó rá. Nem tudja a történetem és nem tud semmit rólam. Honnan veszi a bátorságot, hogy így nevezzen?
- Ne merj így hívni! - csaptam le az asztalra a tányérom.
- Befejeznéd? Kurvául elegem van a nyavalygásodból! Hagyjál békén! Félek tőled! Ne nevezz így! - utánzott női hangon - Elegem van, érted! Mért kell mindig minden miatt nyöszögnöd? Hm? Elegem van abból is, hogy ti nők, akárhányszor csak nem kaptok meg mindent, vinnyogni kezdtek! Hidd el nincs mért! Mindened meg van, nem!? Szóval itt hisztinek nincs helye! - kiabált. Mindketten egymással szemben álltunk.
- Hogy jössz te ahhoz, hogy itt magyarázz? Nem tudom ki vinnyog állandóan! Jack már úgyis elhívott! Van egy másik vámpír is! Ébresztő, te nyavalyogsz állandóan. És már nehogy neked legyen eleged! Amióta csak betetted a lábad ebbe a házba, azóta úgy jársz, s kelsz, mintha te lennél a király! Mindenbe beleütöd az orrod, olyan dolgokba is, amihez tényleg semmi közöd! - ordítottam.Ekkor már a tv műsor volt a legkisebb gondunk.
- Mondj egy példát, amihez nem volt semmi közöm! - kiáltott vissza.
- Ott volt az úszó meccs. Hahó, lehallgattad a mobilom, majd volt pofád odajönni. Senki nem hívott! - dühödtem.
- Már bocsánat, hogy hoztam némi közönséget, a szánalmas versenyre! - a ház már tőlünk zengett...
- Ohh el is felejettem, hogy Mr. Vámpírvagyokmegharaplakdeettőlmégragadnakrámacsajok hozott egy kis közönséget! De mivel ott voltál senkit nem érdekelt, hogy ki nyeri a versenyt, mert mindenki veled volt elfoglalva! Az iskola egy idióta rajongó tábor lett mióta feltűntél, és ez nagyon idegesítő. Ha leszállnál a földre, észrevennéd, hogy milyenek is az emberek valójában, így nem kellene magadnak gyártani az infókat!
- Most meg mi bajod van? Persze a féltékenységen kívül? Hm? az, hogy Marynek neveztelek?
- Igen! Pontosan ez a bajom! Ne nevezz így, érted! És nem vagyok féltékeny!- forgatni kezdte a szemét.
- Persze, a kis csere haverod bezzeg hívhat így! - háborodott fel. Szemem megtelt könnyel, de még sikerült két mondatot kipréselnem magamból, és teljes düh-vel előadni.
- Nem tudsz te semmi, se rólam, se Jensen-ről! És én lennék a legboldogabb ember a földön, ha végre békén hagynál, és nem szólnál hozzám, de nekem az is elég, ha eltakarodsz az életemből! - kiabáltam. Szememből folyt a könny, mikor a táskámmal a kezemben, dzsekiben egy szál kulccsal elindulam.
Dühösen csaptam be magam után a kocsi ajtót. Beindítottam a motort, kikanyarodtam a felhajtóról és elindultam.
Rádiót nem kapcsoltam be, a sírásom úgyis elnyomta volna.
Az elmúlt hetek sérelmeit most kisírtam. Sírtam, mert Nick megbántott. Sírtam, mert egyedül voltam, és egyedül vagyok mindig. Sírtam, mert előtörtek belőlem a régen elásott sérelmek. Örökbefogadás. Sírtam, mert most sem kellek senkinek, csakúgy mint sok éve.
Mai napig fájó pontom volt az, hogy a szüleim, nem is a szüleim. Három éves voltam, mikor örökbefogattak. Elég nagy titok volt ez, így csak a nagyon közeli emberek tudtak róla.  Nem hoztuk fel a témát, mert mindenkit kényesen érintett. A biológiai anyukám a Mary nevet adta nekem, és a mostani szüleim úgy gondolták, hogy jobb lesz megtartani. agy lettem Sarah Mary Moon.
Csak azért hívhatott Jensen így, mert ő tudja miről beszélek. Szintén árva volt, mikor szülőket kapott.
Ő volt az egyetlen aki megértett. Mikor elsős voltam gimiben, egy barátom se volt, de mikor a kanadai barátom eljött hozzánk és javított az önbizalmamon. Így barátkoztam ösze Rose-zal is.
