Part 13

Sziasztok!

Köszönöm, hogy 14 feliratkozóm van és +4400 oldalmegjelenítésem.

Ez nagyon sokat jelent nekem!

És itt az új rész, remélem mindenkinek tetszeni fog!

Xoxo, Dodó

Igen, jól gondoltátok: elmentem a nem randira.
Reggel tízko már ott ültünk a Flashdance-ben. His kávézó féleség, ahová régebben szívesen jöttem a szüleimmel reggelizni. Ám azóta az idők változnak...
Logan elképesztően jól nézett ki. Igazi rosszfiúnak tűnt a totál fekete összeállításában, amihez egy fekete bőrdzsekit vett. Rajtam is volt bőrdzseki és fekete nadrág, de a pólóm szürke volt. Micsoda egy rossz kislány vagyok...
Esküszöm, hogy nem beszéltük meg, hogy úgy fogunk kinézni, mint egy motoros banda tagjai, így mikor megpillantottuk egymást nevetni kezdtünk.
A palacsintás étlapot néztük, mikor az asztalon lévő mobilom mutatni kezdte a bejövő hívást: Nick.
Mivel nem akartam, hogy végighallgassuk az egész csengőhangot, csak lejjebb nyomtam a hangszabályzót, mert biztos, hogy nem veszem fel.
Nem szóltam neki, hogy elmegyek, konkrétan azt sem tudtam, hogy otthon van-e, így csak eljöttem. Na, mármost a bébicsőszködésből nem kérek, nem kell tudni hol vagyok...
Továbbra is az étlapot néztem, de Logan összevont szemöldökkel néz.
- Mi az? - tettem le a kezemben lévő tárgyat.
- Mért nem veszed fel? - a telefonom újra és újra villogni kezdett.
- Mért venném? Nem érdekel - sóhajtottam, majd a bakancsom sarkával a szék lábát kezdtem el rugdosni.
- Ohh, ő az a srác? - fintort vágtam, majd bólintottam. Mosolyogva nézte tovább a kínálatot, egészen addig még nem jött a pincért.
- Mit adhatok? - a kezében a kis notesz és a toll.
- Én egy eprest kérek! - feleltem, majd visszaadtam neki az étlapot.
- Én pedig egy almásat - Logan is odaadta neki a kis könyvet, majd hátradőlve folyattuk a beszélgetést.
- És mondd, hol laksz?
- Tudod hol van a Wings Street? - kérdeztem tőle.
- Aha, nagyjából.
- Na ott, az egyik kastély félében - mondtam és lehetett hallani a hangomban, hogy nem vagyok azért oda, hogy inkább lehet kastélynak nevezni, mint otthonnak...
- Nem szeretsz ott lakni? - maga előtt keresztbe tette a kezét.
- Szeretek, csak nem értem, hogy miért egy ekkora házat kellett venni anno. Hat autó is be tud férni a garázsba, 8 vendégszoba van három emeleten. Nem sok értelme van. Ráadásul akkora minden helyiség, mintha egy kamion garázs lenne - ezen a megszólalásomon nevetni kezdett és nekem is mosolyra szaladt a szám - És te?
- A folyó másik végén. Apámék anno mielőtt anya Kanadába ment vettek egy hatalmas villát. Ami szintén túl nagy. Mondjuk mi egy kicsit többen vagyunk, mint ti, de akkor is üres a ház, mert rendszerint ha vagyunk otthon hárman. Apámat örülök, ha látom egy héten háromszor. Rengeteget dolgozik, már csak azt nem értem, hogy ha ő ennyit melózik, akkor vajon mennyit a polgálmester? - fél pillanatig mindketten elgondolkoztunk rajta, ám mikor a finom palacsintáink közeledtek, inkább azokra koncentráltunk.