Annyire elvoltam kalandozva, hogy észre sem vettem, hogy elém lépett valaki. Mire az információ eljutott az agyamig, már pukkanást halottam.
Őrült tempóba szálltam ki a kocsiból, és mentem a hang irányába. Az autó előtt nem volt semmi, de a motorháztető elején lévő karcolás arról árulkodott, hogy nem csak kitaláltm az egészet. többször is körbejártam az íutót, mire rájöttem, hogy senki nem sérült meg.
Elfogott a dejavu érzés. Este, kihalt utcán, egyedül. Legalább is reméltem...
A szél erőssen fújt, és a vékony kabátom kevésnek véltem. A szemben lévő fák közül mozgológás jött. Előre lépkedtem, de pár lépés múlva vissza is fordultam. Villámgyorsan beültem a kocsiba és elhajtotttam. Szinte biztos voltam benne, hogy a másik vámpír volt az. Éreztem. Bekapcsolt a vészjelzőm, ami Nick támadásának estéjén is kattogott.
Végre a nyomdához értem. Kiszálltam, bezártam az ajtót, majd bementem az üzletbe.
Megismertem a férfit, akivel már néhányszor találkoztam. Köszöntünk egymásnak, majd előhúzta a meghívókat. Világoskék papír volt az egész, rajta sötétlila betűkkel, és kiválló díszítéssel. Ámultam néztem a jegyeket.  Mikor felpillantottam a férfi egyenesen a reakciómat leste. egy szó volt, amit ki tudtam nyögni.
- Tökéletes! - mosolyogatm. Hirtelen, ebben a pillanatban, elfelejtkeztem az elmúlt órák történéseiről, és elfogott a báli láz.
A férfi elégedetten mosolygott.
Elrendeztük a költségeket, majd beraktam a szatyornyi jegyet a csomagtartóba. Elköszöntem a férfitől, és mégeyszer hangsúlyoztam, hogy mily tökéletes munkát végzett, amjd elindultam az utolsó célpontomhoz.
A bohócbolt már az utca elejéről látszott. A bohócokkal kivilágított épület kirakata tele minden hasznos és kevésbé hasznos kllékkel.
Mosolyogva léptem be az épületbe. Mindenfelől lufik, bohócok, arcfestékek, jelmezek, sípok lógtak. Odamentem a pulthoz, ahol egy apró, szemüveges nő ült.
- Jó estét! A rendelésemért jöttem! - a nő felnézett rám, majd a monitorra szegezte a tekintetét.
- Neve?
- Sarah Moon.
- Léggömbök. Sok léggömb! - nézett rám, bólintottam, majd néztem, ahogy elhagyja a helyiséget. Két  férfivel tért vissza, azok közül egyet már ismertem. Mindanyian dobozokat hoztak. Letették a pultra, majd hagyták, hogy szemügyre vegyek a rendelésemet. Mikor megvoltam elégedve a látvánnyal, visszacsuktam a doboz fedelét, majd a számlát kértem. A fiúk kihordták mind a négy dobozt az autóba, majd elégedettem csuktuk le a tetőt.
- Nagyon ksözönöm a segítséget! A héliumokért jövőhéten jövök! További szép hetet! - majd elmentem. A vezetésre most sokkal jobban odafigyeltem. Nem hiányzik még egy ilyen kaland.
Éppen és egészségesen értem be a garázsba. Úgy döntöttem, hogy az autóba hagyom a felszereléseket, hizs anak, hogy most bepakkolom, holnap meg ki, nincs semmi értelme...
Bezárkáltam, majd nagy levegővétel után besétáltam az otthonomnak vélt helyre. a házban sötét volt, de tudtam, hogy Nick itthon van, máskülönben zárva lenne az ajtó. Lámpaoltás nélkül sétáltam fel a hosszú lépcsőn. A nagy kastély szerű házak hátránya a sok lépcső. Nem is értem mért nincs lift...
A szobámba érve felkapcsoltam az olvasólámpám, majd előszedtem a tanulnivalókat. Dobtam egy üzenetet Rose-nak, hogy minden megvan. Majd nekikezdtem az éjjelen át tartó tanulásnak...

Part 5

Kellemes olvasást!

Másnap álmosan keltem, ráadásul hamarabb is kell bemenni az iskolába, az úszóverseny miatt. Rose úszik, és megígértem, hogy elmegyek.

Kómásan másztam ki az otthont jelentő ágyból, és reggelizni indultam. Halkan mentem le a lépcsőn, nehogy felkeltsem Nick-et. Mikor leléptem a lépcsőn, visszafordultam, hogy megnézzem, nem jön e utánam, majd mikor visszafordultam, Nick előttem teremt. Akkorát sikítottam, hogy a fél utca hallotta.
- Jó reggelt! -mosolygott. Átlagos farmer-póló szerelése volt rajta. Mint mindig most is sexi volt.
- Te mit keresel itt? Mért nem alszol? - tudakoltam. Kerestem egy müzliszeletet, majd leültem és kibontottam.
- Tegnap hallottam, mikor beszéltél Rose-zal a versenyről. Gondoltam támogatom én is.
- Szóval lehallgatod a mobilomat?
- Csak az érdekes hívásokat! - mosolygott.
- Te beteg vagy! - mosolyogtam vissza.
- Nem kellene indulni?
- Menj előre, én még összeszedem a cuccom!
- Megvárlak! - erősködött.
- Hidd el, megbánod! - felszaladtam a szobámba, felkaptam az ágyról az iskolatáskám,  és a laptoptáskám, benne a gépemmel. A maradék helyre a kezemen, rádobtam a pulcsim és lassan sétáltam le a lépcsőn.
-Jézusom! Mi ez a sok cucc? - kérdezte, mikor a konyhába még felvettem egy táskát.
- Ma sokáig leszek a suliban, szóval külön autóval megyünk. Ezek itt kellenek a bálhoz.
- Rendben! - megnézte, még lassan, szenvedve beapkkolok mindent a kocsiba.
Elindultam az iskolába, hátam mögött meg Nick bőgette a motort.
A parkolóban nem voltak sokat, hála a reggeli versenynek. Az iskolai fordulóre nem sokan szoktak eljönni, így nem csodálkoztam. Kivettem mindent az üllésről, de a kabátom kicsúszott a kezemből, és majdnem beleesett egy pocsojába. De Nick gyorsabb volt. Pillanatok alatt ott termett, és mielőtt belesett volna a sárba, megfogta.
- Köszönöm! Valamelyik táskára lökd már rá, kérlek!
- Inkább fogom! - beindultunk az épületbe. A folyosó kihalt volt. A szekrényem előtt minden nem törtékeny dolgot eldobtam és kinyitottam a szekrényt. Egyesével bepakkoltam a táskáimat, és a kabátomat is.
Elindultunk az uszoda felé, ahol nagy tömegre lettünk figyelmesek. Mindenki ránk nézett, illetve Nick-re. Acsajok egy pillantás alatt lettek boldogok. Rám nem figyeltek, hisz mi értelme egy pilllantás, mikor úgy tudják, hogy Jakc és é együtt vagyunk, ergó nem veszélyeztetem a kapcsolatukat.
Otthagytam őt a lányokkal, én meg mentem megkeresni a barátnőmet.
Natali, a rivális már a medence mellett nyújtott. Be kellett ismernem, hogy a medence mellet is sok ember volt, akiket nyilván Nick jelenléte csalogatott oda. Rose az öltözőben kereste az úszósapkáját. Miután megtalálta a kezembe rakta az úszószemüveget, és kiléptünk az öltözőből.
- Honnan ez a sok ember?
- A vámpírunk műve. Csak úgy ragadnak rá a csajok! - mosoylogtam.
- Szerinted menni fog? - kérdezte kétségbeesetten.
- Persze! Koncentrálj. Csak koncentrálj. Ne legyen rajtad nyomás, oké. Csak nyugodtan.
- Jack hol van? Nem láttad?
- Még nem, de tuti itt van! Nem hagyná ki a barátnője mérkőzését! - kacsintottam.
- Versenyzők készüljenek!- hallottuk az edző hangját.
- Sok sikert! - simítottam végig a karján, majd a falnak dűlve vártam.
Időközben Nick és Jack is előkerültek, és odaálltak mellém.
Az edző sípolt, a verseny elkezdődött. Rose szépen bevette a fordulást, de Natali volt előnyben. A következő fordulónál átvette a vezetést Rose, majd tartotta is azt. Eszeveszettül ordítoztam, drukkoltam neki. Jack is kikiabálta a hangját mellette, míg Nick csak nézett ránk, mint két idiótára.
Rose nyert. Mindenki tapsolt, kivéve Natalit. Ő bosszúsan rohant be az öltözőbe.
Mikor Nick megkérdezte, hogy mi a tét, odafordultam elmagyarázni, hogy az meg a kerületire ki megnyeri, mikor Jack odarohant Rose-hoz és felkapta, majd megcsókolta.
A tömeg egy emberként fordult felém, mikor odamentem megölelni Rose-t. Azt várták, hogy Jacket leütöm vagy valami, de helyette bekellett azzal érniük, hogy megint bedőltek a hülyeségnek.
Én éd Nick elindultunk a folyosón, ahol már sok kíváncsi szem nézett ránk. Csak mosolyogtam, és örültem, hogy vége ennek a titoknak.
- Élvezed mi, hogy mindenki rád figyel. hogy rájöttek mekora hülyék voltak, hogy bedőltek nektek.
- Oh, de még mennyire! - mosolyogtam.