Persze evés közben kerültek elő a vicces poénok, és reménykedtem, hogy egyikünk sem fog megfulladni.
Megint csörgött a telefonom, rejtett szám hívott.
- Igen? - szóltam bele félig teli szájjal.
- Na, végre, hogy felvetted! - hallottam egy férfi hangot a vonal túlsó végéről.
- Mi bajod van? Hagyjál már! Mért hívtál? - kérdeztem és bennem volt a mozdulat, hogy letegyem.
- Nem tudod, hogy hol van Eli cica? - Ez most komoly? Ez idióta!
- Nézted már az ágyadban? - kérdeztem, közben pedig igyekeztem, hogy a hangomból ne süssön a düh. Gyakorlott mozdulattal letettem.
- Minden rendben? - nézett rám Logan.
- Jah, csak megint idióta... - magyaráztam.
- És mit kell keresnie az ágyában?
- A barátnőjét! - úgy elkezdett nevetni, hogy néhányan felénk kezdtek el nézelődni. Nem tudtam, hogy ez egy ilyen jó poén volt...

A palacsintázásnak nem sokkal később vége lett, mert haza kellett mennie. Nem érdekelte, hogy nem randi volt, ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizesse a tízórainkat, majd elbúcsúztunk és mindketten hazafelé vettük az irányt.
Kicsit szomorú voltam, mert ilyen hamar véget ért a kis találkozónk, de csak remélni tudtam, hogy lesz még folytatása.
Dühösen parkoltam be a ház elé, és meg sem lepődtem mikor bejutva a házba észrevettem a turbékoló párat a kanapén ülve.
Nem is figyeltem rájuk, leraktam a kabátomat és elindultam fel az emeletre. Ők sem nagyon erőltették meg magukat a köszönést illetően, így én sem...
A szobámba felérve lerúgtam a lábamról a  bakancsot és elterültem az ágyon. Kezembe vettem a telefonom és megnéztem, hogy nincs-e bejövő üzenetem. Én, mint aki nagyon fontos ember; persze, hogy nem kaptam egyetlen egy üzenetet sem, de azért nem adtam fel a reményt. Felugrottam Facebookra és ott nagy meglepetésemre üzim jött. Roset és Jacket kizártam a listából, mert ők még tuti alszanak, így tényleg fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Jensen írt már elég rég, hogy a gépe nem soká indul. Totál megfeledkeztem szegényről, és abban a másodpercben be is zsongtam. Annyira várom már ezt a következő hetet, hogy szavakba nem lehet önteni. Mikor találkozunk, mindig történik valami nagy baromság, amiket még egy jó ideig emlegetünk. Kéztörés, folyóba esés remélem most nem fog bekövetkezni, de ha jó a buli, egy kis sérülés sem árthat. Fülhallgatót a fülembe illesztettem, majd elindítottam egy Green Day albumot a telefonomon, és ledőltem az ágyra, pihenni.
Arra keltem fel, hogy anya az ágyamon ül, és rázza a vállam, hogy keljek fel. Hogy kerül ő ide?
- Szia Kincsem! - mondta mosolyogva.
- Szia. Neked most nem New Yorkba kéne lenned? - kihúztam a fülemből a csatlakozót, majd felültem az ágyba.
- Nincs semmi dolgom, ezért gondoltam haza jövök. Most egy hétig itthon leszek, majd elmegyek öt napra Torontóba, de a bálra haza jövök. Alig várom már! Veszünk neked egy gyönyörű ruhát... - anya totál elmerült a bál témában, én meg totál össze voltam zavarodva...
- Várj, anya! Apáék nincsenek itthon?- kérdeztem totál kómásan.
- Nem, nekik tárgyalásuk van holnap, de nem vették volna hasznomat, így leléptem. Mondd csak, ki az a lány a nappaliban? - összehúzott szemöldökéből, és furcsa nézéséből tudtam, nincs nagyon oda a lányért. Ezzel nincs egyedül...
- A barátnője - adtam a választ és reméltem, hogy minél hamarabb ejtjük a témát.
- Mikor jön Jensen? - fordult vissza az ajtóból.
- Már úton van, holnap hajnalban érkezik a gépe. Majd kimegyek én érte.
- Okés, akkor én megyek csinálok valami finomat vacsorára. Olyan régen főztem már... -  hagyva, hogy kiélje a séfes álmait; visszacsuktam az ajtót és írtam egy üzenetet Jensennek.