Fél hétkor értem haza, és már sötét volt. Nick a kanapén ült és váltogatott a csatornák között.
- Szia! Mit nézel? - kérdeztem, a cuccaimat ledobtam a kanapéra, és mellé ültem.
- Szia! Semmit! Nincs ebbe a tévében semmi. Éhes vagy?
- Nem, már ettem! - néztem rá. Ajka szélén mosoly bújkált.
- Vedd a kabátod, és gyere velem! - kikapcsolta a televízíót. Felvett egy pulcsit, majd megvárta, még felöltözöm. Bezártuk az ajtót, és elindultunk az autóhoz.
- Hova megyünk? - ő vezettet, még kiadta az utasítást nekem, hogy keressek egy zseblámpát a kocsiba.
- Valamit mutatni akarok neked, és ma tökéletes hozzá az idő.
Öt percel később egy erdő mellett parkoltunk le. Halkan kiszálltunk, majd a telefonnal világítva közlekedtem, még Nick előre ment a vámpír látással, mert, hogy zseblámpát véletlenül sem találtunk.
Elég csúszos volt az erdő, mert a pára már leszállt.
Egy hirtelen csúszás, és máris eltűntem Nick melől. Sikítva gurultam le a lejtőről, de még mielőtt elértem volna a sziklás részt, Nick megfogott. mikor megéreztem az illatát, tudtam, hogy minden rendben van. Lassan magához ölelt és nagyot sóhajtott.szégyen, nem szégyen én is átöleltem.
- Jól vagy? - suttogta a fülembe.
- Igen, hála neked! Köszönöm!
- Mit, hogy elhoztalak, és majdnem meghaltál?
- Nem, azt, hogy megmentettél - eltolt magától.
- Soha nem hagynám, hogy bajos essen! - majd megint megölelt - Szükségem van rád! Gyere, megmutatom, amiért idejöttünk. Az előttem lévő avarra világíottam. Hirtelen megáltam, és megfagyott a vér az ereimben.
- Mi a baj?
- Nick, az ott egy emberi kéz? - mutattam az előttem lévő, véres kézre. Válasz helyett legugolt, és elkezdte az avart takarítani. A sok levél alól egy teljes emberi test került elő, véres nyakkal. A nő teljesen kiszívott nyakához emelte a kezét, amjd egy csepp vért az ujjára kent. Megszagolta.
- Nem lehet több, mint 24 óránál annak, hogy halott.
- Ki tette ezt?
- Egy biztos, nem én! Veled voltam, akkor és nem tennék ilyet! - egyik szemöldökömet felvontam, mivel jeleztem, hogy velem igenis megtette.
- Azt hittem azt már lezártuk. Most pedig irány haza, itt nem vagy biztonságba.
- Már, hogy ne lennék, hisz itt vagy velem.
- hát nem érted? Én vagyok a legveszélyesebb számodra. Csak menjünk innen, most! - a hangja arról árulkodott, hogy nem kérés volt.
Az autóút haza csendes volt, míg meg nem szólaltam.
- Nick, az a halott nő mit jelentett?
- Azt, hogy nem vagyok egyedüli vámpír a városban.

Part 4

Sziasztok!
Tudom, hogy azt mondtam, hogy még nem tudom hozni a részt, de kerítettem neki egy kis időt, mert megérdemlitek, hiszen nagyon sok visszajelzést kaptam! Köszönöm nektek! A csoportbéli tagoknak üzenem, hogy remélem, hogy tetszett nektek az ismertető!
Kellemes olvasást! A komikat azért nem monodm, mert úgysem kapok, nekem az is elég, ha alul pipáltok! :)

Odaértem Rose-hoz. Leparkoltam és rohantam be a házba.

Épp a nappaliba lapozgatta a magazinját, mikor rárontottam.

-          Uram Isten! Sarah, mi a baj! – pattant fel.

-          Beszélnünk kell! Most! – hadartam.

-          Rendben mond!

-          Itthon vannak a szüleid? – válaszul bólintott.

-          A szobádba elmondom! Nyomás! – felrohantunk a szobájába és leültettem az ágyra.

-          Rose. Mondanom kell valamit, de cserébe megkell, hogy ígérd, hogy nem mondod el senkinek! És, hogy nem változol meg! – látszólag megrémítette a mondókám, mert félve bólintott.

Kifújtam a levegőt és elkezdtem.

-          Nick nem az akinek gondolod! Nagyon nem az!

-          Tudom, valami nem stimmel a sráccal! Mikor első nap jött az iskolába olyan ideges lettél, azt hittem, hogy menten felrobbansz. – mondta, miközben libabőrös lettem.

-          Igen, mondhatjuk úgy is! Nick nem….evilági. Mondhatjuk úgy is, hogy természetfeletti. – nagyra nyitott szemmel nézett rám. Bolondnak tart, tudom, hiszen ismerem e nézését! – Jaj, tudom, hogy most nagyon hülyének nézel!

-          Nem, dehogy! De ha nem evilági, akkor mégis micsoda?  - próbálta úgy mondani, mintha elhinné, amit mond.

-          Vámpír. – mondtam ki hangosan a napok óta súlyos erővel bíró szót.

-          Vámpír? – kérdezte fennhangon.

-          Igen, az! Elkell mesélnem valamit! Mielőtt az iskolába jött volna, már találkoztunk. Egyik este épp mentem haza, mikor megtámadott. Fogait a nyakamba mélyesztette és szívta. Eszméletemet vesztettem mikor abbahagyta. Másnap reggel azt hittem, hogy csak álmodtam, de ez nem azt mutatta. – a nyakamon lévő sálat leoldottam, a kötést leszedtem, hogy látható legyen neki a két szúrást. Szája elé kapta a kezét, majd felállt az ágyról és odajött elém. Oldalra fordítottam a nyakam így megérinthette. – Mikor másnap az iskolába ért azt hittem, hogy megint bántani akar. De nem tette. Este megjelent a házunkba az apjával, miszerint odaköltöznek. Az apja nem vámpír, ebben biztos vagyok. Csak Nick. De féltem tőle a családomat, téged és mindenkit, mert ha megint korog a gyomra, valaki megint áldozat lesz. És ezt nem engedhetem.

-          Tehát, Nick vámpír és veled egy házban él?

-          Igen! De ne aggódj, nem fog téged bántani! Megígérem!

-          Sarah! Az utolsó dolog, ami érdekel, hogy bánt e vagy nem! A lényeg, hogy ne érjen hozzád! Tartsd magad távol tőle! Nagyon, nagyon távol!

-          Rose! Eddig is azt tettem!

-          Máshol is van rajtad sérülés? – megráztam a fejem. Megölelt, majd mondta, hogy tereljük el a gondolatainkat. Megkaptam a töltőmet, majd este haza mentem.

Anyáék már útra készen voltak este 8-kor. Két hétig lesznek Londonban, majd anya hazajön egy hétig, mikor Jensen, a cserediák Kanadából idejön 4 napra, de utána megint elhagyja az országot.

Elbúcsúztunk a szülőktől. Mikor elhagyták az utcát, rádöbbentem, hogy egyedül maradtam egy vérengző fenevaddal, aki bármelyik pillanatban véget vethet az életemnek…

Bementem a szobámba és nekiestem a tanulni valónak. Iszonyú ideges voltam Nick miatt. Mi van ha egyszer egy éjszaka beront és rám támad, és addig szívja a vérem, még már nem dobog a szívem?

Mielőtt elmentem volna zuhanyozni kiültem a második emeleten lévő ablakba, ahol van egy kisebb kanapé, afféle beépített. Ott ültem és gondolkoztam, amikor árnyékot láttam közeledni.

-          Ne félj, csak én vagyok! – mondta Nick.

-          Úgy csinálsz, mintha ez olyan megnyugtató lenne! – válaszomra eresztett egy fél mosolyt és leült elém.

-          Sarah, figyelj beszélnünk kell! Mióta itt vagyok nagyon nyugtalan vagy.

-          Csodálkozol? Megharaptál!

-          Igen, és sajnálom! Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, egyszerűen ha ideges vagyok, éhes, akkor ez megtörténik. Őszintén mondom, hogy életemben ez még csak 2-szer történt meg és nem is tervezem többé. Tudod, ha egy vámpír ideges, akkor abba az érzésre koncentrál csak. Olyankor nem irányítható az érzések nagy része, se a szánalom, se a fájdalom, és még sorolhatnám. A vámpírlét egyik különös dolga, hogy csak ennél az érzésnél van így. Ha egy vámpír szeret valakit, az ugyanúgy lehet bármi, de ha ideges, akkor csak ideges, néhány érzést kizárólag. A néhány kizárólagos érzés minden egyes vámpírnál más. Szóval szeretném, ha tudnád, hogy nem kell félned tőlem. Nem foglak bántani, és szeretném ha oldódna a hangulat köztünk. – bólintottam, mire egy fél mosolyt küldött felém. Hirtelen kezdtem megérteni a viselkedését. Így már nem is tűnt annyira hátborzongatónak. Csak egy kicsit.

-          Szóval, remélem, hogy bízol bennem egy aprócskát. És, hogy megbizonyosodj a bizalmamról felőled, ez a tied. –nyújtott felém egy fakarót. – Ha nem érzed magad biztonságban, vagy félsz tőlem, akkor csak szúrj le és minden gond eltűnik. Bár remélem, hogy nem használod ellenem, mert szeretném ha elkísérnél az iskolai bálra! – ennél a mondatnál köpni, nyelni nem tudtam.

-          Szóval lássuk csak, hogy jól értem! Karót adsz, hogy ha félek tőled, szúrjalak le, és ezek után elhívsz a bálba?

-          Pontosan így értettem. Feltéve, ha már elhívtak, márpedig Jack tuti, hogy elhívott.

-          Te miről beszélsz? Mért hívott volna el Jack? – kérdezte. Válaszomra összehúzta a szemöldökét.

-          Mert együtt jártok! – na e válasz hallatán elkezdtem nevetni. Nickre néztem aki nem igazán értette a helyzetet. – Nem járok Nick-el, ő Rose barátja nem az enyém! Azt hittem, hogy a nagyközönséggel szemben te tudod az igazat!

-          Mégis honnan kellett volna tudnom? – nézett rám kétségbeesetten.

-          Nincs semmi kép, semmi megjegyzés Jack-ről a házban. Hidd el, ha vele járnék lenne!

-          Akkor tehát nem hívtak még el a bálra?

-          Nem!

-          Akkor versenyben vagyok? – mosolygott rám.

-          Nem, Nick! Nem vagy versenybe, mert már megnyerted azt! – mosolyogtam.

-          Akkor velem jössz?- csillant fel a szeme.

-          Igen! De azért egy dologra kíváncsi vagyok! Mért pont én?

-          Azért te, Sarah, mert okos vagy, gyönyörű, és nagyon kedvellek!

-          Rendbeeen! – álltam fel óvatosan. - Most pedig megyek aludni, mert hosszú volt a nap.

Jó, éjt! Ezt ne hagyd itt! – tartotta felém a fakarót. Égnek emeltem a szemem, elvettem tőle, és a szobámba siettem…

Face csopi

Sziasztok!
Mint ahogy a név is mutatja csináltam egy face csoportot! Itt mindig új infókat tudhattok meg a történetről, és minden rész előtt egy kis előzetest is kaptok az újból! Remélem, hogy sokan csatlakoztok!

                                                                     A csoportot ITT tudjátok elérni!

Xoxo, -D.

Jó hír + Trailer

Sziasztok!
Mielőtt belekezdenék a mondókámba elkell mondanom, hogy a gyönyörű fejléc dóra munkája! Köszönöm!
A mondandóm a követező:
- A blogot nem törlöm ki! Azért sem, mert sok felratkozóm lett a bloglovinon, másodzsor, mindjárt 1000 a látogatottság(aminek követeztében kicsit újult a kinézet!)
Szóval mindenki láthatja majd a blogot, nem lesz meghívós!
-Megcsináltam a blog trailerét, nézzétek meg! :)

Új rész nem tudom, hogy mikor jön, mert a jövő héten nyaralni megyünk, de utánna hozni fogom mindenképpen!

Xoxo, -D.